Az Országos Természetvédelmi Hivatal 1975. január 1-jei időponttal megalapította Magyarország második nemzeti parkját (az első a Hortobágyi Nemzeti Park volt, amelyet 1973-ban alapítottak). A Kiskunsági Nemzeti Park hat különálló területe volt hivatva arra, hogy megmentse a kiskunsági táj természetes képét: a szikeseket, a homokbuckákat, a mocsármaradványokat, a természetes erdőtársulásokat, valamint ezek élővilágát. (Azóta ezeknek a különálló területeknek a száma kilencre nőtt.) A nemzeti park része a Kolon-tó, melyet közvetlen környékével együtt természetvédelmi oltalom alá helyeztek. A tavat – amely kiterjedt nádfelületeivel, láp- és mocsárrétjeivel valamint láperdejével Magyarország egyik legjelentősebb édesvízi mocsara – az azt megelőző évszázad alatt olyan erőteljes emberi beavatkozás sújtotta, hogy már a léte is veszélyben forgott.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Petőfi Sándor: A Kiskunság
(részlet)
Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára…
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.
Petőfi Sándor: Az Alföld
(részlet)
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
Petőfi Sándor: A puszta télen
(részlet)
Mint befagyott tenger, olyan a sík határ,
Alant röpül a nap, mint a fáradt madár,
Vagy hogy rövidlátó
Már öregkorától,
S le kell hajolnia, hogy valamit lásson…
Igy sem igen sokat lát a pusztaságon.
