Az Egyesült Nemzetek Szervezetének döntése értelmében 2018-tól május 20-a a méhek világnapja. Az ENSZ ezzel a méhészek helyzetére és fontosságára kívánta felhívni a világ figyelmét. Három évig vizsgálták a méhek világnapjának kijelölését kezdeményező szlovéniai beadványt, míg végül 2017. decemberi közgyűlésükön elfogadták. A világon a legmagasabb arányban Szlovéniában foglalkoznak méhészkedéssel, ami a lakosság mintegy fél százalékát jelenti. Nem véletlen, hogy a méh világnapi javaslat is ebből az országból érkezett az elbírálásra és döntésre jogosult nemzetközi fórum, az ENSZ elé.
Miért éppen ezen a napon ünnepeljük a méhek világnapját? 1734. május 20-án született az európai méhészet kiemelkedő alakja, az első osztrák méhészeti iskola egykori vezetője, Anton Janša. Az ő méhészeti munkásságának állítanak emléket azzal, hogy születésnapjának dátuma lett a méhek világnapja.
A Jeles napok szerkesztősége