Ma 2025. május 12. hétfő, Pongrác napja van.
Havassy Pál születésnapja – 1924
1924. március 8.

HAVASSY PÁL (Nógrádszakál, 1924. március 8. – Budapest, 1985. július 23.): építészmérnök, műemlékvédő, számos jelentős műemléképület, mint például a rodostói Rákóczi-ház helyreállításának irányítója. Az Országos Széchényi Könyvtár épületének jelenlegi kialakítása is ő tervei szerint készült. A Budapesti Műszaki Egyetemen 1950-ben kapott építészmérnöki oklevelet. Pályáját a Középülettervező Vállalatnál kezdte. Részt vett a Budapesti Műszaki Egyetem új épületeinek és a Gödöllői Agrártudományi Egyetem építkezéseinek tervezésében. Az 1950-es évek végén a Budavári Palota helyreállításának tervezésébe kapcsolódott be. Az Országos Széchenyi Könyvtár részére kijelölt Krisztinavárosi szárny tervpályázatán első díjat nyert és a tervezés irányítására is megbízást kapott. Könyvtárépítéssel kapcsolatos szaktudását konzulensként itthon és külföldön is igénybe vették. 1964-től 1984-ig-nyugdíjba vonulásáig – az Országos Műemléki Felügyelőség főmérnöke, majd általános igazgató-helyettese volt. Irányította a rodostói Rákóczi-ház restaurálását, majd Erdei Ferenccel közösen a Budapest. I. Táncsics Mihály u. 1. alatti műemléképület helyreállítását (Országos Műemlék Felügyelőség, ma Kulturális Örökségvédelmi Hivatal).

Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)

Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.

Futala Tibor: Hét részlet egy önéletírásból
(részlet)

A nemzeti könyvtár színeiben

Egyébként a csoport irodája „baráti irodákkal” volt körülvéve. Közvetlenül mellettünk dolgozott a várépítészet, nevezetesen Tombor Tibor (az ő könyvtárépítési referenciamunkája az Országos Műszaki Könyvtár épületének adaptálása volt), Farkas László és – időnkénti megjelenéssel – a vár akkori főépítésze, Havassy Pál. Mindhárman kedves–szellemes emberek lévén, szívesen ültünk le körükben olykor-olykor bölcsességeiket–érdekességeiket hallgatni. Én, aki állandóan és mindent egy szál tollbetéttel írtam, nem győztem csodálni Tombor Tibor asztalán a tűhegyesre faragott ceruzák és a szivárvány minden színét felvonultató töltőtollak garmadáját. Ha egyszer – gondoltam – nekem is lenne egy ilyen készletem, az már a felépült szocializmus állapota volna. (Megjegyzem, rajta kívül Lázár Péternek volt az intézményben hasonló írószer-gyűjteménye.)

Kapcsolódó ünnepek