FÁY DÁVID (Fáj, 1721. január 12.(?) – Sao Juliano de Barra, 1767. január-február(?)): jezsuita hittérítő, dél-amerikai magyar utazó, néprajzi gyűjtő.
Nagyszombatban és Bécsben tanult, Sopronban és Győrben tanított. 1752-ben hittérítőként a dél-amerikai portugál gyarmatokra indult. Ottani működése az észak-brazíliai Sao Marcos öbölbe torkolló folyók mellékére terjedt ki, ahonnan érdekes földrajzi és néprajzi adatokat tartalmazó leveleit küldte Magyarországra. Másfél évszázaddal később nyomtatásba került, fennmaradt levelei értékes tudósítások az ÉK-brazíliai indián törzsekről: (Földrajzi Közlemények, 1910; Földgömb, 1938/2–4. sz.)
Több ízben ellentétbe került a helyi hatóságokkal, ami végül életének tragikus végéhez vezetett: a gyarmati hatóságok letartóztatták, és 1762-ben Portugáliába szállíttatták. A hírhedt Sao Juliano börtönben hunyt el, hosszú szenvedés után.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1996. MTESZ;)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Egy elfelejtett magyar jezsuita: Fáy Dávid
A jezsuiták népiskolákat, középiskolákat alapítottak, sőt egyetemük is lett. Kikapcsolódásul énekkarokat és színköröket szerveztek indiánok számára, színdarabokat taníttattak be és játszattak el velük. Az alkoholt száműzték a redukciók területéről. Ebbe a csodálatos világba került Fáy Dávid 1753 júliusában. Az indiánok térítésével hamarosan saját redukciója lett, amely egyik mainzi rendtársa szerint a legszebb keresztény település volt. Szerzetesi élete is ekkor ért végleg révbe: 1755. április 13-án a maranhaói tartományfőnök kezébe letette a négyes fogadalmat. A redukció szervezése azonban hatalmas terhet jelentett számára, hiszen szívvel-lélekkel irányította az egész közösség életét, és a mindennapi tennivalók jócskán felőrölték energiáját. Ezért elöljárója 1757-ben visszarendelte a maranhaói kollégiumba, hogy kicsit kikapcsolódjon és csak tanítással foglalkozzon. Átmenetinek gondolták ezt a megoldást, de Fáy Dávid már sohasem térhetett vissza indiánjai közé.
