LENGYEL BÉLA (Körösladány, 1844. január 4. – Budapest, 1913. márc 11.): kémikus, egyetemi tanár, az első korszerű magyar nyelvű vegyészeti tankönyv szerzője.
IFJ. LÓCZY LAJOS (Budapest, 1891. január 5. – Rio de Janeiro, 1980. június 9.) geológus, egyetemi tanár, a magyar szénhidrogén-mezők feltárásának kezdeményezője.
SZARVASY IMRE (Pest, 1872. január 5. – Budapest, 1942. május 15.): vegyészmérnök, műegyetemi tanár, elismert kutatója az elektromosság növényekre gyakorolt hatásának.
AUJESZKY ALADÁR (Pest, 1869. január 11. – Budapest, 1933. március 9.): mikrobiológus, főiskolai tanár, a kutyák veszettség elleni oltásának magyarországi bevezetője.
TANGL FERENC, (Pest, 1866. január 6. – Budapest, 1917. december 19.): fiziológus, egyetemi tanár, számos élettani kutatóeszköz, állatorvosi műszer megalkotója.
PROSZT JÁNOS (Budapest, 1892. február 6. – Budapest, 1968. július 5.): vegyész, egyetemi tanár, a szilikonok előállításának, továbbá a polarográfiának ismert szakértője.
HABERLE KÁROLY KONSTANTIN KERESZTÉLY (Erfurt, 1764. február 11. – Pest, 1832. július 1.): botanikus, egyetemi tanár, a magyar növénytan rendszerének új alapokra helyezője.
TÖRÖK AURÉL, Ponori Thewrewk (Pozsony, 1842. február 13. – Genf, 1912. szeptember 1.): orvos, egyetemi tanár, antropológus, koponyamérő szerkezet megkonstruálója, magyar történelmi személyek és a honfoglaló őseink antropológiai kutatója.
BUCHBÖCK GUSZTÁV, (Pozsony, 1869. február 15. – Budapest, 1935. október 1.): kémikus, egyetemi tanár, a modern fizika egyeik legkorábbi magyarországi kutatója.
GEBHART XAVÉR FERENC (Paks, 1791. január 23. – Pest, 1869. október 27.): orvos, egyetemi tanár, az orvostudomány magyar nyelvű szakkifejezési kidolgozásának egyik kezdeményezője.
GRASTYÁN ENDRE (Őriszentpéter, 1924. február 25. – Pécs, 1988. június 17.): idegfiziológus, egyetemi tanár, különösen jelentősek a hippocampus működésével és a játék élettani és lélektani háttere foglalkozó kutatásai.
HULLAY JÓZSEF (Rimaszombat, 1921. február 27. – Debrecen, 1984. január 16.): idegsebész, egyetemi tanár, az epilepszia sebészeti gyógyításának kutatója.
JANKÓ SÁNDOR, Jenei (Vasvár, 1866. február 28. – Vönöck, 1923. május 14.): erdőmérnök, főiskolai tanár, fotogrammetriai szakember, a háromszögháló-hibaelmélet kidolgozója.
BARÁTH ZOLTÁN (Pestújhely, 1924. március 1. – Nagykanizsa, 1982. október 2.): biológus, egyetemi tanár, a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatok kutatási koncepciójának kidolgozója.
VESZPRÉMY DEZSŐ (Sajószentandrás, 1871. március 1. – Szeged, 1924. május 24.): orvos, kórboncnok, egyetemi tanár, neves leukémiai és bakteriológiai kutató.
KRENNER JÓZSEF SÁNDOR (Buda, 1839. március 3. – Budapest, 1920. január 16.): mineralógus, műegyetemi tanár; az ifjú Eötvös Loránd nevelője, később több mint negyedszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
BUDÓ ÁGOSTON (Budapest,1914. március 4. – Szeged, 1969. december 23.): fizikus, egyetemi tanár, széles körben ismert egyetemi fizika tankönyvek szerzője.
MARGÓ TIVADAR (Pest, 1816. március 5. – Pusztaszentlőrinc (ma Pestlőrinc), 1896. szeptember 5.): zoológus, egyetemi tanár, az első magyar darwinisták egyike, korának jelentős biológusa.
BERDE KÁROLY (Nagyenyed, 1891. március 6. – Budapest, 1971. július 4.): bőrgyógyász, egyetemi tanár, számos bőrgyógyászati kórkép önálló leírásának megszerkesztője.
BERDE ÁRON (Laborfalva, 1819. március 8. – Kolozsvár, 1892. január 25.): jogász, egyetemi tanár, az első jelentős magyar nyelvű meteorológiai és klimatológiai szakkönyv írója.
SZŐKEFALVY-NAGY ZOLTÁN (Kolozsvár, 1916. március 9. – Eger, 1980. november 8.): kémikus, főiskolai tanár, a hazai kémiatörténet feltárásának kezdeményezője.
LÉVAI ANDOR (Nagyvárad, 1897. március 10. – Budapest, 1964. november 13.): építészmérnök, műegyetemi tanár, számos budapesti ipari épület és bérház tervezője az ötvenes-hatvanas években.
ZSIGMONDY RICHÁRD [Richard A. Zsigmondy] (Bécs, 1865. április 1. – Göttingen, 1929. szeptember 23.): Nobel-díjas kémikus, a kolloidkémia megalapítója és egyik legkiválóbb kutatója.
EGERVÁRY JENŐ, (Debrecen, 1891. április 16. – Budapest, 1958. november 30.): matematikus, műegyetemi tanár. Nevéhez fűződik az ökonometria gráfelméleti tételének általánosítása, az ún. „magyar módszer” kidolgozása.
SZABÓ BÉLA, (Aknaszlatina, 1896. április 16. – Budapest, 1982. április 14.): műkertész, egyetemi tanár, a vadon termő gyümölcsök begyűjtésének és feldolgozásának magyarországi megszervezője, az alkoholmentes gyümölcslevek és üdítőitalok nagyüzemi méretű előállításának kezdeményezője.
LŐRENTHEY IMRE ((Pest, 1867. április 17. – Nyírmada, 1917. augusztus 13.): paleontológus, geológus, egyetemi tanár, a pannóniai-pontusi képződmények névadó kutatója.
GYARMATI LÁSZLÓ (Balassagyarmat, 1921. április 18. – Madrid, 1980. szeptember 1.): gyógyszerész, egyetemi tanár, új eljárások kidolgozója a gyógyszerek felszívódásának vizsgálatára.
WODETCZKY LAJOS (Ober–Marklovitz, 1821. április 19. – Versec, 1874. november 9.): középiskolai tanár, ezermester, katonai, vasúti és egyéb műszaki berendezések feltalálója.
BELÁK SÁNDOR (Enying, 1919. április 20. – Keszthely, 1978. december 27.): mezőgazdász, egyetemi tanár, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú területek hasznosításának kutatója.
AZARY ÁKOS (Verbiás, 1850. április 27. – Szob, 1888. július 20.) orvosdoktor, számos állatvizsgálati- és gyógyászati eljárást elsőként alkalmazott. Az állatorvosi oktatás európai szintre emelésében döntő szerepe volt.
ZEHMEISTER LÁSZLÓ, (Győr, 1889. május 14. – Pasadena, USA, 1972. február 28.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kromatográfia módszerének egyik meghonosítója.
MIHÁLTZ ISTVÁN, (Árpástó, 1897. május 9. – Szeged, 1964. márc, 16.): geológus, egyetemi tanár, az Alföldre vonatkozó földtani összegzés megszerkesztője.
ID. BÓKAY JÁNOS, (Igló, 1822. május 18. – Bp., 1884. október 20.): gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű gyermekgyógyászat egyetemi oktatásának magyarországi bevezetője.
SCHODITS LAJOS, (Pest, 1872. május 19. – Budapest, 1941. november 11.): építész, tanár, a XX. század első fele számos jelentős városi középület- és lakóegyüttesének tervezője, társtervezője.
FREUND MIHÁLY, (Budapest, 1889. május 25. – Budapest, 1984. június 12.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a cseppfolyósított földgáz-szállítás elméleti lehetőségének kidolgozója.
ANTONIO GIOVANNI SCOPOLI (Cavalese, Tirol, 1723. június 3. – Pavia, 1788. május 8.) a magyarországi bányászat és kohászat terén elévülhetetlen érdemeket szerzett orvos, botanikus, mineralógus és kémikus.
FARKAS GÉZA (Budapest, 1872. június 9. – Budapest, 1934. szeptember 13.): fiziológus, egyetemi tanár, a táplálkozás- és élettan, valamint az élettani érzékelés kutatója.
RÓTH MÁRTON, (Késmárk, 1841. augusztus 3. – Igló, 1917. február 25.): iglói főgimnáziumi tanár, a Magas-Tátra korabeli turistamozgalmának kiemelkedő alakja.
CSIBI LŐRINC, (Ditró-Csík, 1849. augusztus 6. – Selmecbánya, 1903. március 23.): erdőmérnök, főiskolai tanár, a fotogrammetria egyik korai gyakorlati alkalmazója.
MÓRIK JÓZSEF, (Debrecen, 1924. augusztus 12. – Debrecen, 1973. augusztus 28.): közegészségügyi és járványügyi szakorvos, egyetemi tanár, a levegőszennyeződés és a lakosság morbiditási helyzete közötti összefüggések kutatója.
TAKÁCS JÁNOS, (Szentgotthárd, 1921. augusztus 18. – Budapest, 1979. november 7.): állatorvos, egyetemi tanár, a magyar állatorvosképzés és az élelmiszer-mikrobiológiai kutatások szervezője.
JENEY ENDRE (Radnót, 1891. augusztus 26. – Debrecen, 1970. augusztus 10.): patológus, higiénikus, mikrobiológus, egyetemi tanár, a bakteriológia, a környezet-egészségügy és a farmakológia szakértője.
TERLANDAY EMIL JÁNOS (Kinorány, 1866. augusztus 27. – Esztergom, 1915. április 11.): bencés tanár, termésszettudós, a barlangok és a kristályszerkezetek kutatója.
BRESZTOVSZKY BÉLA (Nagykároly, 1872. augusztus 28. – Budapest, 1941. június 7.): mérnök, műegyetemi tanár, a korszerű födémszerkezetekre és építőanyagokra vonatkozó anyagvizsgálati kutatások nemzetközi hírű szakértője.
HUTYRA FERENC (Szepeshely, 1860. szeptember6. – Budapest, 1934. december 22.) állatorvos, a belgyógyászat, járványtan, törvényszéki állatorvostan és hússzemle professzora.
SZÉNÁS GYÖRGY (Mátészalka, 1921. szeptember 15. – Bp., 1974. december 19.): geológus, geofizikus, c. egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora.
KISS ÁRPÁD (Sárospatak, 1889. szeptember 16. – Szeged, 1968. november 10.): kémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1954), Kossuth-díjas (1955).
TÓTH MIKE MIHÁLY (Őr, 1838. szeptember 25. – Kalocsa, 1932. október 3.) jezsuita tanár, természettudós, az első magyar fényképezésről szóló könyv szerzője.
HANTKEN MIKSA (Jablonka, Szilézia, 1821. szeptember 26. – Budapest, 1893. június 26.): geológus és paleontológus, egyetemi tanár, az MTA levelező, majd rendes tagja.
DABIS LÁSZLÓ, Scheff (Rákospalota, 1891. október 1. – Budapest, 1956. október 20.): higiénikus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1956). A budapesti levegőszennyezési vizsgálatok megkezdésének kezdeményezője.
VENDEL MIKLÓS, (Sopron, 1896. október 8. – Sopron, 1977. február 7.): geológus, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a hazai bányászat teleptan elismert szakértője.
ANDERKÓ AURÉL, (Terep, 1869. október 14. – Budapest, 1940. június 2.): meteorológus, egyetemi tanár, a meteorológusok által széles körben ismert esőmérő szerkezet kidolgozója.
RHORER LÁSZLÓ, (Budapest, 1874. október 18. – Budapest, 1937. augusztus 25.): orvos, fizikus, röntgenológus, egyetemi tanár, a biofizika hazai előfutára.
CSIBA ISTVÁN (?1673. október 28. – Kassa, 1719. augusztus 9.) jezsuita tanár két érdekes természetrajzi munkája miatt fontos a magyar tudománytörténetben.
SCHLESINGER LAJOS (Nagyszombat, 1864. november 1. – Giessen, (Németország), 1933. december 16.): matematikus, egyetemi tanár, matematikatörténész, Bolyai-kutató.
BÖLCSKEI ELEMÉR (Pestszentlőrinc, 1917. november 12. – Budapest, 1977. június 16.): mérnök, egyetemi tanár, szilárdságtani és hídépítési szakember, az első hazai alumíniumhíd (Szabadszállás, 1951) tervezője.
SCHULEK FRIGYES (Pest, 1841. november 19. – Balatonlelle, 1919. szeptember 5.): építész, műegyetemi tanár, a magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége.
LÁNYI BÉLA (Szolnok, 1894. november 25. – Budapest, 1968. február 15.): kémikus, egyetemi tanár, a magyar timföld- és alumínium-gyártás elektrotechnikai kérdéseinek kutatója.
PÖSCHL IMRE (Selmecbánya, 1871. november 25. – Budapest, 1963. március 4.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, neves magyar mérnökök és feltalálók oktatója és támogatója.
HOFMANN KÁROLY (Ruszkabánya, 1839. november 27. – Budapest, 1891. február 21.): geológus, műegyetemi tanár, a magyar földtani térképezés kiemelkedő alakja.
VÁLYI K. ANDRÁS (Miskolc, 1764. november 30. – Pest, 1801. december 2.): földrajztudós, egyetemi tanár, a francia enciklopédista módszertan magyar alkalmazója a földrajztudományban.
CSÁSZÁR ELEMÉR (Gige, 1891. december 6. – Budapest, 1970. augusztus 7.): fizikus, egyetemi tanár, a sugárzásokkal kapcsolatos fizikai kísérletek kutatója és szakírója.
NAGY DEZSŐ, (Székesfehérvár, 1841. december 6. – Budapest, 1916. március 19.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, az építőanyag-szabályzatok elkészítéséhez szükséges vizsgálati módszerek kidolgozója.
PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM GÉZA (Selmecbánya. 1885. december 11. – Budapest, 1956. szeptember 29.), gépészmérnök, a Műegyetem egyik legismertebb professzora, híres szakkönyvek szerzője.
DARVAI MÓR, Móric, (Aszód, 1849. december 14. – Budapest, 1917. március 21.): tanár, író, ismert szépirodalmi és természettudományos művek szakfordítója.
KARDOS LAJOS (Rákospalota, 1899. december 14. – London, 1985. július 12.): pszichológus, egyetemi tanár, a korszerű magyar pszichológusképzés egyik megteremtője.
KŐNIG GYULA (Győr, 1849. december 26. – Budapest, 1913. április 8.): matematikus, műegyetemi tanár, a halmazelméletben szereplő „Kőnig-féle egyenlőtlenség”-i szabály megalkotója.
HOLLÓSY JUSZTINIÁN ((Nagyszombat, 1819. december 26. – Celldömölk, 1900. január 24.): csillagász, bencés apát, népszerű 19. századi csillagászati könyvek szerzője.
