1875-ben e napon rendezte a Magyar Athletikai Club a kontinens első szabadtéri sportversenyét Budapesten. Ennek emlékére a kormány 2000. május 2-án hozott határozata alapján május 6-án tartják A MAGYAR SPORT NAPJÁt.
A Jeles napok szerkesztősége
Ady Endre: Jégsaison
(részlet)
A pályán hangos lesz az élet,
Divatba jön e ritka sport,
Az ártatlan lányok szemébe
Hamis fiúk szórják a port.
A lányok nagyban »kultiválják«
A szolid, csendes elbukást,
Majd a bajusztól megriadva
A tárt karok elől futást.
Mészöly Miklós: A sport zsákutcája
(részlet)
A sport fogalma és gyakorlata a mi világunkban tönkrement, kiürült, meghamisítódott. Nem csupán a sokszor emlegetett görög értelemben nincs már érzékünk hozzá, se igényünk rá, de még a mi első „modern” Olimpiáink szelleméről és célkitűzéseiről is elfeledkeztünk. A sport archaikusabb jelentősége és jelentése szinte nevetségesnek hatna, ha valaki szóba hozná a mai sportrajongók között. Legeredetibb jelentésében és gyakorlatában a sport olyan vetélkedés volt – tudatosan és öntudatlanul –, ami játékká lényegíti át azt a vetélkedést, ami az élet maga; csupán az vérre megy. Az élet kíméletlen dinamizmusának, a felülkerekedés ősi ösztönének szublimált formája volt. Következésképp a lélek iskolája is. Nos, erről mit se tudunk már. A görögök tisztában voltak vele. Sőt még arra is ügyeltek – és később is jelképesen –, hogy a győztesben ne a megnevezhető személyt ünnepeljék, hanem a győzelmet magát.
Lázár Ervin: A bajnok
(részlet)
Tarka ruhás csoport egy homokgödör körül, előttük valami állványféle, most befut a képbe egy hófehér sportöltözékes fiú, igen, a gróf kisebbik fia, elrugaszkodik a földtől és átlendül az állványon keresztbe tett léc fölött. Taps csattan, a grófgyerek föláll a homokban és győzedelmesen az ég felé lendíti a karját.
Hötöle hasalt az árokban, a kerítés drótja megérintette az arcát.
Most egy másik fiú próbálkozott odabent, de sikertelenül, leverte a lécet. Nevetés bugyborékolt, vidám megjegyzések röpködtek, egy fehér kesztyűs inas fölemelte a lécet a homokból és visszahelyezte az állványra, a kárvallott újra nekifutott, de megint csak leverte.
Parti Nagy Lajos: Krétapálya
(részlet)
Elmosódó gombfocipálya,
válogatottként apa télikabátja,
fekete albertflórián száguld for
gentleman után, repülnek géz-kapuk,
az első Fecske vasstamással a vécé
ablakában, a park szaga, mikor
haza, lappadt boxkesztyűk illata, egy
Liston-kép a tornazsákban, a bal
csapott, a lámpa-ring, hol listonként
kering, a szégyen, ha gimnazista lányok
nyihognak éppen akkor át a parkon,
a taknyos őszi alkony, tokája dupla
holdja és a svájcisapkazöld tanév,
a surrogó viharkabát edzés után a
parkon át, a meccs, hol ütik a fejét
belharc helyett
Spiró György: Apámmal a meccsen
(részletek)
Hat óra. A két eredményjelzőn még ott az összeállítás. A Népstadion út felé eső táblán csillog a napfény, nehezen ismerni föl a betűket.
Bicskei – Török, Kovács, Vidáts, Szűcs – Juhász, Bálint – Kozma, Bene, Tóth, Zámbó.
Larsson – Olsson I, Olsson II, Nordquist, Grip – Grahn, Tapper – Magnusson, Kindwall, Edström, Sandberg.
Megint felugrálnak előttünk, ezek szerint a csapatok kijöttek a pályára. Valamivel kényelmesebben ülünk, aztán mi is felállunk. A pálya közepén nyüzsgés. A csapatok egymás mellett. Fohászkodom, hogy nyerjünk, hátha örülne.
Az első épkézláb támadásunk: Juhász Benéhez fejeli a labdát, Bene elmegy, bead, Vidáts berohan, a védők rámozdulnak, Kozma teljesen üres, beleteszi a lábát. Gól.
Mi is felugrunk, én üvöltök is. Vezetünk, már a nyolcadik percben!
Mészöly Miklós: Őszi versenyek
Téglák üregeiben kicserélhetetlen a levegő. Sportpályák, ügetők, épkézláb agóniák közelében, vigaszként néhány fölrepedt patába szorult virágfej. Már a füvek árnyéka is tartósabb áramkörbe kapcsol. Egy makacs bukméker a maradék kapualjakba húzódva méri: mennyi ideig ragasztja a szél a lámpavashoz az egykori újságot. Írják, hogy a versenyek főpróbája is remeklés, különösen a magasabb szempontok lőréséből kitekintve. És hogy a patkányok érzékeny jósok. A központi játszótér hangosbeszélőjében néhány kinnrekedt, rozsdás műsor – a salak vöröse még zárás után is világít.
Győztes plakát-herkulesként, egy tűzfal, átlósan nedvesedik az esőben.
Szabó Lőrinc: Futballversenyen
(részlet)
Diák voltam, jeles tanuló, egy kissé lomha, fáradt,
nagycsontú, csúnya fiú, akinek a torna sohasem ízlett,
de most, hogy a pálya ellipszise előttem habzik-árad
a negyvenezer néző alatt: újra lábamba viszket
a régi vágy, tornakerülő éveim sportja, a futball,
a régi vágy és régi öröm, mint táncos lábban a tánc:
minden izmom egymásba feszül és összevissza rugdal
a bőr alatt, a cipő alatt, és testem fájva ráng.
Minden izmom egymásba feszül s mint élő, lekötözött gép,
mozgok, egy helyben: csontjaimat fölrázta a futás,
s míg nézem a negyvenezerfejű tömeget, a közösség
izgalma s izma belémdagad, hogy egy és óriás
test legyek én is, erő, ruganyos, s ne maradjak Én: Tizeneggyé
szakadjak s legyek a csapat, center, kapus, fedezet,
s minden játékosban külön s együtt fussak, hiszen eggyé
és sokká válni ma egy, miként hullám és tenger egy.
