Hagyományteremtő céllal, 2020-ban indította útjára A KÉKTÚRÁZÁS NAPJÁT a Magyar Természetjáró Szövetség a hazai állami erdőgazdaságok és nemzeti parkok szakmai segítségével. Már az első alkalommal is október 10-ére invitálták a természetjárást kedvelőket egy nagyszabású közösségi túranapra, és ezt a napot jelölték ki a Kéktúrázás napjává. A rendezvény lebonyolításában – egyes szakaszokon – a Pilisi Parkerdő munkatársai is aktívan részt vesznek. A Kéktúrázás napja ingyenes túrarendezvény, melyen a Kéktúrát – az Országos Kéktúra 1168 kilométerét – egy nap alatt, 70 csoportban, 70 túraszakaszon járják végig
Az Országos Kéktúra története a múlt századba nyúlik vissza, amikor 1930-ban a Magyar Turista Szövetség döntött az egész országon áthaladó kék útjelzés irányáról, és kijelölte annak két végpontját. Az útvonal eredetileg a Bükktől a Bakonyig terjedt, a cél az volt, hogy az egyes hegységeink fővonalainak összekapcsolásával létrejöjjön egy olyan túraútvonal, amely mentén haladva hazánk turisztikai látványosságaival is meg lehet ismerkedni. A Kéktúra a mai 1168 kilométeres hosszát csak a rendszerváltás után érte el, ekkortól lett a nyugati végpont az addig megközelíthetetlen Vas megyei Írott-kő csúcsa. Innen indulva a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig kanyargó túraútvonal hazánk 79 kistáját érinti.
Az esemény különlegessége, hogy a túra napján a GPS követővel felszerelt csoportok haladása egy online térképen látható, a mozgásuk által a képernyőre húzott csíkkal pedig a nap végére együtt kirajzolják Magyarország térképén az országot átszelő kék vonalat, az Országos Kéktúra teljes nyomvonalát. A Kéktúrát végigjárni jelentős kihívás egy természetjáró életében. A Kéktúrázás napjával a szervezők a rendszeres túrázás örömére, valamint az ország természeti és kulturális látnivalóinak megismerésére kívánják felhívni a figyelmet.
A Jeles napok szerkesztősége