A művészi könyvkötések művészettörténész kutatója, SZ. KOROKNAY ÉVA (Budapest, 1925. május 25. – Budapest, 1987. szeptember 27.) művészettörténetet, archeológiát és keresztény régészetet tanult a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1950-től nyugdíjba vonulásáig az Iparművészeti Múzeumban dolgozott. Kutatási területe a könyvkötőipar és a művészi könyvkötések története volt. Először a Ráday Könyvtárban, majd az ELTE Egyetemi Könyvtárában végzett vizsgálatokat; a könyvtártudományi tanszéken pedig a könyvkötés-művészet tanára volt. Számos könyvkötészeti kiállítást rendezett az ország különböző múzeumaiban; ezekhez katalógusokat írt. Tanulmányai jelentek meg a Corvinák kötéséről, a magyar reneszánsz kolostori és polgári könyvkötő műhelyekről és azok keleti kapcsolatairól.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Források: Évfordulóink a műszaki és természettudományokban 2000, Magyar Életrajzi Lexikon)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Sz. Koroknay Éva: Magyar reneszánsz könyvkötések
(részlet az Előszóból)
A német szakirodalom az európai kötéstörténet kora reneszánsz, 1500 előtti szakaszát olasz–magyar periódusnak nevezi, szemben az 1500 után következő olasz–francia periódussal. Magyarországon és Közép-Európában az 1500 körüli határvonal megvonása semmiképp sem alkalmazható, mint látni fogjuk, töretlen fejlődés mutatkozik az 1470-es évektől az 1520-as évekig. A következőkben éppen azt szeretnénk illusztrálni, hogy hogyan fejlődött ki a budai, magyarországi reneszánsz kötéstábla dísz, amely olasz és az ország speciális helyzetének megfelelően egyes közel-keleti (Egyiptom, Jemen) területek emlékeitől kapott közvetlen ösztönzést, felhasználva a helyi és általában a közép-európai gótika hagyományait. Vizsgáljuk továbbá, hogyan élt egységes stílusfolyamatként az itt kialakult új díszítésmód és hogyan hatott tovább a közép-európai, lengyel, cseh, osztrák területekre.
Előbb azonban vissza kell tekintenünk, hogy mi történt e kötések felmérése terén eddig és a múlt század óta milyen módon közelítettek feléjük, s meg kell vizsgálni, hogy milyen talajon nőtt ki ez a speciális kötésstílus. E kérdésekkel az első két fejezet foglalkozik.
A magyar, illetve közép-európai kötések stílusfejlődése híven tükrözi az eddig ismert szellemi, gazdasági és politikai kapcsolatokat, illetve utal az eddig kellően még fel nem tárt összefüggésekre is.
A bőrkötéseket melegített fémszerszámokkal, bélyegzőkkel díszítik. Így az egy-egy kötésen szereplő lenyomatok összessége a műhely szerszámainak rekonstrukcióját adja, több kötet egyezése esetén műhelycsoportok felismerése válik lehetővé. A szerszámok lenyomatának felnagyítása tisztán mutatja a felhasznált ornamentikát.
A kötések díszítése speciális ornamentikával ismertet meg, amely jellemző egy-egy területre, városra, könyvtárra. Ennek alapján lehetőség nyílik arra, hogy a kötések díszítésének alapján a könyv készítési vagy használati helyét, esetleg az idők folyamán megtett útjának egy-egy állomáshelyét meghatározzuk. Mindezek jelentősége fokozódik Magyarországon, ahol a középkori könyvtárak szétszóródtak és a mohácsi vész utáni századok könyvgyűjtései sem maradtak a maguk helyén. A régi magyarországi kötésemlékek összegyűjtésével egyben egy olyan speciális ornamentika kincs felmérése válik lehetővé, amely már nemcsak a kötésekre, hanem egyéb iparművészeti emlékekre vonatkozóan is meghatározó lehet, és végül eddig lappangó magyarországi eredetű iparművészeti tárgyak felismeréséhez vezethet.
