BEER FRIGYES VILMOS (Pozsony, 1691. január 4. – Pozsony, 1764. november 30.): iskolaigazgató, evangélikus lelkész, a nagy tudós, Bél Mátyás pályatársa.
LENGYEL BÉLA (Körösladány, 1844. január 4. – Budapest, 1913. márc 11.): kémikus, egyetemi tanár, az első korszerű magyar nyelvű vegyészeti tankönyv szerzője.
IFJ. LÓCZY LAJOS (Budapest, 1891. január 5. – Rio de Janeiro, 1980. június 9.) geológus, egyetemi tanár, a magyar szénhidrogén-mezők feltárásának kezdeményezője.
SZARVASY IMRE (Pest, 1872. január 5. – Budapest, 1942. május 15.): vegyészmérnök, műegyetemi tanár, elismert kutatója az elektromosság növényekre gyakorolt hatásának.
HORVÁTH JÓZSEF (Budapest, 1891. január 7. – Budapest, 1976. január 5.): gépészmérnök, a háború utáni magyarországi közművesítési programok egyik irányítója.
VARGA ELEMÉR (Varga Elemér (Tiszaszentmiklós, 1921. január 7. – Budapest, 1976. augusztus 23.): bányagépészmérnök, bányamérnök, a robbantástechnika szakértője.
MAGYARY-KOSSA GYULA (Debrecen, 1865. január 8. – Keszthely, 1944. június 21.) a nemzetközileg elismert gyógyszer- és méregtan-szakértő, a magyar orvostörténet-írás megteremtője.
KNAPP OSZKÁR (Budapest, 1892. január 9. – Budapest, 1970): vegyészmérnök, az ipari üveggel kapcsolatos kutatások nemzetközi jelentőségű magyar szakértője.
AUJESZKY ALADÁR (Pest, 1869. január 11. – Budapest, 1933. március 9.): mikrobiológus, főiskolai tanár, a kutyák veszettség elleni oltásának magyarországi bevezetője.
HOLLÁN ERNŐ (Szombathely, 1824. január 13. – Budapest, 1900. május 26.): hadmérnök, altábornagy, államtitkár, a Magyar Mérnök és Építész Egylet alapítója és első elnöke.
STEINSCHNEIDER LILLY, Cudenhove-Kalergi grófné (Budapest, 1891. január 13. – Nizza, 1977): Magyarország, egyben az Osztrák–Magyar Monarchia első női pilótája.
KAZINCZY GÁBOR, (Szeged, 1889. január 19. – Motala, Svédország, 1964. május 26.): mérnök, a vasbeton- és acélszerkezetek méretezési elméletének, az anyagvizsgálatnak elismert magyar szakértője.
CSONKA JÁNOS (Szeged, 1852. január 22. – Budapest, 1939. október 27.), egyik legnagyobb feltalálónk, aki elsőként készített hazánkban gázmotort, benzinmotort és porlasztót.
KEMPELEN FARKAS (Pozsony, 1734. január 23. – Bécs, 1804. március 26) nevét mindenütt szinte kizárólag sakkozógépéről ismerik, pedig nagyon sokoldalú, korát több tekintetben megelőző műszaki alkotó volt.
BECKER ÁDÁM, (Pölöske, 1874. január 24. – Budapest, 1956. január 1.): mérnök, a felvidéki, majd a Gyula-környéki folyamszabályozási munkálatok egyik irányítója.
DEBRECZENI MÁRTON (Magyargyerőmonostor, 1802. január 25. – Kolozsvár, 1851. február 18.) a XIX. század első felének legjelentősebb bánya- és kohómérnöke.
TANGL FERENC, (Pest, 1866. január 6. – Budapest, 1917. december 19.): fiziológus, egyetemi tanár, számos élettani kutatóeszköz, állatorvosi műszer megalkotója.
ASCHNER LIPÓT, (Asakürt, 1872. január 27. – Budapest, 1952. január 18.): elektronikai gyáriparos, a két háború közötti magyar ipari nagytőke egyik közismert képviselője.
BATTHYÁNY IGNÁC, gróf (Németújvár, 1741. január 30. – Kolozsvár, 1798. november 17.): erdélyi római katolikus püspök, egyháztörténész, a gyulafehérvári Batthyány-könyvtár alapítója.
BILKEI PAP LAJOS, (Mórágy, 1894. január 30. – Lisszabon, 1976. január 26.): balneológus, reumatológus, a Nemzetközi Reumaellenes Liga egykori főtitkára, Budapest fürdővárossá fejlesztésének első kezdeményezője.
GÖRGEI ARTÚRT (Toporc, 1818. január 30. – Visegrád, 1916. május 21.), a különböző korokban szélsőségesen megítélt, időnként heves indulatokat kiváltó hadvezért eredetileg a vegyészet érdekelte.
HAJÓS ALFRÉD (Budapest, 1878. február 1. – Budapest, 1955. november 12.) építészmérnök, első olimpiai bajnokunk, 1895-ben gyorsúszó Európa-bajnok volt, 1896-ban pedig az athéni olimpián szerzett két aranyérmet is: a 100 m-es és az 1200 m-es úszásban..
PASZLAVSZKY JÓZSEF (Deregnyő, 1846. február 2. – Budapest, 1919. szeptember 21.): zoológus, pedagógus, véleményformáló tagja a XIX. század vége magyar tudóstársadalmának.
CSÓKÁS FERENC, (Kecskemét, 1824. február 3. – Cegléd, 1905. november 30.): kecskeméti parasztgazda, a homoki szőlő- és gyümölcstelepítés egyik magyar úttörője.
Csoóri Sándor (Zámoly, 1930. február 3. – Budapest, 2016. szeptember 12.) kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
MILLER ALBERT (Tápiószele, 1818. február 6. – Graz, 1897. október 31.) mérnök, egy fontos területmérési eszköz, a planiméter feltalálója, a magyar és az európai tudománytörténetnek is jeles alakja.
FRIVALDSZKY IMRE (Bacskó, 1799. február 6. – Jobbágyi, 1870. október 19.): zoológus, botanikus, balkáni utazó, a Természettudományi Társulat egyik alapítója.
PROSZT JÁNOS (Budapest, 1892. február 6. – Budapest, 1968. július 5.): vegyész, egyetemi tanár, a szilikonok előállításának, továbbá a polarográfiának ismert szakértője.
VARGA JÓZSEF (Budapest, 1891. február 8. – Budapest, 1956. december 28.): vegyészmérnök, műegyetemi tanár, miniszter, a kénhidrogén-effektus (Varga-effektus) felfedezője.
BITTERA GYULA (Nagyszalonta, 1893. február 9. – Budapest, 1970. október 21.) az illóolajgyártás és gyógynövénytermesztés külföldön is elismert szakembere.
PETSCHACHER GUSZTÁV (Bécs, 1844. február 9. – Budapest, 1890. január 7.): osztrák származású építész, az Andrássy út építészeti kialakításának egyik megalkotója.
BOLYAI FARKAS (Bolya, 1775. február 9. – Marosvásárhely, 1856. november 20.) a magyar matematika kiemelkedő személyisége, sokoldalú műszaki alkotó és drámaíró.
FEJÉR LIPÓT (Pécs, 1880. február 9. – Budapest, 1959. október 15.) matematikus. Fő kutatási területe az analízis volt. Publikációiban mindig az egyszerűségre, érthetőségre törekedett. A Fourier-sorok elméletén kívül foglalkozott függvényelmélettel, interpoláció elmélettel, a divergens sorokkal és a konstruktív függvényekkel.
KABDEBO GYULA (Budapest, 1874. február 9. – Budapest, 1926. november 8.): építész, művészeti szakíró, a századfordulós Budapest egyik várospolitikai szakértője.
Batthyány Lajos gróf (1807–1849) a magyar reformkor kiemelkedő nemzeti érzelmű arisztokratája, akinek ismertsége az 1848-at megelőző évtizedben vetekedett Széchenyi István népszerűségével.
CSIZMADIA ERNŐ (Beje, 1924. február 10. – Budapest, 1984. november 14.): agrárközgazdász, gazdaságpolitikai szakember, egyetemi professzor, szövetkezetelméleti szaktudós.
HABERLE KÁROLY KONSTANTIN KERESZTÉLY (Erfurt, 1764. február 11. – Pest, 1832. július 1.): botanikus, egyetemi tanár, a magyar növénytan rendszerének új alapokra helyezője.
BESZÉDES JÓZSEF (Magyarkanizsa, 1787. február 12. – Dunaföldvár, 1852. február 28.) mérnök, a mezőgazdasági vízépítés és vízszabályozás kiemelkedő tudású művelője. Szerteágazó mérnöki tevékenysége mellett a magyar nyelvű műszaki irodalom egyik megteremtője is volt, valamint a Magyar Tudományos Akadémia első mérnök tagja.
EGYED LÁSZLÓ (Fogaras, 1914. február 12. – Budapest, 1970. július 11.): geofizikus, egyetemi tanár, a magyar űrkutatási és földmágnesességi vizsgálatok kezdeményezője és irányítója.
BRASSAI Sámuel (Torockó, 1800. február 13. – Kolozsvár, 1897. június 24.), sokoldalú erdélyi tudós, művelte a botanikát, mennyiségtant, nyelvtudományt, logikát, közgazdaságtant és pedagógiát. A különböző szakágakról általában elemi szintű tankönyveket, ismeretterjesztő műveket is írt.
TÖRÖK AURÉL, Ponori Thewrewk (Pozsony, 1842. február 13. – Genf, 1912. szeptember 1.): orvos, egyetemi tanár, antropológus, koponyamérő szerkezet megkonstruálója, magyar történelmi személyek és a honfoglaló őseink antropológiai kutatója.
(VÁGFALVI) QUITTNER ZSIGMOND (Pest, 1859. február 13. – Bécs, 1918. október 25.)építész, a magyar szecesszió egyik gyöngyszeme, a Gresham-palota tervezője
BUCHBÖCK GUSZTÁV, (Pozsony, 1869. február 15. – Budapest, 1935. október 1.): kémikus, egyetemi tanár, a modern fizika egyeik legkorábbi magyarországi kutatója.
PATAKI SÁMUEL (Kolozsvár, 1765. február 16. – Kolozsvár, 1824. április 2.) egy régi erdélyi orvos-dinasztia legtekintélyesebb tagja, „Erdélyország protomedikusa”, azaz főorvosa,
PÉTER RÓZSA (Budapest, 1905. február 17. – Budapest, 1977. február 17.) a XX. századi magyar matematika nagy alakja, egyformán kiemelkedőt alkotott kutatóként, pedagógusként és egy világsikerű matematika-népszerűsítő könyv szerzőjeként.
JÓKAI MÓR (Komárom, 1825. február 18. – Budapest, 1904. május 5.): író, újságíró, szerkesztő. A Magyar Írószövetség kezdeményezésére 2018 óta ünnepeljük A MAGYAR SZÉPPRÓZA NAPJÁT február 18-án, Jókai Mór születésnapján.
ÁRKOS FRIGYES (Pterle, 1897. február 18. – Budapest, 1967. május 13.): vaskohómérnök, a magyar kohászati vállalatok termelésirányító szervezetének kidolgozója.
SCHMIDT FERDINÁND JÓZSEF (Sopron, 1791. február 20. – Laibach, Ausztria, 1878. február 16.): rovartani kutató (entomológus), magyarországi barlangi rovarfajok felfedezője.
FALLER GUSZTÁV (Hegybánya, 1892. február 23. – Vác, 1968. július 22.): bányamérnök, földgázkutató, számos hazai gyógy- és melegfürdő kialakítását lehetővé tévő mélyfúrás irányítója.
GEBHART XAVÉR FERENC (Paks, 1791. január 23. – Pest, 1869. október 27.): orvos, egyetemi tanár, az orvostudomány magyar nyelvű szakkifejezési kidolgozásának egyik kezdeményezője.
Latin nyelvű uralkodói nevén Mathias Rex, születési nevén Hunyadi Mátyás (Kolozsvár, 1443. február 23. – Bécs, 1490. április 6.) 1458-tól Magyarország és Horvátország királya.
GRASTYÁN ENDRE (Őriszentpéter, 1924. február 25. – Pécs, 1988. június 17.): idegfiziológus, egyetemi tanár, különösen jelentősek a hippocampus működésével és a játék élettani és lélektani háttere foglalkozó kutatásai.
KELÉNYI B. OTTÓ (Budapest, 1897. február 25. – Ausztria, 1944): könyvtáros, bibliográfus, történész, a budapesti csillagvizsgálók történetének kutatója.
BÁLDY BÁLINT, Bellosics (Baja, 1896. február 26.– Gödöllő, 1971. szeptember 26.): Kossuth-díjas mezőgazdász, a magyarországi baromfitenyésztés tudományos kidolgozásának egyik kiemelkedő alakja. Nevéhez fűződik a baromfikeltető-gépek elterjesztése.
HULLAY JÓZSEF (Rimaszombat, 1921. február 27. – Debrecen, 1984. január 16.): idegsebész, egyetemi tanár, az epilepszia sebészeti gyógyításának kutatója.
JANKÓ SÁNDOR, Jenei (Vasvár, 1866. február 28. – Vönöck, 1923. május 14.): erdőmérnök, főiskolai tanár, fotogrammetriai szakember, a háromszögháló-hibaelmélet kidolgozója.
KÖRMENDY NÁNDOR (Körmendy Nándor (Celldömölk, 1894. február 28. – Budapest, 1969. február 24.): építész, a két világháború közötti magyar építészet egyik jelentős alakja.
BARÁTH ZOLTÁN (Pestújhely, 1924. március 1. – Nagykanizsa, 1982. október 2.): biológus, egyetemi tanár, a felhagyott szőlőkről készített növénytakaró-vizsgálatok kutatási koncepciójának kidolgozója.
Kuczka Péter (Székesfehérvár, 1923. március 1. – Budapest, 1999. december 3.) Kossuth-díjas író, költő, műfordító, szerkesztő. A Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
REITTER FERENC (Temesvár, 1813. március 1. – Budapest, 1874. december 9.) a főváros rendezésének és a Duna szabályozásának első tervezője és kivitelezője.
SIMON NORBERT (Nagyvárad, 1871. március 1. – Budapest, 1939. februrá 28.): mérnök, erdélyi iskolák, kórházak tervezője, korabeli megyei közúti térképek szerkesztője.
VESZPRÉMY DEZSŐ (Sajószentandrás, 1871. március 1. – Szeged, 1924. május 24.): orvos, kórboncnok, egyetemi tanár, neves leukémiai és bakteriológiai kutató.
GÁLLIK ISTVÁN DÖMÖTÖR (Budapest, 1866. március 2. – Budapest, 1945. április 16.): mérnök, a nagy szilárdságú acélok alkalmazásának elméleti kutatója, számos magyarországi híd építésének résztvevője.
PALUGYAY JÓZSEF (Pozsony, 1846. március 2. – Pozsony, 1915. május 3.): bornagykereskedő, a Palugyay-féle pozsonyi pezsgőgyártás és a magyar borászat egyik nemzetközi megismertetője.
ANDRÁSSY MANÓ (Kassa, 1821. március 3. – Görz, 1891. április 23.): vasgyáros, a kevés magyar arisztokrata iparmágnás közül a legjelentősebb személyiség a XIX. század második felének Magyarországán.
KRENNER JÓZSEF SÁNDOR (Buda, 1839. március 3. – Budapest, 1920. január 16.): mineralógus, műegyetemi tanár; az ifjú Eötvös Loránd nevelője, később több mint negyedszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója.
NOVOBÁTZKY KÁROLY (Temesvár, 1884. március 3. – Budapest, 1967. december 20.) fizikus, a magyarországi elméleti fizikaoktatás megszervezője, a relativitáselmélet és az elektromágneses tér elméletének kutatója.
BUDÓ ÁGOSTON (Budapest,1914. március 4. – Szeged, 1969. december 23.): fizikus, egyetemi tanár, széles körben ismert egyetemi fizika tankönyvek szerzője.
MARGÓ TIVADAR (Pest, 1816. március 5. – Pusztaszentlőrinc (ma Pestlőrinc), 1896. szeptember 5.): zoológus, egyetemi tanár, az első magyar darwinisták egyike, korának jelentős biológusa.
NEUSCHLOSS SIMON (Vágvecse, 1821. március 5. – Pest, 1871. január 31.): faáru-gyáros és építési vállalkozó, az első magyar parkettagyár megalapítója, majd a meginduló magyarországi vasútépítkezések egyik legfontosabb beszállítója, vasúti talpfák gyártója.
BERDE KÁROLY (Nagyenyed, 1891. március 6. – Budapest, 1971. július 4.): bőrgyógyász, egyetemi tanár, számos bőrgyógyászati kórkép önálló leírásának megszerkesztője.
KÁROLY IRÉNEUSZ JÓZSEF (Gönc, 1854. március 6. – Budapest, 1929. március 13.) premontrei szerzetes, fizikatanár, a drót nélküli távíró feltalálója és az első hazai röntgen-laboratórium létrehozója.
MILLNER TIVADAR (Pécs, 1899. március 7. – Budapest, 1988. október 27.): vegyészmérnök, az ipari méretű izzólámpa termelést lehetővé tévő volfrám izzószál szabadalmaztatója.
BERDE ÁRON (Laborfalva, 1819. március 8. – Kolozsvár, 1892. január 25.): jogász, egyetemi tanár, az első jelentős magyar nyelvű meteorológiai és klimatológiai szakkönyv írója.
HAVASSY PÁL (Nógrádszakál, 1924. március 8. – Budapest, 1985. július 23.): építészmérnök, műemlékvédő, számos jelentős műemléképület, mint például a rodostói Rákóczi-ház helyreállításának irányítója. Az Országos Széchenyi Könyvtár épületének jelenlegi kialakítása is ő tervei szerint készült.
MIHÁLYI ZOLTÁN KÁROLY, Mayer (Tamási, 1896. március 8. – Budapest, 1970. szeptember 25.): erdőmérnök, szakíró, az Országos Erdészeti Szakkönyvtár jelenlegi könyvállományának egyik megalapozója, oltalmazója.
SZŐKEFALVY-NAGY ZOLTÁN (Kolozsvár, 1916. március 9. – Eger, 1980. november 8.): kémikus, főiskolai tanár, a hazai kémiatörténet feltárásának kezdeményezője.
LÉVAI ANDOR (Nagyvárad, 1897. március 10. – Budapest, 1964. november 13.): építészmérnök, műegyetemi tanár, számos budapesti ipari épület és bérház tervezője az ötvenes-hatvanas években.
KŐSZEGHI-MÁRTONY KÁROLY (Sopron, 1783. március 12. – Brünn, 1848. július 21.) hadmérnök, a hadászatban jelentős életmentő lélegeztető készülék feltalálója.
BORSOS JÓZSEF (Hódmezővásárhely, 1875. március 18. – Debrecen, 1952. január 23.) a szecesszió és az erdélyi népi építészet stílusjegyeit ötvöző építész.
MAREK JÓZSEF (Vágszerdahely, 1868. március 18. – Budapest, 1952. szeptember 7.) állatorvos, akadémikus, az állatgyógyászatban használatos klinikai diagnosztika című kézikönyv, valamint az Állatorvosi Belgyógyászat című munka nemzetközileg is elismert szerzője.
VÁMBÉRY ÁRMIN (Dunaszerdahely, 1832. március 19. – Budapest, 1913. szeptember 15.) az iszlám kultúra és a keleti nyelvek világszerte elismert kutatója.
GESTETNER DÁVID (Csorna, 1854. március 20. – London, 1939. március 18.) az irodai sokszorosító technika fejlesztője, a stencilgép és –papír feltalálója.
SCHRODT ISTVÁN (Budapest, 1888. március 28. – Budapest, 1962. november 21.) gépészmérnök, főként hőátadási kérdésekkel, a napenergia hasznosításának lehetőségeivel és a láng nélküli égéssel foglalkozott.
Utassy József (Ózd, 1941. március 23. – Zalaegerszeg, 2010. augusztus 27.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
BÉL MÁTYÁS (Ocsova, 1684. március 24. – Pozsony, 1749. augusztus 29.) a XVIII. század magyar tudományos életének polihisztora, hazánk földrajztudományának megteremtője.
PETHE FERENC (Büdszentmihály, 1763. március 30. – Szilágysomlyó, 1832. február 22.) a magyar mezőgazdasági szakirodalom egyik megteremtője, a keszthelyi Georgikon tanára.
PUSKÁS FERENC, eredeti nevén Purczeld Ferenc (Kispest, 1927. április 1. – Budapest, 2006. november 17.), labdarúgó, a Kispesti AC és a Bp. Honvéd balösszekötője, a magyar válogatott csapatkapitánya.
ZSIGMONDY RICHÁRD [Richard A. Zsigmondy] (Bécs, 1865. április 1. – Göttingen, 1929. szeptember 23.): Nobel-díjas kémikus, a kolloidkémia megalapítója és egyik legkiválóbb kutatója.
Csukás István (Kisújszállás, 1936. április 2. – Budapest, 2020. február 24.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett Kossuth- és kétszeres József Attila-díjas költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
EMÁNUEL GYÖRGY (Versec, 1775. április 2. – ? [Oroszország], 1837. január 14.) hadvezér és az első Elbrusz-expedíció tagja, melynek sikeres megszervezéséért és végrehajtásáért Emánuelt az orosz Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta.
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR (Kőrös, 1784. április 4. – Darjeeling, 1842. április 11.) a magyarság ázsiai gyökereinek kutatója, az első tibeti nyelvtan és szótár szerzője.
ZIPERNOWSKY KÁROLY (Bécs, 1853. április 4. – Budapest, 1942. november 29.) gépészmérnök, a magyar erősáramú elektrotechnikai ipar megteremtője, a transzformátor egyik feltalálója.
SCHMIDT JÁNOS GYÖRGY (Pest, 1765. április 5. – Pest, 1837. ?) a pesti tudományegyetem jeles matematika tanára, piarista szerzetes, ő alapozta meg a reformkor számos jelentős mérnökének műszaki tudását.
YBL MIKLÓS (Székesfehérvár, 1814. április 6. – Budapest, 1891. január 22.) az Operaház és a Bazilika tervezője, a neoreneszánsz építészeti stílus meghonosítója
BAKOS BÉLA (Rákoshegy, 1924. április 11. – Szombathely, 1986. február 22.): építészmérnök, a 60-as és 70-es évek magyarországi nagyvárosi lakótelep-együtteseinek egyik tervezője.
HARKÁNYI BÉLA, báró (Pest, 1869. április 11. – Budapest, 1932. január 23.): csillagász, a magyar csillagászat nemzetközi kapcsolatainak egyik kiépítője.
BUGÁT PÁL (Gyöngyös, 1793. április 12. – Pest, 1865. július 9.) a pesti orvosegyetem elméleti orvostan tanára, az első magyar orvosi folyóirat alapítója, a magyar természettudományos nyelv egyik megújítója.
WINTERL JÓZSEF JAKAB (Steyr, Felső – Ausztria, 1739. április 15. – Pest, 1809. november 23.): osztrák származású orvos, vegyész és botanikus, a dualisztikus kémiai rendszer magyarországi meghonosítója.
EGERVÁRY JENŐ, (Debrecen, 1891. április 16. – Budapest, 1958. november 30.): matematikus, műegyetemi tanár. Nevéhez fűződik az ökonometria gráfelméleti tételének általánosítása, az ún. „magyar módszer” kidolgozása.
MIKOLA SÁNDOR (Péterhegy, 1871. április 16. – Nagykanizsa, 1945. október 1.) a budapesti fasori gimnázium híres tanára, tanítványai között olyan nagyságok is voltak, mint Wigner Jenő és Neumann János.
SZABÓ BÉLA, (Aknaszlatina, 1896. április 16. – Budapest, 1982. április 14.): műkertész, egyetemi tanár, a vadon termő gyümölcsök begyűjtésének és feldolgozásának magyarországi megszervezője, az alkoholmentes gyümölcslevek és üdítőitalok nagyüzemi méretű előállításának kezdeményezője.
CSILLAG PÁL (Budapest, 1896. április 17. – Budapest, 1944. december 24.): matematikus, az iskolateremtő, nagy hírű matematika-oktató Fejér Lipót tanítványi körének egyik tagja.
LŐRENTHEY IMRE ((Pest, 1867. április 17. – Nyírmada, 1917. augusztus 13.): paleontológus, geológus, egyetemi tanár, a pannóniai-pontusi képződmények névadó kutatója.
GYARMATI LÁSZLÓ (Balassagyarmat, 1921. április 18. – Madrid, 1980. szeptember 1.): gyógyszerész, egyetemi tanár, új eljárások kidolgozója a gyógyszerek felszívódásának vizsgálatára.
FELLNER FERDINÁND (Bécs, 1847. április 19. – Bécs, 1916. március 22.) építész, a Monarchia legtöbb színházépületét megtervező építésziroda alapító tagja.
MENTOVICH FERENC, (Nagydebrek, 1819. április 19. – Marosvásárhely, 1879. december 15.): költő, természettudós, szabadszellemű, filozofikus-világnézeti könyvek szerzője.
WODETCZKY LAJOS (Ober–Marklovitz, 1821. április 19. – Versec, 1874. november 9.): középiskolai tanár, ezermester, katonai, vasúti és egyéb műszaki berendezések feltalálója.
BELÁK SÁNDOR (Enying, 1919. április 20. – Keszthely, 1978. december 27.): mezőgazdász, egyetemi tanár, a kedvezőtlen mezőgazdasági adottságú területek hasznosításának kutatója.
GYENGŐ LÁSZLÓ (Győr-Alsóváros, 1841. április 20. – Budapest, 1884. november 29.): mérnök, vasútépítési szakember, a párizsi Eiffel-cég magyarországi képviselője.
TESSEDIK SÁMUEL, (Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.): evangélikus lelkész, író, pedagógus, az alföldi mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője, a lucerna magyarországi meghonosítója.
LUDVIGH GYULA, Ludwig (Szepesbéla, 1841. április 21. – Budapest, 1919. január 6.): vasútépítő mérnök, számos korabeli európai és balkáni vasútépítkezés résztevője, majd több mint 20 éven át a MÁV vezetője.
BÁRÁNY RÓBERT [Robert Bárány] (Bécs, 1876. április 22. – Uppsala, 1936. április 8.): orvos, 1914-ben orvosi Nobel-díjat kapott a belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkájáért. Ezt az élettani reflexmechanizmust Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik.
Gyurkó László (Budapest, 1930. április 22. – Budapest, 2007. augusztus 25.) Kossuth-díjas író, újságíró, politikus, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
BÖSZÖRMÉNYI JENŐ, Goldhammer (Érkeserű, 1872. április 23. – Budapest, 1957. augusztus 8.): gépészmérnök, a hazai Diesel-motorgyártás és autógyártás egyik úttörője.
BEKE MANÓ (Pápa, 1862. április 24. – Budapest, 1946. június 27.) a magyarországi matematikaoktatás megreformálója, a nők egyetemi hallgatói jogainak szószólója.
LOKSA IMRE (Budapest, 1923. április 24. – Budapest, 1992. június 21.) zoológus kutató, fő kutatási területe az alsóbbrendű rovarok és a pókok rendszertana és társulástana.
MARKUSOVSZKY LAJOS (Csorba, 1815. április 25. – Abbázia, 1893. április 21.) Kora egészségügyi reformjának egyik kidolgozója, az Orvosi Hetilap alapítója,.
SZONTAGH PÁL (Dobsina 1821. április 26. – Budapest, 1911. február 10.): rézhámor- és gyártulajdonos, politikus, a XIX. századvégi iparügyi törvények megalkotásának tevékeny résztvevője.
AZARY ÁKOS (Verbiás, 1850. április 27. – Szob, 1888. július 20.) orvosdoktor, számos állatvizsgálati- és gyógyászati eljárást elsőként alkalmazott. Az állatorvosi oktatás európai szintre emelésében döntő szerepe volt.
TIHANYI KÁLMÁN (Üzbég, 1897. április 28. – Budapest, 1947. február 26.) fizikus, villamosmérnök, a televíziós képcső kikísérletezője, a töltésfelhalmozás elvének kidolgozója.
NEMES TIHAMÉR (Budapest, 1895. április 29. – Budapest, 1960. március 30.) gépészmérnök, a televíziózás megteremtésének egyik úttörője, sokoldalú feltaláló.
DOMÁNY FERENC (Gyöngyös, 1899. április 30. – London, 1939): építész, számos európai országban épült középület, budapesti lakóépület és filmszínház tervezője.
FRECSKAY JÁNOS, (Pest, 1841. május 1. – Budapest, 1919. október 13.): technológiai író, újságíró, a magyar ipar és iparjogvédelem szaknyelvének formálója.
LAMBRECHT KÁLMÁN, (Pancsova, 1889. május 1. – Pécs, 1936, január 7.): paleontológus, ornitológus, etnográfus, az őslénytan modern biológiai irányának világviszonylatban is kiváló képviselője.
PATSCH FERENC, (Verespatak, 1919. május 1. – Budapest, 1979. augusztus 4.): bányamérnök, az első mélyfúrások, illetve ferdefúrások mélyítésének kivitelezője az olajiparban.
Az ősi magyar hitvilág kutatója, Diószegi Vilmos (Budapest, 1923. május 2. – Budapest, 1972. július 22.) 1947-től dolgozott etnográfusként a Néprajzi Múzeumban. 1963-tól az MTA kutatócsoportjának tagja, majd osztályvezetője lett. Több kutatóutat tett az ázsiai nomád népek között; főként a sámánok és a régi magyar hitvilág foglalkoztatta, ezen belül az ősmagyarság természetszemlélete.
ZEHMEISTER LÁSZLÓ, (Győr, 1889. május 14. – Pasadena, USA, 1972. február 28.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a kromatográfia módszerének egyik meghonosítója.
SZKALNITZKY ANTAL (Lak, 1836. május 6. – Budapest, 1878. június 9.) a kiegyezés és a városegyesítés nyomán kialakuló főváros arculatának meghatározó építésze.
PACKH JÁNOS, (Kismarton, 1796. május 7. – Esztergom, 1839. október 9.): építész, építőmester, számos korabeli nagyszabású egyházi építkezés kivitelezője.
MÉSZÁROS KÁLMÁN, (Gyula, 1894. május 8. – Miskolc, 1971. szeptember 25.): orvos, afrikai vadászatok résztvevője és leírója, az etióp császár vadásztársa és orvosa.
MIHÁLTZ ISTVÁN, (Árpástó, 1897. május 9. – Szeged, 1964. márc, 16.): geológus, egyetemi tanár, az Alföldre vonatkozó földtani összegzés megszerkesztője.
KAUSER JÓZSEF (Pest, 1848. május 10. – Budapest, 1919. július 25.) a historizmus és az eklektika stílusában alkotó építész. Legfontosabb épületei: a józsefvárosi jezsuita Jézus Szíve-templom, a Török Pál utcai művészeti szakközépiskola és a mellette álló református főgimnázium, a Sancta Maria leányiskola, a Szent László Kórház és az új Pallas Nyomda.
Kányádi Sándor (Nagygalambfalva, 1929. május 10. – Budapest, 2018. június 20.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas erdélyi költő, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
WESZELSZKY GYULA, (Szlatina, 1872. május 10. – Budapest, 1940. június 20.): kémikus, gyógyszerész, radiológus, a radioaktív sugárzás gyógyhatásának kutatója.
JERNEY JÁNOS (Dorozsma, 1800. május 12. – Pest, 1855. december 24.) őshazakutató, önképzéssel tanult nyelveket és végzett levéltári kutatásokat a magyarok őstörténetére vonatkozóan. 1844-ben Keletre utazott, Moldvában régészeti kutatásokat végzett, majd bejárta a Fekete-tenger és az Azovi-tenger mellékét a Don torkolatáig.
RÓNAY JÁNOS JÁCINT (Székesfehérvár, 1814. május 13. – Pozsony, 1889. április 17.) teológusi és bölcsészdoktor, a darwinizmus egyik első hazai népszerűsítője.
HELL MIKSA (Selmecbánya, 1720. május 15. – Bécs, 1792. április 14.) a XVIII. század egyik legképzettebb csillagásza, több magyarországi csillagvizsgáló alapítója.
ID. BÓKAY JÁNOS, (Igló, 1822. május 18. – Bp., 1884. október 20.): gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű gyermekgyógyászat egyetemi oktatásának magyarországi bevezetője.
Lászlóffy Aladár (Torda, 1937. május 18. – Budapest, 2009. április 20.) Kossuth-díjas erdélyi költő, író, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
VÁLLAS ANTAL (Pest, 1809. május 18. – New Orleans, 1869. július 20.) a XIX. század Amerikában is népszerű, sokoldalú tudósa, az egyik első magyar fényképkészítő.
SCHODITS LAJOS, (Pest, 1872. május 19. – Budapest, 1941. november 11.): építész, tanár, a XX. század első fele számos jelentős városi középület- és lakóegyüttesének tervezője, társtervezője.
FRANCÉ REZSŐ – Raoul Francé, (Bécs, 1874. május 20. – Budapest, 1943. október 3.): biológus, botanikus, közismert és népszerű szakmai könyvek szerzője.
Breuer Marcell (Pécs, 1902. május 21. – New York, 1981. július 1.) a Bauhaus kiemelkedő képviselője, formatervezéssel, grafikával és építészettel is foglalkozott.
RAKUSZ GYULA, (Máriahuta, 1896. május 21. – Budapest, 1932. január 3.): geológus, Magyarország részletes földtani feltérképezésének egyik kezdeményezője, a Villányi-hegység monográfiájának elkészítője.
OLÁH GYÖRGY [George A. Olah] (Budapest, 1920. május 22.): vegyészmérnök, legfontosabb eredménye az 1994-évi kémiai Nobel-díjjal jutalmazott „hozzájárulása a karbokationok kémiájához”.
DIENES VALÉRIA (Szekszárd, 1879. május 25. – Budapest, 1978. június 8.), az egyik első egyetemi diplomás magyar nő, a sokoldalú tehetség, Bergson, Descartes, Berkeley, Teilhard de Chardin műveit ültette át magyarra; a filozófiai nyelv fejlesztéséért Baumgarten-díjat kapott.
FREUND MIHÁLY, (Budapest, 1889. május 25. – Budapest, 1984. június 12.): vegyészmérnök, egyetemi tanár, a cseppfolyósított földgáz-szállítás elméleti lehetőségének kidolgozója.
CHOLNOKY LÁSZLÓ, (Ozora, 1899. május 29. – Pécs, 1967. június 12.): vegyész és gyógyszerész, a karotinoidok kutatója, kromatográfiás módszer egyik első alkalmazója.
CHERNEL ISTVÁN (Kőszeg, 1865. május 31. – Köszeg, 1922. február 21.) a magyarországi madártani kutatások kiváló művelője és a sísport hazai népszerűsítője.
Vasadi Péter (Újpest, 1926. június 1. – Budapest, 2017. november 24.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
ANTONIO GIOVANNI SCOPOLI (Cavalese, Tirol, 1723. június 3. – Pavia, 1788. május 8.) a magyarországi bányászat és kohászat terén elévülhetetlen érdemeket szerzett orvos, botanikus, mineralógus és kémikus.
Baross Gábor (Pruzsina, 1848. június 6. – Budapest, 1892. május 9.) politikus, miniszter, a magyarországi vasúthálózat, a dunai hajózás, a fiumei kikötő és az ipari szakoktatás fejlesztője.
CZETZ JÁNOS, Czecz (Gidófalva, 1822. június 8. – Buenos Aires, 1904. szeptember 6.): honvéd tábornok, a szabadságharc erdélyi hadseregének egyik megszervezője, az argentin katonai térképészeti intézet és a katonai akadémia megalapítója és vezetője.
FARKAS GÉZA (Budapest, 1872. június 9. – Budapest, 1934. szeptember 13.): fiziológus, egyetemi tanár, a táplálkozás- és élettan, valamint az élettani érzékelés kutatója.
SVAICZER GÁBOR (Kassa, 1784. június 11. – Nagybánya, 1845. augusztus 4.) bányamérnök, a magyarországi ércbányászat és -feldolgozás sikeres fejlesztője.
Molnár János (Csécsény, 1728. június 12. – Szepesváralja, 1804. február 15.) jezsuita tanár, a magyar nyelvű tudományos és ismeretterjesztő irodalom úttörője.
CZIGLER ANTAL, Zigler (Cserevics, 1767. június 13. – Kígyóspuszta, 1862. május 29.): építész, a Svájcból áttelepült családnak az építész szakmát elsőként elsajátító tagja, a Czigler építész-dinasztia megalapítója.
Rába György (Budapest, 1924. június 13. – Budapest, 2011. január 29.) Kossuth- és Széchenyi-díjas költő, író és kritikus, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
PÉCH ANTAL (Nagyváradolaszi, 1822. június 14. – Selmecbánya, 1895. szeptember 18.): bányamérnök, szakíró, a XIX. század második felének legjelentősebb magyar bányamérnöke.
ROTT ANDOR, (Budapest, 1897. június 14. – Antwerpen, 1981. június 25.): vegyészmérnök, feltaláló, a polaroid technológiát megelőlegező közvetlen pozitív fényképkészítés módszerének kidolgozója.
BACSÁK GYÖRGY (Pozsony, 1870. június 15. – Fonyód-Bélatelep, 1970. március 4.) festőművész, a föld- és ásványtani tudományok doktora, az égi mechanika és a jégkorszak közötti összefüggés kutatója.
SÜTŐ ANDRÁS (Pusztakamarás [Cămăraşu], 1927. június 17. – Bp., 2006. szeptember 30.) Herder- és Kossuth-díjas erdélyi író, elbeszélő, drámaíró, szerkesztő.
Korányi Sándor (Pest, 1866. június 18. – Budapest, 1944. április 12.) orvos, a vesebetegségek kiváló szakértője, a tbc elleni küzdelem egyik vezéralakja.
KÖRÖSSY ALBERT KÁLMÁN (Szeged, 1869. június 18. – Budapest, 1955. október 21.): építész, a Hauszmann Alajos majd Lechner Ödön által fémjelzett építészeti irányzatok követője.
MARÓTHI GYÖRGY (Debrecen, 1715. június 18. – Debrecen, 1744. október 16.) a debreceni református Kollégium egyik legkiemelkedőbb tanára, több tudományágban is a felvilágosodás képviselője, a híres Kántus énekkar alapítója.
BODOR PÉTER (Erdőszentgyörgy, 1788. június 22. – Kolozsvár, 1849. augusztus 6.) ezermester, az órás és lakatos mesterséget, és az orgonaépítést is kitanulta.
DULOVITS JENŐ (Budapest, 1903. június 22. – Budapest, 1972. július 24.) matematikatanár, fotóművész, 13 fotótechnikai találmány alkotója, talán legjelentősebb találmánya az első szemmagasságból fényképező, tükörreflexes, kisfilmes, beugrórekeszes objektívvel működő fényképezőgép, a DUFLEX.
DUKA TIVADAR (Dukafalva, 1825. június 22. – Bournemouth (Anglia), 1908. május 5.) orvos, a Kőrösi Csoma-kutatás első nagy alakja, szabadságharc alatt Görgey titkára és hadsegédje.
FEJÉRVÁRY GÉZA GYULA, báró (Budapest, 1894. június 25. – Budapest, 1932. június 2.): báró Fejérváry Géza miniszterelnök unokája, zoológus, paleontológus, a magyar herpetológia (csúszómászókkal foglalkozó tudomány) jeles képviselője.
HERMAN OTTÓ (Breznóbánya, 1835. június 26. – Budapest, 1914. december 27.) természettudós, az állattan, a néprajz, a nyelvészet, a régészet kiemelkedő kutatója.
Sabathiel Richárd (Budapest, 1875. június 28. – Budapest, 1942. június 14.) a vasbeton építészet szakértője,számos vízierőmű és völgyzáró gát tervezője.
BERTALAN LAJOS (Beremend, 1838. június 30. – Budapest, 1901. július 30.) vízépítő mérnök, a Tisza-szabályozás befejező munkálatainak legfőbb irányítója.
(BÖLÖNI) MIKÓ BÉLA (Zalatna, 1843. július 1. – Pankota, 1912. június 23.) bányamérnök, a fizika első magyar nyelvű előadója, a bihari bauxit felfedezője.
JENDRASSIK ALFRÉD, (Pest, 1866. július 1. – Budapest, 1935. május 21.): építész, a magyarországi modern kórházépítési alapelvek kidolgozója és alkalmazója.
MÜLLER FERENC JÓZSEF (Nagyszeben, 1740. július 1. – Bécs, 1825. október 12.) a magyarországi bányászat kiemelkedő művelője, a hazai ásványtan és földtan egyik első tudósa.
FONÓ ALBERT (Budapest, 1881. július 2. – Budapest, 1972. november 21.) a sugárhajtás elvének egyik első gyakorlati megvalósítója, a repülőgép-sugárhajtómű feltalálója.
LACZKÓ ALADÁR, (Debrecen, 1892. július 2. – Szeged, 1969. augusztus 7.): agrárkutató, jelentős agrotechnikai megoldások kidolgozója az őszi lentermesztés és a vetőmag-fémzárolás terén.
CSÁNK ROTTMANN ELEMÉR, (Budapest, 1897. július 11. – Budapest, 1969): építész, a XX. század közepe magyarországi kórházépítkezéseinek kiemelkedő alakja.
KAÁN KÁROLY, (Nagykanizsa, 1867. július 12. – Budapest, 1940. január 28.): erdőmérnök, az Alföld átfogó fásításának kezdeményezője, az első természetvédelmi törvény megalkotásának közreműködője.
KAESZ GYULA, (Budapest, 1897. július 13. – Budapest, 1967. május 12.): belsőépítész, építész, iparművész, főiskolai tanár, a magyar belsőépítészet és a korszerű magyar bútorművészet jeles képviselője.
FODOR JÓZSEF (Lakócsa, 1843. július 16. – Budapest, 1901. március 20.) orvos, sebész, a higiénia egyik legismertebb magyar művelője, a közegészségtan első hazai egyetemi előadója.
WARTHA VINCE, (Fiume, 1844. július 17. – Budapest, 1914. július 20.): kémikus, műegyetemi tanár, az eozin felfedezője, amellyel a pécsi Zsolnay-porcelángyárat világhírűvé tette.
KÁROLY ÁRPÁD, (Csikmenaság, 1924. július 18. – Szeged, 1987. április 25.): kertészmérnök, a magyarországi fólia alatti zöldségtermesztés egyik elindítója.
ROTTER LAJOS (Budapest, 1901. július 18. – Budapest, 1983. október 19.) gépészmérnök, repülőgép-tervező és vezető, megdöntötte az összes magyar vitorlázórepülő-rekordot.
NÁRAY-SZABÓ ISTVÁN, (Szombathely, 1899. július 20. – Budapest, 1972. szeptember 16.): fiziko-kémikus, egyetemi tanár, a szilikátok szerkezeti rendszertanának egyik kidolgozója.
MARTINOVICS IGNÁC (Pest, 1755. július 22. – Buda, 1795. május 20.) ferences szerzetes nemcsak szabadkőművesként, életét a vérpadon befejező jakobinus forradalmárként él a magyar történelem emlékezetében, hanem mint természettudós is.
BAY ZOLTÁN (Gyulavári, 1900. július 24. – Washington, 1992. október 4.) fizikus, a Műegyetem első atomfizika-professzora, sikeres Hold-radar kísérleteket végzett.
GIRÓKUTI FERENC, Pinczker (Juta, 1816. július 23. – Budapest, 1895. szeptember 16.): mezőgazdász, mezőgazdasági szakíró, a hazai kertészeti szaksajtó megteremtője.
BÉKESSY JENŐ, (Debrecen, 1874. július 26. – Budapest, 1958. május 14.) állattenyésztési szakember, a magyarországi állattenyésztés irányításának egyik jeles alakja.
BORBÁS VINCE, (Ipolylitke, 1844. július 29. – Kolozsvár, 1905. július 7.): egyetemi tanár, a 19. század legnagyobb magyar botanikusa, a magyar flóra- és növényföldrajzi kutatás korszerűsítője.
GORJANC IGNÁC, (Csepel, 1924. július 31. – Jászberény, 1987. február 10.): fémmunkás, gépészmérnök, több évtizeden át a jászberényi Lehel hűtőgépgyár vezetője.
VARGA BÁLINT, (Budapest, 1891. augusztus 2. – Budapest, 1948. június 16.): gépészmérnök, számos új vasúti kocsiszerkezet (új kerék-, tengely-, csapágyas ütközőtípusok) és különleges kocsitípusok tervezője.
RÓTH MÁRTON, (Késmárk, 1841. augusztus 3. – Igló, 1917. február 25.): iglói főgimnáziumi tanár, a Magas-Tátra korabeli turistamozgalmának kiemelkedő alakja.
FROMMER RUDOLF (Pest, 1868. augusztus 4. – Budapest, 1936. szeptember 1.) sokoldalú fegyvertervező, feltaláló, bár nem végzett műegyetemet, műszaki munkásságának elismeréséül a Mérnöki Kamara „tiszteletbeli mérnök” címmel tüntette ki.
JÓNÁS DÁVID, (Budapest, 1871. augusztus 5. – Budapest, 1951. április 27.): építész, az eklektikus építészetet felváltó premodern stílusirányzatok egyik budapesti képviselője.
CSIBI LŐRINC, (Ditró-Csík, 1849. augusztus 6. – Selmecbánya, 1903. március 23.): erdőmérnök, főiskolai tanár, a fotogrammetria egyik korai gyakorlati alkalmazója.
HELLER ÁGOST (Pest, 1843. augusztus 6. – Budapest, 1902. szeptember 4.) a Magyar Tudományos Akadémia főkönyvtárosa, a modern magyar tudománytörténet egyik megteremtője.
VÍGH GYULA, (Mindszent, 1889. augusztus 9. – Budapest, 1958. szeptember 25.): geológus, paleontológus, számos magyar város vízellátásának vízföldtani feltérképezője.
NEOGRÁDY SÁNDOR, (Újpest, 1894. augusztus 11. – Budapest, 1966. december 30.): repülő, térképész, az ún. légirégészeti kutatások magyarországi kezrdeményezője.
MÓRIK JÓZSEF, (Debrecen, 1924. augusztus 12. – Debrecen, 1973. augusztus 28.): közegészségügyi és járványügyi szakorvos, egyetemi tanár, a levegőszennyeződés és a lakosság morbiditási helyzete közötti összefüggések kutatója.
HÉRICS TÓTH JENŐ, (Csáktornya, 1872. augusztus 13. – Felsőrajk, 1949. augusztus 2.): élelmiszervegyész, hazai élelmiszer-ipari kutatás egyik megalapozója.
ÜRMÖSSY LAJOS, (Budapest, 1892. augusztus 14. – Sajószentpéter, 1977. június 25.): bányamérnök, szakíró, a borsodi szén- és lignitbányák műszaki leírója.
Juhász Ferenc (Bia, 1928. augusztus 16. – Budapest, 2015. december 2.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díja és József Attila-díjas költő, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
KOCH SÁNDOR, (Kolozsvár, 1896. augusztus 16. – Szeged, 1983. május 25.): mineralógus, a föld- és ásványtani tudós, a hasznosítható elemek geokémiájának összefoglalója.
BENDEFY LÁSZLÓ (Vasvár, 1904. augusztus 17. – Budapest, 1977. augusztus 13.) mérnök, geológus, a föld- és ásványtan kutatója, tudomány- és technikatörténész.
FESZTY ADOLF, (Ógyalla, 1846. augusztus 17. – Budapest, 1900. február 26.): építész, jelentős budapesti palota-, üzlet- és bérházak tervezője (Dessewffy-palota, Foncière Biztosító palotája, a Haris bazár), feltaláló.
TAKÁCS JÁNOS, (Szentgotthárd, 1921. augusztus 18. – Budapest, 1979. november 7.): állatorvos, egyetemi tanár, a magyar állatorvosképzés és az élelmiszer-mikrobiológiai kutatások szervezője.
GYÖRKI JÓZSEF, (Pusztakovácsi, 1891. augusztus 19. – Budapest, 1957. augusztus 10.): vegyészmérnök, a hazai nyersanyagok hasznosításának elismert szakértője (pld. sárospataki kaolin, a várpalotai szénbázisú nitrogénműtrágya-gyártás).
BRUST DÁVID, (Lovasberény, 1846. augusztus 21. – Budapest, 1931. október 22.): textilkereskedelmi cég és textilüzemek alapítója, az üzleti életben a magyar nyelv egyik elterjesztője.
FORRÓ MAGDOLNA (Zsámbok, 1904. augusztus 21. – Evanston (USA), 1995. ?) , az első jelentős magyar fizikusnő, hazánkban először kezdett a kozmikus sugárzás kutatásával foglalkozni.
MEDGYASZAY ISTVÁN (Budapest, 1877. augusztus 23. – Budapest, 1959. április 29.) építész, a vasbeton építészet kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakembere.
RUZITSKA BÉLA (Kolozsvár, 1867. augusztus 24. – (?), 1942. (?)): kémikus, élelmiszervegyészeti szakember, természetjáró, az erdélyi tudományos igényű természetjárás szervezője.
JENEY ENDRE (Radnót, 1891. augusztus 26. – Debrecen, 1970. augusztus 10.): patológus, higiénikus, mikrobiológus, egyetemi tanár, a bakteriológia, a környezet-egészségügy és a farmakológia szakértője.
TERLANDAY EMIL JÁNOS (Kinorány, 1866. augusztus 27. – Esztergom, 1915. április 11.): bencés tanár, termésszettudós, a barlangok és a kristályszerkezetek kutatója.
BRESZTOVSZKY BÉLA (Nagykároly, 1872. augusztus 28. – Budapest, 1941. június 7.): mérnök, műegyetemi tanár, a korszerű födémszerkezetekre és építőanyagokra vonatkozó anyagvizsgálati kutatások nemzetközi hírű szakértője.
HORVÁTH ANTAL (Pécs, 1848. szeptember 4. – Pécs, 1912. augusztus 30.) ügyvéd, szőlész, szőlőnemesítő, nagy része volt a pécsi szőlőrekonstrukcióban, ezen a téren európai hírnévre tett szert.
Kálnoky László (Eger, 1912. szeptember 5. – Budakeszi, 1985. július 30.) kétszeres József Attila-díjas költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
HUTYRA FERENC (Szepeshely, 1860. szeptember6. – Budapest, 1934. december 22.) állatorvos, a belgyógyászat, járványtan, törvényszéki állatorvostan és hússzemle professzora.
SZÉNÁS GYÖRGY (Mátészalka, 1921. szeptember 15. – Bp., 1974. december 19.): geológus, geofizikus, c. egyetemi tanár, a föld- és ásványtani tudományok doktora.
KISS ÁRPÁD (Sárospatak, 1889. szeptember 16. – Szeged, 1968. november 10.): kémikus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1954), Kossuth-díjas (1955).
A Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1917-ben nyert orvosdoktori diplomát. Ezután hollandiai, németországi, angliai és amerikai egyetemeken dolgozott. 1928-ban hívta meg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a szegedi egyetemre. Katedráját 1930-ban foglalta el, és folytatta korábban megkezdett kutatásait a biológiai oxidációs folyamatok mechanizmusával és az általa felfedezett C-vitaminnal kapcsolatban. 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”.
PUSKÁS TIVADAR (Pest, 1844. szeptember 17 – Budapest, 1893. március 16.) mérnök, a távíróközpont és a telefonközpont feltalálója, legsikeresebb ötlete a rádió ősének tekinthető telefonhírmondó volt.
SCHLAUCH IMRE (?, 1840. szeptember 17. – Pécs,1904. január 19.) Pécs városának meghatározó építész személyisége; a város középületeinek túlnyomó részét ő tervezte, így a színházat, a Nemzeti Casinót, az Iparkamarát.
MÁNDI ANDOR (Budapest, 1891. szeptember 23. – Budapest, 1972. augusztus 24.), Kandó Kálmán életművének folytatója, a vasút villamosításának tökéletesítésében kimagasló eredményeket elérő mérnök-feltaláló.
Vas István (Budapest, 1910. szeptember 24. – Budapest, 1991. december 16.) kétszeres Kossuth-, háromszoros József Attila- és egyszeres Baumgarten-díjas költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
TÓTH MIKE MIHÁLY (Őr, 1838. szeptember 25. – Kalocsa, 1932. október 3.) jezsuita tanár, természettudós, az első magyar fényképezésről szóló könyv szerzője.
HANTKEN MIKSA (Jablonka, Szilézia, 1821. szeptember 26. – Budapest, 1893. június 26.): geológus és paleontológus, egyetemi tanár, az MTA levelező, majd rendes tagja.
BÍRÓ LÁSZLÓ JÓZSEF (Budapest, 1899. szeptember29. – Buenos Aires, 1986. november 24.): a golyóstoll feltalálója, a magyar feltalálók világraszóló sikereinek egyik jelképes alakja.
2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság felhívással fordult mindazokhoz, akiknek fontos a népmesék fennmaradása és a mesékben élő bölcsesség továbbhagyományozása, hogy csatlakozzon ahhoz a kezdeményezéshez, amely szerint szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a magyar népmese napja.
ELIE WIESEL (Máramarossziget, 1928. IX. 30. – New York, 2016. július 2.) író, az 1986. évi Nobel békedíjat azért kapta „mert egyik legfontosabb vezéralak és szellemi vezető volt azokban az időkben, amikor az erőszak, az elnyomás és a fajgyűlölet rányomta bélyegét a világ arculatára.”
DABIS LÁSZLÓ, Scheff (Rákospalota, 1891. október 1. – Budapest, 1956. október 20.): higiénikus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1956). A budapesti levegőszennyezési vizsgálatok megkezdésének kezdeményezője.
SÁRVÁRY PÁL (Piskolt, 1765. október 3. – Debrecen, 1846. december 19.) a debreceni Református Kollégium tanára és ott a magyar tanítási nyelv bevezetője, a szabadkézi rajz és geometria oktatását megalapozó művek szerzője.
POSNER KÁROLY, Lajos (Pest, 1822. október 4. – Budapest, 1887. december 7.): könyvkötészeti műhely- és nyomdatulajdonos, a grafikai és papírfeldolgozó ipar magyarországi úttörője.
ZUBER FERENC, (Adony, 1874. október 4. – Budapest, 1937. március 8.): sportszervező, az 1900-as évekkel megerősödő magyar sportmozgalom két évtizeden át egyik legjellegzetesebb alakja.
VENDEL MIKLÓS, (Sopron, 1896. október 8. – Sopron, 1977. február 7.): geológus, Kossuth-díjas egyetemi tanár, a hazai bányászat teleptan elismert szakértője.
CSABA LÁSZLÓ, (Budapest, 1924. október 9. – Budapest, 1995. január 18.): a II. világháború utáni magyar modern templomépítészet legjelentősebb alkotója.
ÉBER ERNŐ, (Budapest, 1874. október 9. – Budapest, 1968. szeptember 7.): állattenyésztő, agrárpolitikus, gazdaságtörténész. Az iskolatej-akció első megvalósítója.
KATONA MIHÁLY (Szatmárnémeti, 1764. október 9. – Búcs, 1822. május 9.): református lelkész, nemzetközi elismertségű földrajztudós, a kort foglalkoztató csillagászati kérdések legjelentősebb magyar szakértője.
Tornai József (Dunaharaszti, 1927. október 9.– Budapest, 2020. január 31.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és József Attila-díjas költő, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
HAAR ALFRÉD (Budapest, 1885. október 11. – Szeged, 1933. március 16.), a tudományágának számos területén maradandót alkotó, iskolát teremtő matematikus.
ANDERKÓ AURÉL, (Terep, 1869. október 14. – Budapest, 1940. június 2.): meteorológus, egyetemi tanár, a meteorológusok által széles körben ismert esőmérő szerkezet kidolgozója.
KIENITZ VILMOS (Alsószeli, 1889. október 14. – Gyula, 1959. május 19.): gépészmérnök, vízgépszerkesztő. A korabeli magyar öntözésügyi és a belvíz elleni védekezési szervezet kiépítője.
KOSZTKA KÁROLY (Szentes, 1814 október 14.– Szentes, 1887. február 22.): mérnök. A 48-as szabadságharc mérnök-századosa, a magyar fegyverkészítő hagyományokra alapozva a harcok idején kidolgozta egy golyószóró elkészítésének tervét.
PANTOCSEK JÓZSEF (Nagyszombat, 1846. október 15. – Tavarnok, 1916. szeptember 4.): botanikus, mikropaleontológus, orvos, a mikrofotográfia első magyarországi alkalmazója.
JORDÁN KÁROLY, (Pest, 1871. december 16. – Budapest, 1959. december 24.): Kossuth-díjas matematikus, a valószínűségszámítás gyakorlati alkalmazásainak egyik legjelentősebb magyar kutatója..
DEÁK FERENC (Söjtör, 1803. október 17. – Budapest, 1876. január 28.): politikus, országgyűlési követ, az első felelős magyar kormány igazságügy-minisztere.
ZEMPLÉN GYŐZŐ (Nagykanizsa, 1879. október 17. – Monte Doloro, 1916. július 29.) , az elméleti fizika egyik első magyarországi művelője, a lökéshullámok elméletének kidolgozója.
ALMÁSI BALOGH PÁL (Nagybarca, 1794. október 18. – Pest, 1867. szeptember 11.) orvos, akadémikus, tudományszervező, jeles közéleti személyiség, Széchenyi és Kossuth háziorvosa.
RHORER LÁSZLÓ, (Budapest, 1874. október 18. – Budapest, 1937. augusztus 25.): orvos, fizikus, röntgenológus, egyetemi tanár, a biofizika hazai előfutára.
PFEIFFER MIHÁLY (Késmárk, 1721. október 19. – Késmárk, 1809. november 7) orvosdoktor, Késmárk tiszti orvosa, a magyarországi indigógyártás kezdeményezője.
GERSTER BÉLA (Kassa, 1850. október 20. – Budapest, 1923. augusztus 3.): mérnök, 1882-től az általa tervezett Korinthoszi-csatorna építési munkálatainak főmérnöke.
PÁLFY MÓRIC, (Bágyon, 1871. október 21. – Budapest, 1930. augusztus 16.): geológus, az egyik legkiválóbb magyar földtani térképező, az erdélyi hegységek erupciós és petrográfiai vizsgálatának, gyűrődési jelenségeinek kutatója.
KENESSEY BÉLA, (Iváncsa, 1866. október 26. – Budapest, 1936. március 25.): vízépítő mérnök, a lefolyási tényezők számítására alkalmazott Kenessey-táblázat névadója.
DÉRI MIKSA (Bács, 1854. október 27. – Merano, 1938. március 3.), a zárt vasmagú transzformátor és a váltakozó áramú energia elosztó rendszer egyik feltalálója.
FEHÉR DÁNIEL (Tekepuszta, 1890. október 27. – Sopron, 1955. február 17.) erdőmérnök, növényfiziológus, a modern talajbiológia egyik nemzetközileg elismert megalapozója.
HAJTS LAJOS, (Igló, 1866. október 27. – Budapest, 1933. december 1.): geográfus, térképész, a katonai felmérés, terepábrázolás és a térképfelhasználás korszerű alkalmazásának neves oktatója.
CSIBA ISTVÁN (?1673. október 28. – Kassa, 1719. augusztus 9.) jezsuita tanár két érdekes természetrajzi munkája miatt fontos a magyar tudománytörténetben.
KLASZ MÁRTON (Stomfa, 1819. október 30. – Budapest, 1881. március 16.): vízépítő mérnök, a XIX. század közepén megkezdett magyarországi folyamszabályozások és csatornaépítések egyik irányítója.
LIPPAI JÁNOS (Pozsony, 1606. november 1. – Trencsén-fürdő. 1660. június 2.) , az első magyar nyelvű tudományos kertészeti kézikönyvünk szerzője, gyümölcskutató.
SCHLESINGER LAJOS (Nagyszombat, 1864. november 1. – Giessen, (Németország), 1933. december 16.): matematikus, egyetemi tanár, matematikatörténész, Bolyai-kutató.
THÉK ENDRE (Orosháza, 1842. november 1. – Budapest, 1919. június 8.), nagyiparos, a kézműves hagyományokon alapuló, századfordulós magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője.
JAKAB DEZSŐ (Biharrév, 1864. november 4. – Budapest, 1932. augusztus 5.): építész, a szecessziós stílusú nemzeti építészet követője, továbbá az első magyar toronyházépület társtervezője.
RADÓ SÁNDOR (Újpest, 1899. november 5. – Budapest, 1981. augusztus 20.): geográfus, térképész, akadémikus, és Dóra fedőnéven a szovjetek legendás mesterkémeinek egyike.
TETMAJER ALFRÉD (Salgótarján, 1889. november 10. – Budapest, 1960. augusztus 18.): kohómérnök, az ózdi vaskohászat vezető alakja, a Trianon utáni magyar fémipari fejlesztések irányítója.
BÖLCSKEI ELEMÉR (Pestszentlőrinc, 1917. november 12. – Budapest, 1977. június 16.): mérnök, egyetemi tanár, szilárdságtani és hídépítési szakember, az első hazai alumíniumhíd (Szabadszállás, 1951) tervezője.
BERTALAN KÁROLY (Veszprém, 1914. november 13. – Budapest, 1978. augusztus 27.): geológus, barlangász, a magyarországi barlangkataszterezés és bibliografálás szervezője.
HATÁR GYŐZŐ; eredeti nevén Hack Viktor (Gyoma, 1914. november 13. – London, St. George’s kórház, 2006. november 27.) építész, Kossuth-díjas író, költő, filozófus, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja.
HERRMANN EMIL (Dognácska, 1840. november 13. – Budapest, 1925. április 22.), a bányagéptan tudós professzora, a bányászat terén a magyar műszaki nyelv egyik megteremtője.
KLEBELSBERG KUNÓ (Magyarpécska, 1875. november 13. – Budapest, 1932. október 11.), a két világháború közötti időszak legjelentősebb kultúr- és tudománypolitikusa.
ÁPRILY LAJOS [e.: áprili]; családi nevén Jékely [e.: jékeli] (Brassó, 1887. november 14. – Budapest, 1967. augusztus 6.): költő, műfordító, szerkesztő. Jékely Zoltán apja.
WILCKENS HENRIK DÁVID (Wolfenbüttel, 1763. november 14. – Selmecbánya, 1832. május 25.), a magyarországi erdészeti felsőoktatás megteremtője, a híres selmeci Akadémia egyik alapítója.
PEKÁR DEZSŐ (Arad, 1873. november 17. – Budapest, 1953. július 4.). a gravitációs és mágneses földtani kutatások széles körű alkalmazója, Eötvös Loránd munkatársa.
WIGNER JENŐ (Budapest, 1902. november 17. – Princeton. N.J., 1995. január 4.) , az egyik legismertebb Nobel-díjas magyar származású tudós, fizikus, a világ első reaktormérnöke.
KECZKÉS KÁROLY (Lőcse, 1799. november18. – Bécs, 1856. november 18.) vízépítő mérnök, földmérő, Vasvári Pál után Széchenyi István legközelebbi partnere a folyamszabályozási kérdések megoldásában.
KÖLESÉRI SÁMUEL (Szendrő, 1663. november 18. – Nagyszeben, 1732. december 24.), Erdély kiemelkedő polihisztor tudósa, a karteziánus filozófia és a természettudományok képviselője, bányászati szakértő és orvosdoktor.
BOROS ÁDÁM (Budapest, 1900. november 19. – Budapest, 1973. január 2.) botanikus, gyógynövénykutató, a mohagyűjtés és -kutatás legnagyobb magyar szakértője.
SCHULEK FRIGYES (Pest, 1841. november 19. – Balatonlelle, 1919. szeptember 5.): építész, műegyetemi tanár, a magyar eklektikus építészet jelentős egyénisége.
BEREGSZÁSZI (NAGY) PÁL (Debrecen, 1790. november 21. – Debrecen, 1865. augusztus 5.), Debrecen városának építészeti felügyelője, a Kollégium kiváló rajz- és építészettanára.
KEŐD JÓZSEF (Balatonfüred, 1839. november 23. – Balatonfüred, 1897. november 22.): a Balaton első gőzhajójának kapitánya, az első magyar hajógéptani szakíró.
THANHOFFER LAJOS (Nyírbátor, 1843. november 23. – Budapest, 1909. március 22.), az állatorvos tudomány kiemelkedő művelője, anatómus és szövettani kutató.
Jókai Anna (Budapest, 1932. november 24. – Budapest, 2017. június 5.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
LÁNYI BÉLA (Szolnok, 1894. november 25. – Budapest, 1968. február 15.): kémikus, egyetemi tanár, a magyar timföld- és alumínium-gyártás elektrotechnikai kérdéseinek kutatója.
PÖSCHL IMRE (Selmecbánya, 1871. november 25. – Budapest, 1963. március 4.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, neves magyar mérnökök és feltalálók oktatója és támogatója.
HOFMANN KÁROLY (Ruszkabánya, 1839. november 27. – Budapest, 1891. február 21.): geológus, műegyetemi tanár, a magyar földtani térképezés kiemelkedő alakja.
SOMLYÓ GYÖRGY (Balatonboglár, 1920. november 28. – Budapest, 2006. május 8.) Kossuth-díjas és többszörös József Attila-díjas költő, író, műfordító, esszéista, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia és a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja
HŐGYES ENDRE (Hajdúszoboszló, 1847. november 30. – Budapest, 1906. szeptember 8.) orvos, bakteriológus, a magyarországi Pasteur Intézet alapítója, a veszettség elleni védőoltás elterjesztője.
VÁLYI K. ANDRÁS (Miskolc, 1764. november 30. – Pest, 1801. december 2.): földrajztudós, egyetemi tanár, a francia enciklopédista módszertan magyar alkalmazója a földrajztudományban.
TOMCSÁNYI ÁDÁM (Kamánfalva, 1755. december 4. – Pest, 1831. július 24.) hazánkban elsőként ismerte fel az elektromosság jelentőségét és alkalmazási lehetőségét az orvostudományban.
PETRIK LAJOS (Sopron, 1851, december 5. – Budapest, 1932. június 7.): vegyész, természetjáró, a turizmus magyarországi kialakulásának egyik szereplője.
CSÁSZÁR ELEMÉR (Gige, 1891. december 6. – Budapest, 1970. augusztus 7.): fizikus, egyetemi tanár, a sugárzásokkal kapcsolatos fizikai kísérletek kutatója és szakírója.
ENTZ FERENC, (Sümeg, 1805. december 6. – Promontor–Budafok, 1877. május 9.): orvos, szőlész, kertész, az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója.
GOLDMARK PÉTER KÁROLY (Budapest, 1906. december 6. – Port Chester, 1977. december 7.), a színes televízió, a mikrobarázdás hanglemez és a képmagnó kifejlesztője.
NAGY DEZSŐ, (Székesfehérvár, 1841. december 6. – Budapest, 1916. március 19.): gépészmérnök, műegyetemi tanár, az építőanyag-szabályzatok elkészítéséhez szükséges vizsgálati módszerek kidolgozója.
NAGY KÁROLY, (Rév–Komárom, 1797. december 6. – Párizs, 1858. március 2.): matematikus, csillagász, közgazda és publicista, a méterrendszer magyarországi bevezetésének egyik kezdeményezője.
Tandori Dezső (Budapest, 1938. december 8. – Budapest, 2019. február 13.) a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas és József Attila-díjas költő, író, műfordító. a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
PATAI IMRE (Budapest, 1894. december 10. – Philadelphia, 1949. január 19.): gépészmérnök, vákuumtechnikai feltaláló, a magyar elektotechnikai gyáripar egyik megteremtője.
KORÁNYI FRIGYES (Nagykálló, 1827. december 10. – Budapest, 1913. május 19.), a mellkasi betegségek szakértője, a gyógyfürdők fejlesztésének szószólója, a tüdőbeteg-gondozó intézményrendszer kezdeményezője.
PATTANTYÚS-ÁBRAHÁM GÉZA (Selmecbánya. 1885. december 11. – Budapest, 1956. szeptember 29.), gépészmérnök, a Műegyetem egyik legismertebb professzora, híres szakkönyvek szerzője.
DARVAI MÓR, Móric, (Aszód, 1849. december 14. – Budapest, 1917. március 21.): tanár, író, ismert szépirodalmi és természettudományos művek szakfordítója.
HORÁNSZKY NÁNDOR (Budapest, 1899. december 11. – Budapest, 1976. november 30.): ideg- és elmegyógyász, orvostörténész, a magyar elmegyógyászat kialakulásának és történetének a feldolgozója.
TÓTH JÁNOS (Zalaegerszeg, 1899. december 12. – Budapest, 1978. szeptember 30.): építész, festő, szakíró, a Göcseji Falumúzeum egyik létrehozója, tervezője.
BÖLÖNI FARKAS SÁNDOR (Bölön, 1795. december 14. – Kolozsvár, 1842. február 3.), Észak-Amerika egyik korai magyar leírója, a reformkor kiemelkedő gondolkodója.
KARDOS LAJOS (Rákospalota, 1899. december 14. – London, 1985. július 12.): pszichológus, egyetemi tanár, a korszerű magyar pszichológusképzés egyik megteremtője.
BOLYAI JÁNOS (Kolozsvár, 1802. december 15. – Marosvásárhely, 1860. január 27.), a matematikatörténet egyik legnagyobb lángelméje, az abszolút geometria megalkotója.
KÓS KÁROLY (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 6.), az erdélyi kultúra meghatározó személyisége, az építészként, grafikusként, könyvkiadóként és szépíróként is jelentős alkotó.
KŐNIG GYULA (Győr, 1849. december 26. – Budapest, 1913. április 8.): matematikus, műegyetemi tanár, a halmazelméletben szereplő „Kőnig-féle egyenlőtlenség”-i szabály megalkotója.
Gyurkovics Tibor (Budapest, 1931. december 18. – Budapest, 2008. november 16.) Kossuth- és József Attila-díjas költő, író, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
Zelk Zoltán (Érmihályfalva, 1906. december 18. – Budapest, 1981. április 23.) Baumgarten-, József Attila- és Kossuth-díjas költő, a Digitális Irodalmi Akadémia tagja.
BALLA ANTAL ((Nagykőrös, 1739. december 18. – Nyáregyháza, 1815. szeptember 6.): földmérő és vízépítő mérnök, a 18. sz. második felének legkiválóbb magyar térképésze, a Duna–Tisza-csatorna első tervének készítője.
STÜHMER FRIGYESNEK (Mecklenburg, 1843. december 18. – Budapest, 1890. május 11.), cukrászmester, a magyarországi cukorka- és csokoládéipari termelés megteremtője.
SZABADY JENŐ (Somogyszentpál, 1891. december 18. – Budapest, 1972. április 23.): gépészmérnök, elektrotechnikai szakember, a hazai szigetelőanyag-szabványok egyik kialakítója.
BORSOS JÓZSEF (Veszprém, 1821. december 21. – Budapest, 1883. augusztus 19.): arcképfestő, fényképész, portréfotós, az első hazai fotóiskola megalapítója.
FORSTER GYULA, báró (Esztergom, 1846. december 21. – Budapest, 1932. július 18.): jogász, közéleti személyiség, a XIX. századi magyar műemléki értékek és műtárgyak intézményes védelmének egyik kezdeményezője.
BAKÓ GÁBOR, (Pest, 1871. december 22. – Szekszárd, 1948. május 23.): növényvédelmi szakember, entomológus, a szőlőmoly elleni védekezés egyik kidolgozója.
PAUER JÁNOS, (Andrásfalva, 1846. december 23. – Selmecbánya, 1904. december 21.): jogász, bányamérnök, a selmecbányai akadémia kiemelkedő oktatója, könyvtárosa.
PEREGI SÁNDOR, Schricker (Balatonbozsok, 1916. december 24. – Budapest, 1964. május 21.): kertész, a gyümölcsszüret gépesítési lehetőségeinek magyarországi kidolgozója.
KURLÄNDER IGNÁC, (Balassagyarmat, 1846. december 25. – Budapest, 1916. szeptember 2.): meteorológus, földmágnesesség-kutató, Magyarország első földmágnesességi felmérésének elkészítője.
BORN IGNÁC, (Gyulafehérvár, 1742. december 26. – Bécs, 1791. július 24.): mineralógus és geológus, első nemzetközi geológiai és bányászati kongresszus kezdeményezője.
GÖNCZY PÁL (Hajdúszoboszló, 1817. december 26. – Karácsond, 1892. január 10.): pedagógus, 1868-i népiskolai törvény gyakorlatba ültetésének egyik jelentős alakja.
HOLLÓSY JUSZTINIÁN ((Nagyszombat, 1819. december 26. – Celldömölk, 1900. január 24.): csillagász, bencés apát, népszerű 19. századi csillagászati könyvek szerzője.
SCHULEK JÁNOS (Budapest, 1872. december 26. – Budapest, 1948. július 7.): építészmérnök, a Halászbástya építésvezetője, továbbá a visegrádi Mátyás-palota megtalálója (1934) és feltárója.
KABAY JÁNOS ((Büdszentmihály, 1896. december 27. – Budapest, 1936. január 29.): gyógyszervegyész, alkaloidkutató, feltaláló, az Alkaloida Vegyészeti Gyár megalapítója szülőfalujában, a mai Tiszavasváriban.
NEUMANN JÁNOS (Budapest, 1903. december 28. – Washington, 1957. február 8.), matematikus, vegyészmérnök, századunk egyik legeredetibb matematikai gondolkodója, az elektronikus számítógépek egyik kifejlesztője.
DANCZA JÁNOS (1899. december 29. – 1985. október 16.) a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Adatbázisában muzeológus, vezető régész titulussal szerepel, azonban rendkívül kacskaringós út vezetett számára idáig.
SCHEIBER VILMOS (Mór, 1889. december 30. – Budapest, 1979. január 2.) a végtagsebészet és az ortopédia egyik legjelentősebb hazai művelője volt. Nevéhez fűződik a modern lúdtalpbetétek magyarországi meghonosítása. Mintegy százezer műtétet végzett.
BODNÁR JÁNOS (Nagyvárad, 1889, december 31. – Budapest, 1953. október 29.): vegyész, oktató, számos növényvédelemmel kapcsolatos népszerűsítő írás szerzője.
