SZILAS A. PÁL (Hegybánya, 1921. január 8. – Miskolc, 1991. június 5.): bányamérnök, egyetemi tanár, a magyar gázmérnök-képzés megalapozója.
1943-ban Sopronban szerzett bányamérnöki oklevelet. 1943-tól 1953 decemberéig a MAORT-nál, illetve annak jogutódjai vállalatainál dolgozott, többnyire vezetői beosztásban. Üzemi munkássága alatt jelentős szerepe volt a hazai termelő berendezések korszerűsítésében. Főként a segédgázas termeléssel kapcsolatban vezették be több találmányát, újítását. Meghatározó szerepe volt a hazai nagyviszkozitású olaj termelésének, gyűjtésének és szállításának korszerű kialakításában. Mérnöki munkája mellett 1951-ben a NIM által szervezett olajmérnök-képző tanfolyam, 1952–53 évben a Műszaki és Gazdasági Akadémián a kőolajtermelés tantárgy meghívott tanára volt. Főállású oktatóként 1953 decemberétől dolgozott a NME soproni, majd miskolci Bányamérnöki Karának Olajtermelési tanszékén. 1957-ben kandidátusi címet szerzett, amelynek alapján 1960-ban egyetemi műszaki doktori címet kapott. Egyetemi tanárnak 1964-ben nevezték ki, és ugyanebben az évben lett a Bányamérnöki Kar dékánja. Ezt a tisztséget négy éven át töltötte be. 1966-ban az Olajtermelési tanszék vezetésével bízták meg. 1976-ban a kőolajbányászat szakterületén a műszaki tudomány doktora címet szerezte meg. 1984-ben vonult nyugalomba.
A Magyar Szabadalmi Hivatal adatbázisában szereplő szabadalmi bejelentései (lajstromszám, cím):
145160 Béléscsőnyomással segédgáz-indítószelep
145159 Béléscsőnyomással vezérelt automatikus időszakos segédgázszelep
Szolgálati (feltalálótársakkal):
160789 Szerkezet olajkutak időszakos, segédgázas termeléséhez
159650 Eljárás és kapcsolási elrendezés plasztikus, vagy pszeudoplasztikus, tixotrop folyási tulajdonságú, csőtávvezetékben szállított, bedermedt olajak újraindító nyomásának csökkentésére
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Szilas A. Pál emléktáblájának avatása
(részlet)
Dr. Mating Béla avatóbeszéde
Szilas professzornak szakmai és emberi egyénisége nagy hatással volt és van a mai teljes hazai fluidumbányász és gázipari szakembergárdára, amelynek szinte minden tagja tanítványa volt az egyetemen vagy a mérnöktovábbképzés keretében. Abban, hogy a magyar olajipari szakemberek határainkon túl is elismertek és a nemzetközi élvonal konkurrenciájával szemben helyt tudnak állni, Szilas professzornak meghatározó szerepe volt.