ANTOLIK KÁROLY (Hidegpatak, 1843. január 28. – Pozsony, 1905. június 20.) fizikus, középiskolai tanár nevét hatékony, kísérletek bemutatásán alapuló pedagógiai módszerei tették ismertté. Mialatt Kaposváron, Kassán, majd Aradon tanított, több német egyetemen képezte tovább magát, Berlinben és Heidelbergben Helmholtz és Bunsen tanítványa volt. 1893-tól a pozsonyi főgimnázium igazgatója. Fő törekvése az volt, hogy szemléletes, egyszerűen elvégezhető, látványos kísérletek segítségével megszerettesse a fizikát a diáksággal. Fáradhatatlan találékonysággal dolgozta ki ezeket a kísérleteket és magyar valamint német szaklapokban írt róluk beszámolókat, illetve egy könyvet is megjelentetett Magyar ifjúsági játékok címmel. Kutatóként az elektromosság érdekelte; felismerte az elektromosan töltött lemezeken kialakuló úgynevezett poralakokat – az „Antolik-féle porábrák”-at.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Magyar Életrajzi Lexikon, Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 1993)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Radnai Gyula: Az Eötvös-korszak
(Fizikai Szemle 1991, október. Részlet)
Kísérlet a villanyszikrával
Nem tudunk róla, hogy Mach és Jedlik személyesen találkoztak volna. Volt azonban egy közös ismerősük, Jedlik egykori tanítványa, Antolik Károly (1843-1905) középiskolai tanár.
Antolik 1870-től tanított Kassán a reálban mennyiségtant és természettant. Ügyes kísérletező volt, Jedliktől tanulta a pesti egyetemen. “A villanyszikra sikamlását“ lerajzoltatni s e célból a legkülönbözőbb regisztrálási módokat próbálta ki. Az egyik legsikeresebb ötlete az volt, hogy kormozott felület mentén üttetett át szikrát fém elektródák között. A kisülés hatására a korom bizonyos helyeken rásült a fémfelületre, másutt pedig lefújódott róla. Meglepően szabályos formák képződtek, érdekes, periódikusan ismétlődő minták alakultak ki. A mintákat sikerült fixálnia kormozott papíron, miután aprólékos gonddal kikísérletezte hozzá a lakkot, s a bevonás technikáját.
Az ambiciózus kassai természettan-tanár rájött arra, hogy a tudományos felfedezést először is el kell terjeszteni, ezért elküldte a mintákat Európa különböző nagy tudósaihoz, hogy segítsenek neki a jelenséget megmagyarázni. Jedliknek is küldött és Machnak is küldött a kormozott papírokból. Első eredményeit az iskola Értesítőjében publikálta, majd Szilyhez fordult, aki a Természettudományi Közlönyben adott helyett a számára. Szily annyira föllelkesült, hogy a Tudományos Akadémián is bemutatta Antolik dolgozatát. Kísérleteit megismételtette a Műegyetemen Schuller Alajossal, akinek szintén sikerült a furcsa ábrákat előállítania.
Nos, 1874-ben Antolik levélben azzal a kéréssel fordult Jedlikhez, hogy kölcsönözze számára az óriás szikrákat előállító villámfeszítőt, mert szeretne azzal kísérletezni. Sajnos, addigra az eszköz már működésképtelenül, darabokra szétszedve várta jobb sorsát az egyetemi építkezések miatt egy helyre összezsúfolt sok-sok értékes eszköz között. Jedlik csak úgy tudott segíteni volt tanítványának, hogy az eszköz helyett az eszköz leírását küldte el neki.
Mach felkarolta Antolik kísérleteit, meglátta bennük a fizikát: azokat az akusztikus lökéshullámokat, amelyek a sok különféle jellegzetes mintázatot kialakítják. A nagy sebességgel lefutó elektromos kisülés szerepe csak annyi, hogy kiváltja, elindítja ezt a “hangrobbanás" sorozatot. A kiváló matematikai felkészültségű Mach kidolgozta a hangsebességnél gyorsabban mozgó hangforrások által keltett hangok elméletét, s amikor ezt publikálta, cikkében megemlítette, hogy kutatásait Antolik Károly kísérletei inspirálták.
