Keress

Juhász Gyula: A dal
(részlet)

Mikor az első szerelem ébred,
Csattog a dal és ujjong az ének,
A szívünk vágya, öröme, álma
Kacag és sír az ifjú dalába':
        „Ó, mi szép az élet,
        Ó mi szép a dal,
        Mikor a szívünk még
        Boldog s fiatal!”

Pilinszky János: Első zenei élmények
(részlet)

A zene elég későn nyílt meg számomra a maga teljes jelentőségében, bár énekeltem például kórusban. Az egyik ilyen nagyon szép kórusélményem, mikor Bárdos Lajosnak tanultuk egyik zsoltárját – amit aztán sok iskola énekelt el együtt, de mindegyik iskola külön tanulta meg –, és a végén nagyon sokáig ki kellett tartani egy hangot. Mikor már készen voltunk, eljött Bárdos meghallgatni. Elénekeltük, nagy kínnal kitartottuk a hosszú hangot a végén. Akkor ő átvette a karmesteri pálcát és azt mondotta: az utolsó hangot úgy kell kitartani, hogy mindenki akkor vesz lélegzetet, amikor akar, és akkor a végtelenségig ki lehet tartani a hangot. És elkezdett vezényelni. Bár a mi zenetanárunk nagyon muzikális ember volt, de hogy a karmester létezik, ezt akkor tapasztaltam először, mert tényleg úgy énekeltünk, mint az angyalok, és a végén percekig kitartottuk a hangot. Ez minket is annyira magával ragadott, hogy Bárdos óriási tapsot kapott tőlünk, a kórustól.

Szabó Lőrinc Mozart hallgatása közben
(részlet)

és felsóhajtok: gyógyíts meg, Zene,
te, Mindenségé, édes üteme
a fájdalomnak, Varázsfuvola,
varázsjáték, te, tündér mámora
hitnek, reménynek: árnycsík a falon
a nagy fényben, s a szívben nyugalom

Weöres Sándor: Beethoven emlékére
(részlet)

Utolsó vonósnégyesek:
a hangzás hasadékai,
a lélek elvesztette dallamait
és nem kiván többé zenét,
se patak, se madarak hangját
ezentúl, csillagforgások
úgyse hallható énekét,
inkább a mennydörgés
vonulását!

Nagy László: Bartók
(részlet)

Ó, hány remek mén dühe benne!
Diadala mégis a fegyelme,
nem csitul mégse, virrasztani hív –

Lüktet éjszakámban tündöklete –
Aranyalmánk dérvert Árgílusa, te,
mikor nyughatsz meg végleg a szivemben!

Somlyó György: Mozart
(részlet)

1

Letakart billentyűkön zongorázott
s orgonált is az édes gyermek, aztán
a kegyes császárnői csókkal arcán,
kint a lakájok között vacsorázott.

Apja, akár a majmot, mutogatta.
Óráit vették bécsi baronesszek.
S ha valahol egy karnagyság üres lett,
hogy lehetne bejutni, azt kutatta.

Párizsnak túl olasz s túl francia
volt Bécsnek és mindnek túlontúl ember
Európa ez elsőszülött fia.

Ó, hogy kellett érted megvívnia
földi kegyetlenséggel, égi renddel,
szabadító, édes harmónia!

Vörösmarty Mihály: Liszt Ferenchez
(részlet)

Zengj nekünk dalt, hangok nagy tanárja,
És ha zengesz a múlt napiról,
Légyen hangod a vész zongorája,
Melyben a harc mennydörgése szól,
S árja közben a szilaj zenének
Riadozzon diadalmi ének.

Zengj nekünk dalt, hogy mély sírjaikban
Őseink is megmozdúljanak,
És az unokákba halhatatlan
Lelkeikkel visszaszálljanak.
Hozva áldást a magyar hazára,
Szégyent, átkot áruló fiára.

Vajda János: Liszt Ferenchez
(részlet)

Ó, jer közénk, maradj velünk,
Kik még hiszünk, még szeretünk,
Bár reményünk – titok.
Zengd te nekünk a csodadalt,
Mit nem mondhatnak el szavak,
Csak sejtnek milliók...

Vagy ám ha mégysz – hí a világ –
Vidd a haza határin át
E nép hirét tova;
A nép, melynek dalaiban
Nagy, halhatatlan búja van,
Nem halhat meg soha!

Illyés Gyula: Bartók
(részlet)

Bánatomat sérti, ki léha vigaszt
húz a fülembe;
anyánk a halott – a bucsúzót ne
kuplé-dal zengje;
hazák vesztek el – ki meri siratni
verkli futamokkal?
Van-e remény még emberi fajunkban? –
ha ez a gond s némán küzd már az ész,
te szólalj,
szigorú, szilaj, „agressziv” nagy zenész,
hogy – mégis! – okunk van
remélni s élni!