Az UNESCO Nemzetközi Tanácsa Yehudi Menuhin kezdeményezésre emelte október 1-jét A ZENE VILÁGNAPja rangjára. Ez a nap a zeneművészet legnagyobb alakjaira emlékeztet, segíti a különböző kultúrák zenéinek jobb megismerését.
A Jeles napok szerkesztősége
Pilinszky János: Imádságért
(részlet)
Nevezz meg valódi nevünkön, mivel valamennyien szenvedünk attól, hogy álnéven élünk, telve álnoksággal, amit magunk fabrikáltunk, mivel jobbnak, különbnek, állhatatosabbnak és áldozatkészebbnek kívántunk látszani másoknál. Valódi neve csak keveseknek van itt a földön. Kivétel alig. Szentjeid között talán Bach, talán Mozart. Asztalodnál Bachnak továbbra is Bach lesz a neve és Mozartnak Mozart…
Letakart billentyűkön zongorázott
s orgonált is az édes gyermek, aztán
a kegyes császárnői csókkal arcán,
kint a lakájok között vacsorázott.
Apja, akár a majmot, mutogatta.
Óráit vették bécsi baronesszek.
S ha valahol egy karnagyság üres lett,
hogy lehetne bejutni, azt kutatta.
Párizsnak túl olasz s túl francia
volt Bécsnek és mindnek túlontúl ember
Európa ez elsőszülött fia.
Ó, hogy kellett érted megvívnia
földi kegyetlenséggel, égi renddel,
szabadító, édes harmónia!
Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben
(részlet)
és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek:
Utolsó vonósnégyesek:
a hangzás hasadékai,
a lélek elvesztette dallamait
és nem kiván többé zenét,
se patak, se madarak hangját
ezentúl, csillagforgások
úgyse hallható énekét,
inkább a mennydörgés
vonulását!
Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez
(részlet)
Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.
Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.
Ó, jer közénk, maradj velünk,
Kik még hiszünk, még szeretünk,
Bár reményünk – titok.
Zengd te nekünk a csodadalt,
Mit nem mondhatnak el szavak,
Csak sejtnek milliók...
Nagy László: Bartók és a ragadozók
(részlet)
Elhengerített kövénél megsebezve a zenétől vinnyognak és átkozódnak ma is, és nem bírnak szabadulni tőle soha. Nekik Bartók az elkerülhetetlen sorscsapás. Nekem példa és megváltás, mint a legfényesebb árvák: Ady és József Attila. Őt látom a magasban, fehéren izzó haját, a sztratoszférát legyőző szemeit. Tenyerében óra: méri és ellenőrzi a Mindenség zenéjét.
Ünnep nem elég, hogy megtartsa őt,
az irgalmatlan tiszta szeretőt –
Úgy szeresd: magadat el ne vétsd.
Nevében ha lucsog a dínom-dánom:
már világgá ment egy fűszálon
s vért izzad az óceán partjain.
Itélkező, ki nem alszik, s nem altat,
kimeríthetetlen kényes alkat,
igézi a Tündért, a jövőt.
Érte tücsökhangból niagarát
sűrít, a napraforgó spiráljain
a napkoronáig felküzdi magát.
Ó, hány remek mén dühe benne!
Diadala mégis a fegyelme,
nem csitul mégse, virrasztani hív –
Lüktet éjszakámban tündöklete –
Aranyalmánk dérvert Árgílusa, te,
mikor nyughatsz meg végleg a szivemben!
Vas István: Carmen-változatok
(részlet)
És mégis a piacon szól megint a habanéra,
És csipőjét riszálva táncot jár szégyentelent,
A lábain piros szattyánbőr cipő piros pántlikákkal,
Egy piros kassziavirággal szája szögletében,
Ha nem szeretem, ő szeret, s ha ő szeret, hát jól vigyázzak.
Szégyen bizony, de titkolom, mert jól mondja a rommani,
A Carmen nyelve: en retudi panda naszti abela
Mása, vagyishogy fogd be a szád, nem száll bele
A légy. Ki tudná ezt, ha nem mi, magyarok?
Hát mondjuk együtt: ne szólj szám, nem fáj fejem.
