John F. Kennedy amerikai elnök 1962-ben ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatot. Ennek köszönhetően ismerték el nemzetközi szinten a kormányok és az Egyesült Nemzetek Szervezete, hogy minden állampolgár fogyasztóként alapvető jogokkal rendelkezik. Az évek folyamán nyolcra emelkedett ezeknek a jogoknak a száma, amelyek alapját képezik a Fogyasztóvédelmi Világszervezet, valamint az egyes országok fogyasztóvédelmi egyesületei munkájának. A nyilatkozat kihirdetésére emlékezve tartják március 15-én a FOGYASZTÓVÉDELMI VILÁGNAPot.
A Jeles napok szerkesztősége