BARLAI BÉLA (Mosonszolnok, 1870. október 2. – Budapest, 1921. november 20.) kohómérnök, főiskolai tanár, szakíró, főbányatanácsos német anyanyelvű családban született. A selmeci akadémián előbb erdészeti tanulmányokba kezdett, majd átment a kohászati szakra. A diploma megszerzése után, 1894-től vasgyárban, illetve hengerműben tett szert mérnöki tapasztalatokra, amelyek birtokában kezdett tanítani a selmecbányai vaskohászattani tanszéken. Okatatói tevékenysége során arra törekedett, hogy hallgatóinak „a gyakorlatban előforduló problémák megértéséhez és megoldásához szükséges elméleti tudása mindig a kor színvonalán álljon”.
Pályája gyorsan és eredményesen ívelt felfelé. 1902-ben a kolozsvári egyetemen a kémia doktorává avatták. Selmecbányán kidolgozta egy modern vaskohászati laboratórium tervét, amelynek felépítéséhez sikerült az anyagi eszközöket is megszereznie. 1906–1908 között elkészült a berendezéseit illetően a kor színvonalán álló intézmény. Barlai a főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriumának megszervezésével jelentős eredményt ért el a magyarországi kohómérnökképzés, a bányászati és kohászati felsőoktatás fejlesztése és korszerűsítése terén. Barlai hosszú időn át tanszékvezető, egy ideig pedig a főiskola rektora is volt. Tanárként, tudósként egyaránt kiemelkedő eredményeket ért el, akit kiváló és vonzó egyéniségnek, megnyerő munkatársnak tartottak. A trianoni fordulat után ő is elhagyta Selmecbányát, de már előtte azok közé tartozott, akik az intézet Selmecről Miskolcra való áthelyezését támogatták.
Barlai Svédországban, Norvégiában, Dániában, Belgiumban, Lotaringiában és Luxemburgban tanulmányozta „a külföldi elsőrangú vaskohászati intézményeket”. A külföldi tapasztalatokat is felhasználva írta meg kétkötetes tankönyvét, a Vaskohászat kézikönyvét, amelynek a vas metallurgiájával és a vaskohászati salakkal foglalkozó első kötete 1909-ben jelent meg Selmecbányán. A Tüzeléstan című második kötet szintén Selmecbányán jelent meg 1912-ben.
Színvonalas tankönyvein kívül számos fontos művet is publikált. 1913-ban adták ki Selmecen A magyar királyi bányászati és erdészeti főiskola vaskohászati kísérleti laboratóriuma című összefoglalóját. 1915-ben ugyanott látott napvilágot a Gazdaságosság érvényesítése az állami vasgyárak üzemeiben című tanulmánya. Rendszeresen publikált a Bányászati és Kohászati Lapokban a tüzelésről, a mangán szerepéről, a vízgázról, a szén hőhatásának kihasználásáról stb.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Csáky Károly: Jeles Elődeink. Lilum Aurum, Dunaszerdahely, 2002. Közzétette a Miskolci Egyetem)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Széki János: Dr. Barlai Béla (nekrológ)
Barlai Béla 20 éves tanári működésének kezdete abba az időbe esik, amikor a vaskohászat is mindinkább a fizikai-chémiára és a metallográfiára, mint a tapasztalatnál és a rendszertelen próbálgatásnál szilárdabb alapra kezd támaszkodni. A cémia legújabb vívmányait jól ismerő Dr. Barlai előadásaiban azonnal erre az alapra helyezkedik és azután is folyton arra törekszik, hogy hallgatóinak a gyakorlatban előforduló problémák megértéséhez és megoldásához szükséges elméleti tudása mindig a kor színvonalán álljon. Oktatási módszerét az a két tankönyv jellemzi legjobban, amelyeket egyrészt hallgatói, másrészt a szakközönség használatára irt. A »Vaskohászat Kézikönyve« I. kötetében a vas metallurgiai chémiáját és a vaskohászati salakokat, a II. kötetben pedig a tüzeléstan alapvető fogalmait tárgyalja szigorú tudományos alapon, azzal a világos és magyaros nyelvezettel, amely Dr. Barlai előadásmódját különösen élvezetessé tette. Tanári működésének mindjárt az elején nagyon érezte egy jól berendezett vaskohászati laboratóriumnak a hiányát. Nagyon jól tudta, hogy a legékesebben, a leglogikusabban fogalmazott élőszó sem tudja pótolni azt a készséget, amelyet a hallgató akkor szerez, amikor ,az elméleti problémák alkalmazását a laboratóriumban maga is végig próbálja. Éppen ezért alig néhány évi tanárkodás után – 1895-ben – kidolgozza egy modern vaskohászati kísérleti laboratórium tervét, az ennek megvalósításához szükséges felsőbb jóváhagyást és az anyagi eszközöket csakhamar megszerzi és ennek alapján az 1906–1908. években felépíti és átadja rendeltetésének azt az intézményt, amely a kor színvonalán álló berendezéseivel arra lett volna hivatva, hogy a magyar vaskohómérnöki szakoktatásnak évtizedekre szóló bázisa legyen.
Forrás: Bányászati és Kohászati Lapok, 55. évf. 1. sz. (1922. január 1.)
