VÉRTES LÁSZLÓ (Budapest, 1914. november 3. – Budapest, 1968. augusztus 20.): ősrégész, a történész, a vértesszőllősi Samu megtalálója. Elemi és középiskolai tanulmányai után a budapesti egyetem orvosi karára iratkozott be, de anyagi gondok miatt két év után félbehagyta a képzést. Volt akrobata, könyvtáros, segédmunkás, könyvkereskedő, közben barlangkutatással foglalkozott. Röviddel a II. világháború kitörése előtt Kadič Ottokár solymári barlangfeltárásába kapcsolódott be, amit később ő vezetett a MNM megbízásából. 1945 után a MNM munkatársa volt. Előbb a múzeum kezelésébe tartozó Barlangi Felügyelőség vezetője volt egy ideig, majd a Föld- és Őslénytárat is vezette. Miután a Földtani Intézet paleolitgyűjteményét átadta a Történeti Múzeumnak (1951), annak kezelését vette át. 17 évig, hirtelen haláláig foglalkozott a paleolitos ősrégészeti gyűjteménnyel. 1950–52-ben barlangfeltárásokat vezetett, őslénytani, geológiai, morfológiai kutatásokat végzett. 1952-től 1955-ig a pleisztocén ősember ősrégészeti kutatásával foglalkozott: új ásatásokkal tárta fel a régi őskori lelőhelyeket (az egri Kőporos-tető, Lovas-, az Istállóskői-, Szeleta-, Jankovich- és Peskő-barlang, a tatai régészeti lelőhely). Az új leletek és irodalom felhasználásával a paleolit kronológiáját lényegesen átalakította. Matematikai módszereket alkalmazott a leletanyag feldolgozásához. Vértesszőllősön, ahol előember-leletet tárt fel, szabadtéri múzeum nyílt.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1989. MTESZ; Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Földes Anna: Megismételhetetlen találkozások
(részlet)
A mérhető múlt tudósa – Vértes László
Sámuel – az ásatást végző munkások nevezték el így, de később már a régészek és újságírók tolla nyomán rajtaragadt a becenév – ez a bizonyos, kézikönyvekben is polgárjogot nyert Homo paleohungaricus, félmillió esztendővel ezelőtt Vértesszőllősön élt ősünk, az előember, akinek kiásott tarkócsontja perdöntő bizonyítéka az egykori emberi településnek. Először Pécsi Márton földrajzprofesszor, aki tanítványaival a ma is működő vértesszőllősi kőbányában járt, talált az édesvízi mészkő lerakódott rétegeiben ember használta eszközökre és tűz nyomára. Az ásatásnál előkerült leleteket először nem becsülték igazán sokra: „fiatal” – ötvenezer éves – leletekben nem szűkölködik a hazai föld. De azután hirtelen megsokszorozódott a régészek kutatási kedve, amikor váratlanul előkerült egy őshód foga. Ez a csontdarab a szakemberek számára perdöntő bizonyíték volt: a félmillió éve kihalt állatfajta névjegye végérvényesen igazolta a legelső település korát. Az ásatásnál kezdettől tervszerűen együtt dolgoztak a Nemzeti Múzeum régészei, az antropológusok, geológusok, paleontológusok és paleobotanikusok is. De Vértesszőllős gazdája, az ásatás vezetője kezdettől Vértes László, a Nemzeti Múzeum régésze.
Forrás: Európai kulturális füzetek, 20-21. (internetes) szám
