Keress

Juhász Gyula: Az ismeretlen katona
(részlet)

Én nem ünneplem őt, én gyászolom
Fekete posztós dob nélkül, magamban,
De milliók nevében, akik élnek
És föltámadnak majd egy szép napon
A sírból, mit ma országnak neveznek.

Petőfi Sándor: Rongyos vitézek
(részlet)

Még akkor is szent lesz a könyv, hol
Meghalt eszméim nyugszanak,
Mert hősök temetője az, kik
A szabadságért haltanak.

Vörösmarty Mihály: A buvár Kund
(részlet)

Ki az, ki a víz szörnyekint
A förgetegre föltekint
    S meg habba öltözik?
Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat,
    Mely mélyeken lakik? –

Vésztűzben néha vízen át
Henriknek látni táborát,
    S Pozsony kivillanik;
S ím a Dunából szirt gyanánt,
Egy ember, kit mély árja hányt,
    Sötéten felbukik.

Eötvös József: Mohács
(részlet)

Eldődeink siralmas harczhelyén,
Zöldebb a fű Mohácsnak mezején;
    Több illat tölti a virágokat,
    S a gazda, mondják, szebb kalászt arat.

E földet hősök vére áztatá,
Azért küld Isten ily áldást reá;
    Mert szent határ az s puszta nem lehet,
    Hol honfiszív honáért vérezett.

Tinódi Lantos Sebestyén: Krónika [XX.] Varkucs Tamás idejébe lött csaták Egörből
(részlet)

Varkucs Tamás azt Egörbe meghallá,
Harmadfélszáz lovagját elválasztá,
Jó Tamasitt Györgyöt előttök hagyá,
Hatvanhét lovagot elől elbocsáta.

Az vitézek mikor közel jutának,
Egy szoroson terekre találának,
Sok kopját törének, igen vívának,
Ott közzűlök fő legingyönk hullának.

Lőn halála vitéz Tamasit Györgynek
Szólláti Pálnak, jó Balog Fülöpnek,
Azon lőn bánatjok az vitézöknek,
Ott ők fejét vevék négy fő tereknek.

Ám negyedfélszáz rabot szabadítának,
Mind Solymosig űzék, vélök vívának,
Az terekek Gyengyesben szaladának,
Nagy seb miatt ott sokan meghalának.

Vörösmarty Mihály: Zalán futása
(részlet)

Első ének

Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban?
Századok ültenek el, s te alattok mélyen enyésző
Fénnyel jársz egyedűl. Rajtad sürü fellegek, és a
Bús feledékenység koszorútlan alakja lebegnek.
Hol vagyon, aki merész ajakát hadi dalnak eresztvén,
A riadó vak mélységet fölverje szavával,
S késő százak után, méltán láttassa vezérlő
Párducos Árpádot, s hadrontó népe hatalmát?
Hol vagyon? Ah ezeren némán fordulnak el: álom
Öldösi szíveiket, s velök alszik az ősi dicsőség.

Tóth Árpád: A muhi-pusztán
(részlet)

A barna erdők mélyén már jött a bősz tatárhad,
Hörgő avar között kúszott meggörbült testtel,
Mint vérivásra kelt, csíkos bőrű, szikár vad,
S Batu keskeny szemében zöldes láng sercegett fel...

Aztán omlott az ős vér, mint drága, barna ó-bor,
S a hantot nyögve túrta az összefojtott jó had,
Futott szegény király, az immár koldus, kóbor,
S félévig szűlt hullát az ájult, sápadt Sajó-hab...

Most borzong puha éj itt, mint fekete hattyútoll,
És míg gyors gőzösünk futó fénye világol,
Ébred egy szőke apród, s egy ósdi nótát dúdol
Szép barna paripás, jó barna daliákról...

Vörösmarty Mihály: Eger
(részlet)

Így a harc, mely kezdődött nagy rettenetekkel,
S tíz ország ordítását hordozta magával,
Elhagyván fiait százféle halálnak ölében,
Végződik csenddel, s tévelygő lassu nyögéssel.
És Eger áll, többé meg nem kísértve töröktől.
Omladozott kövein vérengző férfiak ülnek:
Ők tarták meg Egert, s ez volt sasfészke Dobónak.

Balassi Bálint: [Hatvanegyedik] Egy katonaének, In laudem confiniorum
(részlet)

Vitézek, mi lehet ez széles föld felett
  szebb dolog az végeknél?
Holott kikeletkor az sok szép madár szól,
  kivel ember ugyan él;
Mező jó illatot, az ég szép harmatot
  ád, ki kedves mindennél.

Ellenség hírére vitézeknek szíve
  gyakorta ott felbuzdul,
Sőt azon kívül is, csak jó kedvébűl is
  vitéz próbálni indul,
Holott sebesedik, öl, fog, vitézkedik,
  homlokán vér lecsordul.

Balassi Bálint: [Hatvanhatodik] Valedicit patriae...
(részlet)

Óh, én édes hazám, te jó Magyarország,
Ki keresztyénségnek viseled paizsát,
Viselsz pogány vérrel festett éles szablyát,
Vitézlő oskola, immár Isten hozzád!