PETŐFI SÁNDOR (Kiskőrös?, 1823. január 1. – Fehéregyháza, 1849. július 31.): költő.
1835-től az aszódi evangélikus gimnáziumban tanult. Első fönnmaradt verse az itt írt tanévzáró búcsúvers. 1839 tavaszán statiszta lett a Pesti Magyar Színházban, majd Ostffyasszonyfán rokon családnál nevelő. 1839. szeptembertől katona, de 1841 februárjában gyönge egészsége miatt leszerelték. 1841 nyarán vándorszínész volt a Dunántúlon. 1841–42-ben a pápai kollégium tanulója. 1842. május 22-én jelent meg elsőként nyomtatásban verse, A borozó (Athenaeum). Ettől az évtől használja a Petőfi nevet, eredeti családneve, a Petrovics helyett. 1842–43-ban Székesfehérvárott és Kecskeméten színész. 1844. februárban verseit kiadni gyalog indult Pestre, 1844–45-ben a Pesti Divatlap segédszerkesztője volt. 1844. október 27-én megjelent A helység kalapácsa című vígeposza, november 10-én a Versek; 1845. március 6-án a János vitéz, március 20-án a Csapó Etelka emlékére írt Cipruslombok Etelke sírjáról. Ez év április 1. és június 24. között először járt a Felvidéken. Viszonzatlan maradt a Mednyánszky Berta iránti szerelme; később megjelentette a hozzá írt Szerelem gyöngyeit. Körülményei kedvezőtlenre fordultak: nem volt jövedelme, Zöld Marci című darabját elutasította a Nemzeti Színház, a konzervatív kritika támadta, néhány barátja is elfordult tőle. 1845 augusztusa és 1846 áprilisa közt többnyire szüleinél, Szalkszentmártonban tartózkodott; alkotói és személyiségválságáról tanúskodik 66 versből álló Felhők című ciklusa (1846).
Drámával, regénnyel is kísérletezett (Tigris és hiéna, 1847; A hóhér kötele, 1846). 1846 áprilisában megalakította a fiatal írók érdekvédelmi szervezetét, a Tízek Társaságát. Ősszel megismerkedett Szendrey Júliával, akivel egy év múlva házasságot kötött. 1847 februárjától fűzi barátság Arany Jánoshoz (Arany és Petőfi levelezése prózában, versben). Ez év március 15-én megjelent az Összes költemények. 1848. március 13-án megírta a Nemzeti dalt az Ellenzéki Kör tervezett reformlakomájára. Március 15-én a márciusi ifjak vezéregyénisége, Pest város és Pest vármegye Közcsendi Választmányának tagja volt. Fölesküdött nemzetőrnek. Március végétől republikanizmusa miatt elszigetelődött; június 15-én erőszakkal megakadályozták részvételét a szabadszállási választáson. Október 16-án századossá nevezték ki a 28. zászlóaljhoz Debrecenbe. 1848. december 15-én Debrecenben megszületett fia, Petőfi Zoltán. 1849. január végétől, saját kérésére, Erdélybe kerül Bemhez. Május 3-án Bem őrnaggyá nevezte ki. A katonai vezetőkkel való összetűzései miatt kétszer is lemondott rangjáról. Május elején Debrecenen át Pestre utazott. Júliusban az orosz támadás hírére, rövid mezőberényi tartózkodás után, Bemhez indult Erdélybe. Július 25-én Berecken találkoztak, Bem visszaadta rangját. Július 31-én a segesvári csatában tűnt el.
Petőfi Sándor 1844. évi gyors beérkezése fordulat reformkori literatúránkban: az irodalmi népiesség átütő sikerével betöltötte a „népköltő” szerepét. Az 1842–1844 közötti lírája (Versek) a hangvétel közvetlenségével, az ábrázolás hitelességével, a tájköltészet személyességével, a családi tárgykör őszinteségével hozott újat. Fontos eszköze a népdalra emlékeztető természetes versbeszéd, amely verseit gyors folklorizálódásra tette alkalmassá. A Felhők-korszak lehetőséget adott a romantikus „tépettség”, világfájdalom hagyományos verskereteket fölbontó szélsőségei számára. Egyéni hangjának megtalálása 1846 tavaszára tehető, a magyar liberalizmus válságának idejére. A francia forradalom történetének ismeretében és társadalmi utópiák tanulmányozása után, anélkül, hogy tételes utópiát vagy filozófiát alkotott volna, eljutott a forradalmi erőszak jogosságának elismeréséig és a világforradalom látomásáig (Levél Várady Antalhoz, Véres napokról álmodom, Egy gondolat bánt engemet, A XIX. század költői, Az ítélet, Levél Arany Jánoshoz). Szabadságkultuszában egyéni érzelmeit és érdekeit alárendelte az „általános boldogság” jövőbeli céljának. A költővátesz hivatása ennek szolgálata (Szabadság, szerelem!, Világosságot!, Az apostol szőlőszemhasonlata). Történelmi és irodalmi példázatait is ennek megfelelően válogatta (Nagykárolyban, A nép nevében, A majtényi síkon, Széphalmon, A munkácsi várban, Lehel vezér). 1846-tól a magyar irodalom vezéregyéniségévé vált, 1847-től a Tízek laza érdekvédelmi csoportosulását a népies triász világnézeti tartalmú, szűkebb közössége váltotta föl (Arany Jánoshoz, Tompa Mihálynál, Levél Arany Jánoshoz, Arany Jánosnál). Júlia iránti szerelmének érzelmi ereje, viszontagságos története, majd a házasélet boldogsága a szerelmi líra minden lehetséges hangnemét megszólaltatta. A Nemzeti dalt a liberálisok és a radikálisok egyaránt programversként fogadhatták. A költemény így a nagy, mozgósító Petőfi Sándor-versek és a nemzeti jelképversek (Himnusz, Szózat) közé emelkedett. Az apostol című művében a romantikus próféta küldetéstudata már a forradalmi folyamat valóságos ellentmondásaival, elsősorban a nép értetlenségével került szembe. 1848–49-ben nemcsak a katonaköltő szólalt meg (Csatadal, Négy nap dörgött az ágyú…, Csatában, Az erdélyi hadsereg), hanem az értékek pusztulásán aggódó humanista is (Mit daloltok…, Pacsírtaszót hallok megint, Ki gondolná…).
Shelley, Béranger, Heine, Moore, Moreau, Schiller, Claudius, Matthisson néhány versén kívül a Vörösmartyval és Arannyal tervezett Shakespeare-kiadás számára a Coriolanust fordította le. Belefogott a Rómeó és Júlia fordításába is.
Hazai kultusza folyamatos: 1862-ben állították első szobrát Kiskőrösön, 1876-ban Jókai elnökletével megalakult a Petőfi Sándor Társaság; 1909-ben megnyílt a Petőfi-ház. Anyaga a Petőfi Irodalmi Múzeumba került; Petőfi Sándor kéziratai megtalálhatók az MTA Könyvtárában és az OSZK-ban is.
A világirodalom legismertebb magyar költője. Már életében fordítottak verseiből német, cseh, angol nyelvre; később még mintegy félszáz más nyelvre is.
A Jeles napok szerkesztősége (Kerényi Ferenc szócikke alapján: Új Magyar Irodalmi Lexikon, CD-ROM, 2000)
Petőfi Sándor: A költészet
(részlet)
A költészet nem társalgó-terem,
Hová fecsegni jár a cifra nép,
A társaság szemenszedett paréja;
Több a költészet! olyan épület,
Mely nyitva van boldog-boldogtalannak,
Mindenkinek, ki imádkozni vágy,
Szóval: szentegyház, ahová belépni
Bocskorban sőt mezítláb is szabad.
Petőfi Sándor: Itt benn vagyok a férfikor nyarában...
(részlet)
Itt benn vagyok a férfikor nyarában,
Az ifjuságnak eltűnt tavasza,
Magával vitte a sok szép virágot,
A sok szép álmot, amelyet hoza,
Magával vitte a zengő pacsírtát,
Mely fel-felköltött piros hajnalon…
Milyen sötét vón a világ, az élet,
Ha nem szeretnél, fényes angyalom!
Petőfi Sándor: János vitéz
(részlet)
Elváltak egymástól, mint ágtól a levél;
Mindkettejök szive lett puszta, hideg tél.
Könnyeit Iluska hullatta nagy számmal,
Jancsi letörölte inge bő ujjával.
„Itt benn vagyok a férfikor nyarában”
– írtad huszonöt évesen.
Kegyetlen ősz tört ránk, tépi a fákat,
esők ostora sebzi
a lomha folyót.
Láttam lakatlan házad
meg a tölgyfát, amely alatt állítólag…
Tizenkét évvel túléltelek már.
Hallgatom az esőt
(híjas a tető a szüleid házán),
tintás ujjamat bámulom és téged,
vagyis a PETŐFI ÖSSZES
KÖLTEMÉNYEIT
lapozgatom Dömsödön:
„Sors, nyiss nekem tért.”
Majd nyit.
Szóval téged olvasgatlak
ez őszeben, melynek nem is volt nyara.
Petőfi Sándor: Szabadság, szerelem!
Szabadság, szerelem!
E kettő kell nekem.
Szerelmemért föláldozom
Az életet,
Szabadságért föláldozom
Szerelmemet.
Petőfi Sándor: A XIX. század költői
(részlet)
Előre hát mind, aki költő,
A néppel tűzön-vízen át!
Átok reá, ki elhajítja
Kezéből a nép zászlaját.
Átok reá, ki gyávaságból
Vagy lomhaságból elmarad,
Hogy, míg a nép küzd, fárad, izzad,
Pihenjen ő árnyék alatt!
Petőfi Sándor: Szeptember végén
(részlet)
Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,
Még zöldel a nyárfa az ablak előtt,
De látod amottan a téli világot?
Már hó takará el a bérci tetőt.
Még ifju szivemben a lángsugarú nyár
S még benne virít az egész kikelet,
De íme sötét hajam őszbe vegyűl már,
A tél dere már megüté fejemet.
Elhull a virág, eliramlik az élet...
Űlj, hitvesem, űlj az ölembe ide!
Ki most fejedet kebelemre tevéd le,
Holnap nem omolsz-e sirom fölibe?
Oh mondd: ha előbb halok el, tetemimre
Könnyezve borítasz-e szemfödelet?
S rábírhat-e majdan egy ifju szerelme,
Hogy elhagyod érte az én nevemet?
Petőfi Sándor: Az Alföld
(részlet)
Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom.
Felröpűlök ekkor gondolatban
Túl a földön felhők közelébe,
S mosolyogva néz rám a Dunától
A Tiszáig nyúló róna képe.
Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszu gémü kútnál
Széles vályu kettős ága várja.
Illyés Gyula: Naplójegyzetek
(részlet)
Egységes magyarság
Petőfi nem volt gyökeres alföldi, de Kun Lászlónál jobban megülte az Alföldet; aztán pacifikálta: az egész magyarság számára, az egész világ számára. A nevezetes debreceni szellemben a legjellegzetesebben debreceni, mint tudjuk, a rokokóval vegyített franciás enciklopédizmus volt egy dunántúli származék ujjmutatására, Csokonaiéra. Országrészeket általában írók szállnak meg tartósan. Ha Márai Kassán marad, ma az ő szelleme is tartomány. Ezerévi homály után a palócokat Mikszáth szervezte újra törzzsé.
Bertha Bulcsu: Nagy László
(részlet)
– Az író közéleti szerepléséről mi a véleményed?
– Én nem mondom, hogy az írók ne szerepeljenek a közéletben. Én nem szeretek szerepelni, talán nem is tudnék. De vannak jó élményeim iskolákból. Fiatalok közé szeretek menni, ez is szereplés, azt hiszem, közéleti… És az a tapasztalatom, hogy megszerettettem ezekkel a fiatalokkal a költészetet. Petőfi azt mondta március 15. után, amikor választások voltak, hogy nemcsak az irodalomban, hanem a politikában is képviselni akarja a népet, s azért megy le a szülőföldjére, hogy ott megválasszák képviselőnek. Azt hiszem, jó lett volna, ha megválasztják. A hangja ugyan eljutott a vezetőkhöz, Kossuthhoz, de nem volt szavazata, így nem tudott ott érvelni. Maradt egy éhenkórász országjáró poéta, és annak is tartották mindvégig a kor akkori nagyjai. Egy kivétel volt. Bem, aki tudta, hogy ki ez a költő. Azt gondolom, ehhez is alkat kell, hogy a költő ilyen formában a közügy intézője legyen.
Petőfi Sándor: A puszta, télen
(részlet)
Alkonyat felé ha fáradtan elűlnek,
A rónára halvány ködök telepűlnek,
S csak félig mutatják
A betyár alakját,
Kit éji szállásra prüsszögve visz a ló…
Háta mögött farkas, feje fölött holló.
Mint kiűzött király országa széléről,
Visszapillant a nap a föld pereméről,
Visszanéz még egyszer
Mérges tekintettel,
S mire elér a szeme a tulsó határra,
Leesik fejéről véres koronája.
Petőfi Sándor: A téli esték
(részlet)
Hova lett a tarka szivárvány az égről?
Hova lett a tarka virág a mezőkről?
Hol van a patakzaj, hol van a madárdal,
S minden éke, kincse a tavasznak s nyárnak?
Odavan mind! csak az emlékezet által
Idéztetnek föl, mint halvány síri árnyak.
Egyebet nem látni hónál és fellegnél;
Koldussá lett a föld, kirabolta a tél.
Olyan a föld, mint egy vén koldús, valóban,
Vállain fejér, de foltos takaró van,
Jéggel van foltozva, itt-ott rongyos is még,
Sok helyen kilátszik mezítelen teste,
Ugy áll a hidegben s didereg... az inség
Vastagon van bágyadt alakjára festve.
Mit csinálna kinn az ember ilyen tájban?
Mostan ott benn szép az élet a szobában.
Petőfi Sándor: Egy estém otthon
(részlet)
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.
Csoóri Sándor: Nappali Hold
(részlet)
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy heteken át gyúrtak engem is: vállaljam el a jelöltséget, a magyar demokraták listavezetője én legyek. Minél hízelgőbb volt az ajánlat, annál könnyebben hárítottam el magamtól, pedig a nyomós érvek közt Vörösmarty neve is szerepelt, Kölcseyé, Petőfié, Eötvösé, Mikszáthé, hogy csak a legkiválóbbakat említsem. A legmeghatóbb példa természetesen Petőfié, aki nemcsak szellemben és lélekben akart egy egész nemzet képviselője lenni, de az akart lenni a leggyakorlatiasabb életben is, néhány ezer kiskunsági parasztpolgárral a háta mögött. Eszmény és valóság kevés költőnkben olvadt olyan vakmerően össze, mint őbenne. Kivételes képessége volt ahhoz, hogy egyikből természetes tartással lépjen át a másikba: az eszmények világából a vaskos valóságéba és vissza. Bizonyos vagyok benne, hogy ez a képesség hajszolta akkor is, amikor képviselőségre törekedve döntési joghoz akart jutni az új Nemzetgyűlésben és akkor is, amikor elment Segesvárra.
Illyés Gyula: Petőfi
(részlet)
Százhuszadik születése napján
Én nem gondoltam ünnepedre.
Szívem mélyén oly egy vagyok
veled, mint hogyha bennem élnél;
bocsásd meg a szerény lakot.
Pirulnék ünnepelni téged,
adóm ily olcsón adni meg,
amért te újra – ittbenn érzem –
odadobnád az életet.
Petőfi Sándor: Hideg ellen a tél
Hideg ellen a tél a folyókat jéggel,
A földet hóval leplezé el.
Csupán némely embernek
Kell öltözetlenűl bujdosnia…
Tehát a természetnek
Az ember a legmostohább fia?
Petőfi Sándor: Újév napján, 1849
(részlet)
Megérte ezt az évet is,
Megérte a magyar haza:
A vészes égen elborult,
De nem esett le csillaga.
Meg van vagdalva, vérzik a kezünk.
De azért még elbírja fegyverünk,
S amerre vág,
Ott hagyja fájó vérnyomát.
Vajda János: Petőfi olvasásakor
(részlet)
Elő-elő veszem
S olvasom versedet.
Belőle búsulok,
Belőle nevetek.
Tompa Mihály: Levél Petőfihez
(részlet)
Ismeretlen, hanem mégis jó barát!
Vedd egy víg, most kór-fiúnak pár sorát!
Kit bár a bor lángszerelme úgy hevit,
Mégis a sors vizre hozván vizre vitt.
Víg szeszélyű bordalaid hogy olvasám!
Jól beszél ez a poéta! – gondolám;
S életemben bár egyszer sem láttalak!
Megengedj, de cimborámnak szántalak!
Reviczky Gyula: Petőfi él
(részlet)
Petőfi él! Lánglelke fenviraszt.
Vénség, halál sohasem érik azt.
Lázas szivével, ifjan, szabadon
Él és fog élni, édes magyarom.
Lesz trónok és országok pusztulása; -
De az ő sírja még se lesz megásva!
Jékely Zoltán: Petőfi utolsó dala
(részlet)
Soha nem ismertem forróbb ölelkezést
Mint amilyen ez az együtt-temetkezés
Dicső honfiakkal akik a hazáért
Vérük ontották a világszabadságért
Nem nem sír nyoszolya ez a hekatomba
Dehogy vágyom innét holmi Pantheonba
Érckoporsó sírbolt unalom árvaság
A zsarnoknak hagyom malmozzék a hasán
Testem a Szabadság záloga a Kovász
Lelkem égretörni készülő vad fohász
Innen csap ki majdan ama Végső Napon
Midőn tetteinkért az Úr kérdőre von
Petőfi Sándor: Mért nem születtem ezer év előtt?
(részlet)
Vagyok henyélő század gyermeke,
Hol megdalolni méltó tárgyam nincsen;
S ha volna is, mi lenne sikere?
Sínlődik a nyelv terhes rabbilincsen.
Petőfi Sándor: Téli világ
(részlet)
Megölte valaki magát,
Az hozta ezt a rút időt.
Fuj a szél, táncol a tányér
A borbélyműhelyek előtt.
Hol a boldogság mostanában?
Barátságos meleg szobában.
Petőfi Sándor: Élet vagy halál!
(részlet)
A Kárpátoktul le az Al-Dunáig
Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!
Szétszórt hajával, véres homlokával
Áll a viharban maga a magyar.
Ha nem születtem volna is magyarnak,
E néphez állanék ezennel én,
Mert elhagyott, mert a legelhagyottabb
Minden népek közt a föld kerekén.
Juhász Gyula: Petőfi szellemének
(részlet)
Huszonhat évvel egy egész világot
Teremtettél nekünk s egész világért
Mentél halálba megváltó magyar!
Sírodnak keskeny és sekély a föld,
Te ott csatangolsz az örök körökben,
Világokat beszáguldó kométa,
Ki megjelensz, ha egy század lejár,
Nem csillogásnak, de emlékezetnek,
Mint Hamlet apja s szólsz: Esküdjetek!
Esküdjetek és cselekedjetek!
Arany János: Harminc év mulva
(részlet)
De így is, az évek haladó terhével,
Mely minket elaggít, te gyarapulsz névvel,
Amit adál, abból semmi sincs elveszve:
Firól-fira szállsz te, mint egy közös eszme.
Hanem én, ki veled testben együtt éltem,
Elborúlok néha s iszonyodva kérdem:
Vad kozák a láncsát hű szivedbe tolá?
Vagy fejszével ütött agyon buta oláh?
Illyés Gyula: Három költői katona-levél a kedveshez
(részlet)
Sándor Segesvár alól Júliának
Gyönyörű völgyben fut kocsim. Vidám
szemem szép csúcsról még szebb csúcsra száll:
csicsergő fecskepár
ott rakunk fészket
– szabadon röpködni szabad hazám
fölött – csillag-pár – tevéled –
ott, ott eresze alatt a nagy égnek,
a biztos diadal után!
Nagy László: Föltámadt piros csizma
(részlet)
föltámadt piros csizma kísért
aki hordja ki az a barna?
könyökölj fel a hóban és látod
nem Júlia a síkon, de más
a Géniusz keresi Sándort, sarka
rúgja a tölgyet, dől róla a dér
s ahol a dárdák és lángok állnak
medvebundás győzők kezében
világos vérrel meging a pohár
Pilinszky János: Levél Petőfi Sándorhoz
(részlet)
Te: teremtés voltál, kivont kard, lovasroham. Lángész. Arany és Vörösmarty: érettség, fáradtság, elhomályosuló elme. Te voltál a Fiú, ők voltak az Atya. Te voltál a vállalkozás, ők a lemondás. Fiú voltál, mint Mozart, ők Atya, mint Johann Sebastian Bach.
Hát ezért húzódtam én is inkább Aranyhoz és Vörösmartyhoz, mint Hozzád. Te égettél, ők melegítettek. De hát mikor is nap a nap: amikor éget vagy amikor melenget? Szelíden, mint Arany, halódva, mint Vörösmarty?
Faludy György: 18. Kiskőrös, 1948. január 1.
Petőfit s a szabadságharcot
jöttek – ezt mondják – az urak
Kiskőrösön megünnepelni,
s nem ünneplik, csak magukat.
A költőről most bizonygatja
Révai ott benn a zsúfolt
teremben, hogy se nem kisgazda,
se nem szocdem, de komcsi volt –
míg kint, a nagy előcsarnokban
csak néhányan ülünk, hideg
szél jár, ávósok sündörögnek
és szárazak a szendvicsek.
Petőfi Sándor: Nemzeti dal
(részlet)
Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk, vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok! –
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Rabok voltunk mostanáig,
Kárhozottak ősapáink,
Kik szabadon éltek-haltak,
Szolgaföldben nem nyughatnak.
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!
Petőfi Sándor: A nemzethez
(részlet)
Konduljanak meg a vészharangok!
Nekem is egy kötelet kezembe!
Reszketek, de nem a félelemtől;
Fájdalom és düh habzik szivembe'!
Fájdalom, mert düledék hazámra
Uj viharnak közeledtét látom,
És düh, és düh, mert tétlenkedünk, mert
Nem szakad le szemünkről az álom.
Petőfi Sándor: Európa csendes, újra csendes…
(részlet)
Emelje ez föl lelkeinket,
Hogy mi vagyunk a lámpafény,
Mely amidőn a többi alszik,
Ég a sötétség éjjelén.
Ha a mi fényünk nem lobogna
A véghetetlen éjen át,
Azt gondolhatnák fönn az égben,
Hogy elenyészett a világ.
Tekints reánk, tekints, szabadság,
Ismerd meg mostan népedet:
Midőn más könnyet sem mer adni,
Mi vérrel áldozunk neked.
Vagy kell-e még több, hogy áldásod
Ne érdemetlen szálljon ránk?
E hűtlen korban mi utósó
Egyetlen híveid valánk!
Petőfi Sándor: A Tisza
(részlet)
Síma tükrén a piros sugárok
(Mint megannyi tündér) táncot jártak,
Szinte hallott lépteik csengése,
Mint parányi sarkantyúk pengése.
Ahol álltam, sárga föveny-szőnyeg
Volt terítve, s tartott a mezőnek,
Melyen a levágott sarju-rendek,
Mint a könyvben a sorok, hevertek.
Petőfi Sándor: Vasuton
(részlet)
Tenger kéj veszen körűl,
Közepében lelkem fürdik...
A madár röpűlt csak eddig,
Most az ember is röpűl!
Nyílsebes gondolatunk,
Késő indulánk utánad,
De sarkantyúzd paripádat,
Mert elérünk, elhagyunk!
Hegy, fa, ház, ember, patak
És ki tudja, még mi minden?
Tűnedez föl szemeimben
S oszlik el, mint köd-alak.
A nap is velünk szalad,
Mint egy őrült, aki véli,
Hogy őt, összevissza tépni,
Űzi egy ördögcsapat;
Futott, futott, s hasztalan!
Elmaradt... fáradva dől le
A nyugati hegytetőre,
Arcán szégyen lángja van.
Vajda János: Egy honvéd naplójából
(részlet)
A forradalom előestéjén
Mindenki személyes érdemekre törekedett: aki ezekkel nem bírt, azt milliomossága, grófi koronája nem pótolta. Petőfi nimbusza magasan fölötte állt mindazoknak, melyeket a legmagasabb származás vagy a földi szerencse adhattak. X gróffal vagy Y báróval karöltve járni az utcán a legegyszerűbb honoráciornak – nemhogy különös kitüntetésnek nem tartaték, de ha számon nem adta, hogy az a báró vagy gróf különben derék ember és méltó arra, hogy ővele társalogjon, saját cimborái leszólták, s kitilták maguk közül mint „szolgai” jellemet.
Ellenben, aki azt ejtette ki a száján, hogy Petőfivel itt vagy amott találkozott, beszélt – azt megnézték, mint a szerencse különös kedvencét, és a szemek annak arcára tapadtak, keresve a visszfényt, mely a nap dicsőjének arcáról reá vetődött. Az igaz, hogy az ország első hercegének bemutattatni könnyebb volt, mint Petőfinek.
Petőfi Sándor: A gólya
(részlet)
Sokféle a madár, s egyik ezt, másik azt
Leginkább kedveli,
Ezt ékes szólása, amazt pedig tarka
Tolla kedvelteti.
Kit én választottam, a dal-mesterséghez
Nem ért az a madár.
S egyszerű, mint magam... félig feketében,
Félig fejérben jár.
Nekem valamennyi között legkedvesebb
Madaram a gólya,
Édes szülőföldem, a drága szép alföld
Hűséges lakója.
Tán ezért szeretem annyira, mert vele
Együtt növekedtem;
Még mikor bölcsőmben sírtam, ő már akkor
Kerepölt fölöttem.
Kosztolányi Dezső: Óda
(részlet)
Székfoglaló a Petőfi Társaságban
E dobogón roppant neved köszöntöm
Petőfi Sándor, én, az új poéta
szegényes kincseim lábadhoz öntöm
s hívom emléked, mely ma újra néma.
Szóljon neked, ki biztos erő vagy,
e tétova és új-ideges ének
s halld meg szavát a szomszédból jövőnek,
az alföld árva, koldus gyermekének.
Kezembe nincsenek arany kalászok,
se víg pipacs. Mind elhervadt, mi termett.
Vetésem a hold zöld vizében ázott
s egy vak szobában sírtam, mint a gyermek.
Nap sem sütött rám. Mérgek és vad álmok
igéztek engem az alföldi porban,
a bús vidéken és a betegágyról,
az orvosságról és lázról daloltam.
Bertók László: Petőfi
(részlet)
Mert virág nőtt ujja hegyén,
vázába nem állítható. A kör
szétrobban, ha ő a centrum.
Tört abroncsok kunhalmát lelöki,
ünnep képletéből faköpönyeges
hétköznapokba kilép.
Méri magához a hazát,
a hazához lélegzetemet,
lélegzetemhez szeretőimet,
legyek különb, legyek magam.
Nem a szobor. Nézz a tükörbe!
A kéz utazásai, sáncai,
a láb a keresztútnál,
a világ fölé görbülő gerinc,
az ingázás a múzeumlépcső
és Segesvár között,
nem a példa! csak mi beépült
a részletek rugóiba
belőle, hogy már neve sincs,
