Keress

Vörösmarty Mihály: Szózat 
(részlet)

Hazádnak rendületlenűl
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kivűl
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Szabó Magda: Rendületlenül
(részlet)

Vörösmartynak még Európa se volt elég, ő öt világrészben gondolkozott. Amikor 1836-ban megírta a Szózat-ot, a zárásában jóslatos, látomásos futurológiai, imává nemesedett helyzetelemzést adott – voltaképpen politikai végrendeletét –, irodalmunk ez egyik legtárgyilagosabb, legszigorúbb verse nem a tüzes, de a jéghideg szenvedély erejétől válik olyan mértéken felüli hatásossá. A költő szinte mindent mellőz poétikai kelléktárából, pár jellegzetesen vörösmartys jelzőn kívül majdhogynem eszköztelenül építkezik, s amit közölni kíván, egy két versszakon át rögzített categoricus imperativus: egyetlenegy szó. A takarékosan fogalmazott üzenet harmadik sorának olvasásakor még a gyakorlatlan elemző is ráérez, az alkotónak, mikor idáig ért, megrándultak az ujjai, ráeszmélt, ha már megnevezte a túlélés zálogát, ne hagyja indokolás nélkül a módhatározót, amely jelenre és jövőre úgy ad programot, hogy közben a múltra utal. A Szózat-ban magyar magyaráz magyarnak, a történelem ismerője a történelem átélőinek, azoknak, akik vele együtt tudják, hányszor roskadt össze kormosan a lelkesedés és az át nem gondolt vállalkozások máglyája, s hányszor hangzott a hiteltelen védekezés: valóban szépen indult valami, de úgyse jut a célig, hát akkor minek az iparkodás.

Ágh István: Szegény magyar költő (Vörösmarty Miháy)
(részlet)

Megilletődve hallgatjuk, énekeljük a Szózatot, nemzeti énekünk szinte naponta a miénk. Zenéje is megmagyarosodik bennünk, megrendülünk a súlyos szavaktól, a Hazádnak rendületlenül erkölcsi parancsától. A költészet esztétikája átlényegül a mondandó fenségében komoly és végzetes lélekzetté, annyira örökérvényűvé, mintha a nemzet kezdetétől szólna, a történelem folyamában épül tovább, maga az ország, már a határait is meghúzza ott, ahol élnünk, ahol élnünk halnunk kell. Átérzik a halottaikat, akik „annyi balszerencse közt, / Oly sok viszály után / megfogyva bár, de törve nem” megmaradtak. Csak így, a tragédiák sírgödre mellől szólhat az „Egy ezred évi szenvedés / Kér éltet vagy halált!” világra vetett fölkiáltása. Mert „Az nem lehet,” hogy hiába, s „Az nem lehet”, hogy mindig ennyire siralmasan, ilyen kétségbeesetten, „átoksúly alatt” kelljen élni. A sors döntésére várunk, a nagyszerű halállal zsaroljuk olyan magasra vetve, annyira fölértékelve nemzeti létünket, miként ha elpusztulnánk, a népek embermillióinak kellene körülállania a nemzet sírját, gyászkönnyel a szemekben. Micsoda világraszóló bizalom még a pusztulás meggyászoltatásában is! Még ahhoz is itthon kell maradnunk, hogy az a nagy temetés megtörténhessen. Így csak egy váteszi, végzettel számoló nemzet szólhat. De alig múlik el tíz év a vers születése óta, már tátong a nagy sír, és száz év sem kellett ahhoz, ami száz éven túl is megismétlődött, világháborúk és forradalmak után itt vagyunk még, sokan szembeénekeltük az idegen ágyúcsövekkel. Micsoda vers ez, ahogy a maga tanújává, résztvevőjévé állít minden magyart azóta is! Nem is egy költő, hanem mi költjük elődeinkkel együtt.

Petőfi Sándor: Úti levelek Kerényi Frigyeshez – XI. 
(részlet)

Egy héti kínos vándorlás után Pestre értem. Nem tudtam kihez forduljak? nem törődött velem senki a világon; kinek is akadt volna meg a szeme egy rongyos kis vándorszinészen?… A végső ponton álltam, kétségbeesett bátorság szállt meg, s elmentem Magyarország egyik legnagyobb emberéhez, oly érzéssel, mint amely kártyás utolsó pénzét teszi föl, hogy élet vagy halál. A nagy férfi átolvasta verseimet, lelkes ajánlására kiadta a Kör, s lett pénzem és nevem. - E férfi, kinek én életemet köszönöm, s kinek köszönheti a haza, ha neki valamit vagy használni fogok, e férfi Vörösmarty.

Gyulai Pál: Vörösmarty Mihály életrajza
(részlet)

Vörösmarty Mihály született 1800. dec. 1-én délután négy órakor, Pusztanyéken, Fejér megyében; kereszteltetett a szomszéd Napadon, mert szülei római katolikusok voltak, és Nyék máig is tiszta helvét hitű község. Atyja, szintén Mihály, szegény, de nemes családból származott, valamint anyja is, Csáty Anna. Boldog házasságukat kilenc gyermekkel áldotta meg Isten: négy leánnyal és öt fiúval. A fiúk között Mihály volt a legidősb, s egyszersmind atyja és anyja képmása, nemcsak testben, hanem lélekben is: atyjától örökölte egyszerűen nemes jellemét, anyjától az élénk képzelődést és költői kedélyt.

Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde – V. felvonás 
(részlet) 

Sötét és semmi vannak: én vagyok,
A fény elől bujdokló gyászos Éj. –
A féreg, a pillantat búboréka,
Elvész; idő sincs mérve lételének.
Madárt a szárny, a körmök állatot
Nem váltanak meg, kérges büszke fát
Letesznek századoknak súlyai.
Az ember feljő, lelke fényfolyam,
A nagy mindenség benne tűkrözik.
Megmondhatatlan kéjjel föltekint,
Merőn megbámúl földet és eget;
De ifjusága gyorsan elmulik,
Erőtlen aggott egy-két nyár után,
S már nincs, mint nem volt, mint a légy fia.

Vörösmarty Mihály: Jóslat
(részlet) 

A verseny nyilt, a nemzet él,
Ha egy jobb tagja sem henyél,
Jut ember és kéz, munka, vér;
Mi volna az, mit el nem ér?
S legyen dicsőbb,
Ki tettre főbb.
Mert még neked virulnod kell, o hon,
Ragyogva hírben büszkén, szabadon.

Vörösmarty Mihály: Hymnus
(részlet) 

Isten segíts! népeknek istene!
Tedd jóra munkássá e nemzetet,
Hogy amihez fog óriás keze,
Végére hajtson minden kezdetet.
Add, hogy mit emberész és kéz kivíhat,
Ne várja mástól mint szerencsedíjat.

Vörösmarty Mihály: Az emberek
(részlet) 

Istentelen frígy van közötted,
Ész és rosz akarat!
A butaság dühét növeszted,
Hogy lázítson hadat.
S állat vagy ördög, düh vagy ész,
Bármelyik győz, az ember vész:
Ez őrült sár, ez istenarcu lény!
Nincsen remény!

Vörösmarty Mihály: Előszó
(részlet)  

Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Vörösmarty Mihály: Gondolatok a könyvtárban
(részlet)   

Hová lépsz most, gondold meg, oh tudós,
Az emberiségnek elhányt rongyain
Komor betűkkel, mint a téli éj,
Leírva áll a rettentő tanulság:
 
    „Hogy míg nyomorra milliók születnek,
Néhány ezernek jutna üdv a földön,
Ha istenésszel, angyal érzelemmel
Használni tudnák éltök napjait.”

Vörösmarty Mihály: A vén cigány
(részlet) 

Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, – hagyj békét a húrnak,
Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.

Mészöly Miklós: Alakulások
(részlet)

Vörösmarty, utolsó évek. Elképzelni. Magány. A kocsisuk hiteles közlése (maga leste meg) – esténként kancsó borral bezárkózik, teleír négy-öt ívet, s mikor elfogy a bor, a gyertya fölött sorba mindet elégeti
Miért ne?
Inkább egy kék zoknit
Mindenesetre, erős kép: pusztuló kúria, kancsó bor, gyertya, zörrenő papírpernyék
Valahogy elképzelni. Utolsó hónapok. Mindenesetre két öreg név. Két valamilyen név.

Pilinszky János: Levél Petőfi Sándorhoz
(részlet)

Te: teremtés voltál, kivont kard, lovasroham. Lángész. Arany és Vörösmarty: érettség, fáradtság, elhomályosuló elme. Te voltál a Fiú, ők voltak az Atya. Te voltál a vállalkozás, ők a lemondás. Fiú voltál, mint Mozart, ők Atya, mint Johann Sebastian Bach.
Hát ezért húzódtam én is inkább Aranyhoz és Vörösmartyhoz, mint Hozzád. Te égettél, ők melegítettek. De hát mikor is nap a nap: amikor éget vagy amikor melenget? Szelíden, mint Arany, halódva, mint Vörösmarty?

Takáts Gyula: A kakuk-madárhoz 
(részlet)

    Szájamban keserű a bor.
A nyelvemen alig lelek szavat.
    Szép tájunk, mint a temetőt,
úgy nézem már s a váras ormokat,
    mint márványkőt a sír előtt.
 
    Föltépte keblét ég s a föld!
S hiába átkozza már magzatát,
    mint rongy cseléd, ki józanul.
Izzadt kínjában szétfő a világ
    s az ember milliója hull.

Gyurkovics Tibor: Vörösmarty
(részlet)

Kevés-szó Istene, segíts meg engemet,
eldől a lelkem is, vörhenyes és beteg,
száguld a szél felül, a fák is hajlanak,
szorítsd csak, hallgattasd nagyszavú ajkamat!

Viharok bomlanak, nyögnek a nagy jajok,
karomban óriás csecsemőt altatok,
árnyékot vetve ring s bőszen száll, hogyha száll,
fekete hírt hozó, rőtszemű vadmadár.

Vörösmarty Mihály: Fóti dal 
(részlet)

Hejh barátom, honfi társam,
    Bort igyál.
Víg, komor, vagy csüggeteg vagy,
    Csak igyál.
Borban a gond megbetegszik,
    Él a kedv.
Nincs a földön gyógyerőre
    Több ily nedv.

Ágh István: Vörösmarty Mihály: Fóti dal 
(részlet)

Hallgatom az érkezésed,
    csobbanás,
cuppanás és csókba hajló
    ámulás,
korty, amit most mélyből vélek,
    aroma,
egész testem régiséges
    amfora.

De előbb még húzni kéne,
    mint ahogy
erre vártam ötven éve,
    gyalogos,
kinek csiger, s más ily fertő
    csak jutott,
bűzlő bendő, nyekergő has
    elég sok.

Juhász Ferenc: Vörösmarty Mihály üzenete
(részlet)

Hangját nem ismerhetem, hangját nem ismerhetjük, élőbeszédét, beszéde eleven tisztaságát, a halál gyantás vásznaiból, szurokkal-átitatott pólyafoszladékaiból kitekercseltet, nem hallhatjuk élő hangját, mint most Kossuth Lajosét, aki a féltékeny feledékenység, a megőrizni-nem-tudás szenvedélyes tohonyasága ellenére, az oly sokat átkozott és gyűlölt, az oly rettegett technika, műszaki tudás jóvoltából kiszólt a múlt-idő gyanta-rög sírjából, múlt-századi, meggyógyított viaszhengerről áradoztatván égő sercegés-pontok gejzír-fellövődéseinek recsegés-füstjéből: nemzeti, szakállas, aggódó, de nem elaggott barna barnaságát, a sercegés-szikrapontok lobogó és zuhogó űr-szélében lebegvén, mint megbarnúlt könnyű hang-álarc, üres-szemgödrű, lángoló szájgödrű aranylemezhártyamaszk, amely mögűl kirohadt már, mert kirohasztotta az idő történelme, és nem a múlandóság emberi történelem-ideje az uralkodó emberfőt, a közös sorsért szólni-tudó, tisztán-eszmélkedő emberfejet, a közös sorsért sose-gyáva, teremtő és szenvedélyesen uralkodó, büszke, virágos agyvelőt!

Lakatos István: Vörösmarty
(részlet)

Ki életed dobtad bele
az igazság serpenyőjébe,
hogy süllyedj, bukj, zuhanj te le,
csak az igazság föl az égbe:
hát hitted, győzni a hamis
harcban vélt igazad elég lesz,
s ha tisztán szóltál, magad is
jog és törvény szerint ítéltetsz?
    Ugyan! „Becsűlet és a hon”,
    csak szó, nem több – nincs irgalom.

Mészöly Miklós: Négy sor Vörösmartyra
(részlet)

Nyűvek országútján terített
szemfedő az ég;
emeli vihar, ejti szélcsend,
foncsor nézi tükörben magát

Kuczka Péter: Meghalt Vörösmarty Mihály
(részlet)

A semmibe fúlt mindent váratlanul a mennynek
fényhíradása szelte át,
nem hallható a fülnek, láthatatlan a szemnek,
mégis értette szavát

elmém és belerévült, mintha valóban angyalt
látna a túlvilág kapuinál,
ki így szól: Kezdj el sírni, sírni, sírni, mert meghalt
Vörösmarty Mihály.

Rába György: Vörösmarty 
(részlet)

Ki volt, aki a vihart hívta?
Vagy ő az, kit vihar hivott?
Kikopott szolga, Csongor, újra
fölveheted vándorbotod,
mert meghallottuk a kőműves
vágyak emelte falakat,
ropogni a teremtést, honnan
az isten kitörni akart.

Lászlóffy Aladár: Vörösmarty sírja 

Semmi után is késő este lesz.
Vigyázz reánk… vagy még jobb: ne szeress.
Ha minden úgy elmúlik, mint a múlt,
melyből az élő szikrányit tanult.
Sok szenvedésre nem lesz alkalom,
ha ennyiből a mindent elhagyom.
Szoríts magadhoz, mégse, eleressz.
Semmi után is késő este lesz.
Nem ugyanaz, nem ugyanúgy, csak mindig.
Egy MINDEN jut el folyton eme szintig.
Törvény, szabály, jog hierarchiája
percenként hordja önporát magára.
Az összeállott piramisnyi egység
homokba fúl, hogy hiába keressék.
Mi? emberi vagy természeti érték
érvényesült, ha emberünkre mérték?
Mi mérhető meg végleges aránnyal,
a Csomolungma vagy az árvalányhaj?
Az időben egy földi napnak bája
a megtörténés melankóliája.
Mi hasznosabb mint példa: Káin kése
vagy fajtánk végleg ki-nem-zökkenése?
Történik úgyis minden, ne nevess.
Semmi után is késő este lesz.

Vörösmarty Mihály: Fogytán van a napod…

Fogytán van a napod,
Fogytán van szerencséd,
Ha volna is, minek?
Nincs ahova tennéd.
Véred megsürűdött,
Agyvelőd kiapadt,
Fáradt vállaidról
Vén gunyád leszakadt.
Fogytán van erszényed,
Fogytán van a borod,
Szegény magyar költő,
Mire virradsz te még?
Van-e még reménység,
Lesz-e még hajnalod?
Férfi napjaidban
Hányszor álmodoztál,
Büszke reményekkel
Kényedre játszottál!...