TESSEDIK SÁMUEL, (Alberti, 1742. április 20. – Szarvas, 1820. december 27.): evangélikus lelkész, író, pedagógus, az alföldi mezőgazdaság gyakorlati fejlesztője, a lucerna magyarországi meghonosítója. Pozsonyban, Sárospatakon és Debrecenben, majd német egyetemeken tanult, ahol megismerte a filantropisták pedagógiai irányát. Eszméik hatása alatt elsősorban a parasztság helyzetének javítására törekedett. 1780-ban parasztifjak képzésére alapított gazdasági „szorgalmatossági” iskolájában gyakorlati munkával kapcsolta össze a belterjes termelési módszerek elsajátítását. Új rendszerű iskolájában könyvtárt, tanműhelyt és tangazdaságot szervezett, amelyben tanítók és gazdatisztek oktatását is vállalta. 1791-ben országos tanügyi reformtervet terjesztett az országgyűlés művelődésügyi bizottsága elé. Anyagi nehézségek miatt az országos hírűvé vált intézményt 1806-ban végleg be kellett zárnia. Úttörő tevékenységet fejtett ki a korszerű vetésforgó, a szántóföldi takarmánynövények termesztése és az istállózó állattenyésztés elterjesztésében. Kísérleteket folytatott a szikes területek javításával kapcsolatban, elsőként alkalmazta a meszes-márgás talajterítést (digózást). Meghonosította Magyarországon a lucernát, kezdeményező volt a gyümölcstermesztés, a méhészet, a selyemhernyó-tenyésztés terén, szakemberekkel taníttatta a selyemfonást, a gyapjúfonást és szövést. Tevékenysége kiterjedt az egészségügyi teendőkre, pl. tiszta ivóvíz biztosítása érdekében kutak fúrása; továbbá a parasztok táplálkozására, lakásviszonyaira, községrendezésre stb., de az árva- és szegényügy rendezésére is. A keszthelyi Georgikon, amelynek megszervezésében részt vett, és 1817-től elnöke is volt, meghívását is visszautasította és egész életét Szarvas, ill. az Alföld fejlesztésének szentelte.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Mészáros István: Régi mesterek modern gondolatai
(részlet)
Tessedik Sámuel
„Mindaddig, amíg a sok nagyszerű hazai mezőgazdasági termék felhasználatlanul hever, vagy pedig potom áron kerül idegen kézre, s a belőlük gyártott áruk drága pénzen jutnak ismét vissza hozzánk; amíg örömmel utánozzuk a haszontalan külföldi divatot, viszont a közhasznú külföldi ismereteket, tudományokat, intézményeket hűvös közömbösséggel utasítjuk el; amíg még mindig oly sokan ragaszkodnak a régi elavult iskolai rendszerhez; amíg olyan sokáig latolgatják az iskolaügy újjászervezésének szükségességét, mindaddig teljesen lehetetlen, hogy elmaradottságunkat, különösen pedig a falu elmaradottságát tagadjuk. Milyen kár a sok nagyszerű magyar tehetségért!” – írta az 1800-as években.
Forrás: Élet és Tudomány 1996. 40. szám
