NÁRAY-SZABÓ ISTVÁN, (Szombathely, 1899. július 20. – Budapest, 1972. szeptember 16.): fiziko-kémikus, egyetemi tanár, a szilikátok szerkezeti rendszertanának egyik kidolgozója. A budapesti műegyetem vegyészmérnöki karán 1922-ben szerzett vegyészmérnöki oklevelet. 1923–26 között a műegyetem elektrokémiai tanszékén volt tanársegéd, 1926-ban műszaki doktorátust szerzett. Állami ösztöndíjjal a berlini Kaiser Wilhelm Institut für Faserforschungban (1926–28), majd a manchesteri egyetem fizikai intézetében dolgozott (1928–30). 1931-ben a szegedi Eötvös Loránd Kollégium igazgatójává nevezték ki, egyidejűleg a szegedi egyetemen végzett kutatómunkát a Rockefeller-Alap támogatásával, ugyanott magántanári képesítést nyert. 1938–47-ben a budapesti műszaki egyetem kémiai-fizikai tanszékének tanára lett. 1947-ben, mint a Magyar Közösség tagját a köztársaság elleni összeesküvés hamis vádjával letartóztatták. 1947-ben négy évre elítélték, majd még két évre internálták. 1953-tól az Építéstudományi Intézet osztályvezetője, megszervezte az épületfizikai osztályt. 1956-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetében tudományos tanácsadó volt, 1969-ben nyugalomba vonult. Angliában Bragg professzor mellett kezdte meg a szilikátok szerkezetének felderítését, részt vett rendszertanuk kidolgozásában. Kristály-szerkezettani kutatásait Magyarországon is folytatta. Foglalkozott a beton optimális kötési viszonyainak vizsgálatával. Saválló betonféleséget és mozaikparketta-ragasztó eljárást talált fel.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1999. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Lacza Tihamér: A kristálykémia klasszikusa
(részlet)
Náray-Szabó István
Náray-Szabó István három igen termékeny esztendőt töltött el Manchesterben. Több csábító ajánlatot kapott, még Amerikába is hívták, ő azonban úgy határozott, hogy hazautazik. Azidőtájt vele együtt sokan mások is visszatértek külföldi tanulmányaikról, elsősorban Klebelsberg Kunó akkori vallás- és közoktatási miniszter hívásának eleget téve, aki felismerte, hogy az első világháborút követő jelentős kivándorlás miatt komoly vérveszteség érte a magyar szellemi és tudományos életet. Ezért mindent elkövetett, hogy a külföldön dolgozó tehetséges és már figyelmet keltő eredményeket elért magyar tudósokat rávegye a hazatérésre. Az ő kezdeményezésére Szegedet az ország második nagy szellemi központjává fejlesztették, a város tudományegyetemén számos új tanszéket és intézetet alapítottak, amelyek élére tehetséges fiatalokat neveztek ki.
Forrás: Chemonet portál – Természet Világa, 1999. július
