TÖRÖK AURÉL, Ponori Thewrewk (Pozsony, 1842. február 13. – Genf, 1912. szeptember 1.): orvos, egyetemi tanár, antropológus, koponyamérő szerkezet megkonstruálója, magyar történelmi személyek és a honfoglaló őseink antropológiai kutatója.
PATAKI SÁMUEL (Kolozsvár, 1765. február 16. – Kolozsvár, 1824. április 2.) egy régi erdélyi orvos-dinasztia legtekintélyesebb tagja, „Erdélyország protomedikusa”, azaz főorvosa,
GEBHART XAVÉR FERENC (Paks, 1791. január 23. – Pest, 1869. október 27.): orvos, egyetemi tanár, az orvostudomány magyar nyelvű szakkifejezési kidolgozásának egyik kezdeményezője.
VESZPRÉMY DEZSŐ (Sajószentandrás, 1871. március 1. – Szeged, 1924. május 24.): orvos, kórboncnok, egyetemi tanár, neves leukémiai és bakteriológiai kutató.
BERDE KÁROLY (Nagyenyed, 1891. március 6. – Budapest, 1971. július 4.): bőrgyógyász, egyetemi tanár, számos bőrgyógyászati kórkép önálló leírásának megszerkesztője.
BUGÁT PÁL (Gyöngyös, 1793. április 12. – Pest, 1865. július 9.) a pesti orvosegyetem elméleti orvostan tanára, az első magyar orvosi folyóirat alapítója, a magyar természettudományos nyelv egyik megújítója.
WINTERL JÓZSEF JAKAB (Steyr, Felső – Ausztria, 1739. április 15. – Pest, 1809. november 23.): osztrák származású orvos, vegyész és botanikus, a dualisztikus kémiai rendszer magyarországi meghonosítója.
BÁRÁNY RÓBERT [Robert Bárány] (Bécs, 1876. április 22. – Uppsala, 1936. április 8.): orvos, 1914-ben orvosi Nobel-díjat kapott a belső fülben lévő egyensúlyszerv fiziológiájával és kórtanával kapcsolatos munkájáért. Ezt az élettani reflexmechanizmust Bárány-féle kalorikus reakciónak nevezik.
MARKUSOVSZKY LAJOS (Csorba, 1815. április 25. – Abbázia, 1893. április 21.) Kora egészségügyi reformjának egyik kidolgozója, az Orvosi Hetilap alapítója,.
MÉSZÁROS KÁLMÁN, (Gyula, 1894. május 8. – Miskolc, 1971. szeptember 25.): orvos, afrikai vadászatok résztvevője és leírója, az etióp császár vadásztársa és orvosa.
ID. BÓKAY JÁNOS, (Igló, 1822. május 18. – Bp., 1884. október 20.): gyermekgyógyász, egyetemi tanár, a korszerű gyermekgyógyászat egyetemi oktatásának magyarországi bevezetője.
ANTONIO GIOVANNI SCOPOLI (Cavalese, Tirol, 1723. június 3. – Pavia, 1788. május 8.) a magyarországi bányászat és kohászat terén elévülhetetlen érdemeket szerzett orvos, botanikus, mineralógus és kémikus.
FARKAS GÉZA (Budapest, 1872. június 9. – Budapest, 1934. szeptember 13.): fiziológus, egyetemi tanár, a táplálkozás- és élettan, valamint az élettani érzékelés kutatója.
Korányi Sándor (Pest, 1866. június 18. – Budapest, 1944. április 12.) orvos, a vesebetegségek kiváló szakértője, a tbc elleni küzdelem egyik vezéralakja.
DUKA TIVADAR (Dukafalva, 1825. június 22. – Bournemouth (Anglia), 1908. május 5.) orvos, a Kőrösi Csoma-kutatás első nagy alakja, szabadságharc alatt Görgey titkára és hadsegédje.
FODOR JÓZSEF (Lakócsa, 1843. július 16. – Budapest, 1901. március 20.) orvos, sebész, a higiénia egyik legismertebb magyar művelője, a közegészségtan első hazai egyetemi előadója.
MÓRIK JÓZSEF, (Debrecen, 1924. augusztus 12. – Debrecen, 1973. augusztus 28.): közegészségügyi és járványügyi szakorvos, egyetemi tanár, a levegőszennyeződés és a lakosság morbiditási helyzete közötti összefüggések kutatója.
A Budapesti Tudományegyetem Orvostudományi Karán 1917-ben nyert orvosdoktori diplomát. Ezután hollandiai, németországi, angliai és amerikai egyetemeken dolgozott. 1928-ban hívta meg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a szegedi egyetemre. Katedráját 1930-ban foglalta el, és folytatta korábban megkezdett kutatásait a biológiai oxidációs folyamatok mechanizmusával és az általa felfedezett C-vitaminnal kapcsolatban. 1937-ben orvosi Nobel-díjat kapott „a biológiai égésfolyamatok terén tett felfedezéséért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav-katalízis vonatkozásában”.
DABIS LÁSZLÓ, Scheff (Rákospalota, 1891. október 1. – Budapest, 1956. október 20.): higiénikus, egyetemi tanár, az orvostudományok kandidátusa (1952), Kossuth-díjas (1956). A budapesti levegőszennyezési vizsgálatok megkezdésének kezdeményezője.
ENTZ FERENC, (Sümeg, 1805. december 6. – Promontor–Budafok, 1877. május 9.): orvos, szőlész, kertész, az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója.
KORÁNYI FRIGYES (Nagykálló, 1827. december 10. – Budapest, 1913. május 19.), a mellkasi betegségek szakértője, a gyógyfürdők fejlesztésének szószólója, a tüdőbeteg-gondozó intézményrendszer kezdeményezője.
SCHEIBER VILMOS (Mór, 1889. december 30. – Budapest, 1979. január 2.) a végtagsebészet és az ortopédia egyik legjelentősebb hazai művelője volt. Nevéhez fűződik a modern lúdtalpbetétek magyarországi meghonosítása. Mintegy százezer műtétet végzett.
