VENDEL MIKLÓS, (Sopron, 1896. október 8. – Sopron, 1977. február 7.): geológus, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a hazai bányászat teleptan elismert szakértője. 1914-ben beiratkozott a budapesti tudományegyetemre, az Eötvös Kollégium tagja volt. Kémia-természetrajz szakos tanári oklevelét 1918-ban szerezte, az I. világháborúban olasz fronton harcolt. 1920-ban kőzettanból doktori szigorlatot tett a tudományegyetem Ásvány- és Kőzettani Intézetében. 1919-től ugyanott Mauritz Béla mellett gyakornok, tanársegéd, majd adjunktus. 1925-ben magántanári képesítést szerzett kőzettanból. 1923-ban a Selmecbányáról áttelepült soproni Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Főiskola ásvány-földtani tanszékének tanárává nevezték ki, a főiskolának a budapesti műegyetemhez csatolása után egyetemi tanár (1934). A karnak 1937–38-ban dékánja volt. 1941-től a földtan-teleptan tanszéken volt professzor egészen a kar Miskolcra költözéséig, 1959 végéig. Vendel Miklós Sopronban maradt, csoportvezető főmérnökként, majd a Bányászati Kutató Intézet petrográfiai osztályának vezetőjeként vonult nyugdíjba (1972), ezután az intézet tanácsadója volt haláláig. Egyidejűleg a Központi Bányászati Múzeumot is irányította (1967–1970).
A geológia csaknem minden ágát művelte. Teleptani előadásaival és jegyzeteivel a mérnökhallgatók generációit nevelte. Publikációinak gazdag sorozatából Sopron környékének földtanára, a fiatal kárpáti ércprovinciára, a magmás kristályosodás „elemszűrési” feltételeire, továbbá a kőzet-meghatározás módszertanára vonatkozó munkái a magyar földtani szakirodalom becses értékei. Több dolgozatban foglalkozott agyagásványok és telepek, különösen a bentonitok és bauxitok anyagi felépítésével és keletkezési kérdéseivel. Behatóan foglalkozott a karsztvízkérdéssel, mindenekelőtt a karsztvízbetörések elleni preventív védekezés lehetőségével, továbbá ásványvizek kutatásával is. Publikációinak száma 133. Élete utolsó tíz évében hazai teleptani tanulmányokat folytatott azzal a céllal, hogy megírja összefoglaló művét Magyarország teleptanáról, ez azonban befejezetlen maradt. Tiszteleti tagja volt több magyar és külföldi tudományos társaságnak.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Dr. Vitális György: Dr. Vendel Miklós (1896–1977)[Nekrológ]
A hidrogeológiával az 1940-es években, nagynevű bátyja dr. Vendl Aladár és dr. Vitális Sándor fiatalkori jó barátja szakosztályelnöki működése során került közelebbi kapcsolatba. A hidrotermás ércképződési folyamatok minden részletre kiterjedő tanulmányozása után eljutott a hévforrások és a karsztvizek közötti összefüggések vizsgálatához, de mint Sopron város hű fia a Fertő tói ásványvizek felkutatásáról sem feledkezett meg. A Magyar Tudományos Akadémia 1933-ban levelező, majd 1943-ban rendes tagjai sorába választotta. Levelező tagsági ajánlásának zárómondatában a következőket olvashatjuk: „széles látókörű kutató, aki az ásványtan, kőzettan és földtan minden ágában otthonos, vizsgálatait a pontosság és megbízhatóság jellemzik. Nagyon munkabíró tehetség, akitől még a jövőben is sokat várunk.” Levelező tagsági székfoglalóját A leukofillitekről tartotta (1935), rendes székfoglalója pedig a Tanulmányok a fiatal kárpáti érc-provinciából. –I. rész: összefüggések a magmák és a fiatal arany-ezüst és rokon formációbéli ércesedések közt témakörről szólt (1947).
Forrás: Hidrológiai Közlöny, 57. évf. 6–7. sz. (1977. június–július)
