Ma 2024. július 16. kedd, Valter napja van.
Vasutas nap
július második vasárnapja

1951-től augusztus, 1961-től július második vasárnapján ünnepeljük a VASUTAS NAPot a kormány határozata alapján.

A Jeles napok szerkesztősége

Petőfi Sándor: Vasuton
(részlet)

Száz vasútat, ezeret!
Csináljatok, csináljatok!
Hadd fussák be a világot,
Mint a testet az erek.

Ezek a föld erei,
Bennök árad a müveltség,
Ezek által ömlenek szét
Az életnek nedvei.

Miért nem csináltatok
Eddig is már?… vas hiányzott?
Törjetek szét minden láncot,
Majd lesz elég vasatok.

Gyurkovics Tibor: Állomás

Lekapcsolódsz, mint egy vagon
a tehetetlen kocsisorból,
továbbütődsz a vasakon,
a vasutas már rád se gondol,
pedig tele vagy még teherrel,
melletted jár a gyorsvonat.
Ki se raknak. Aztán egy reggel
megmérik tiszta súlyodat.

Szabó Lőrinc: A kisvonat
(részlet)

Ki látta a régi kisvonatot?
A vasút s az erdő közt robogott
a réz-betűs, réz-számos, fekete
kocka, a mozdony; még a kereke
se látszott ki vas-szoknyája alól:
tömzsi kéménye, mély harangja volt
s vígan kocogó négy-öt kocsija.
A fülkékből csakúgy lobogtak a
kék függönyök, s a vagón oldalán
deszkalépcsőn billegett föl s alá
a kalauz.

Nádas Péter: Emlékiratok könyve
(részlet)

Felejthetetlen nyári napokat töltöttünk el a Ferencvárosi pályaudvaron és a Rákos-rendezőn. A vasutasok olykor a legdurvább formában megkergettek, de ilyenkor mi másutt visszaszöktünk. A különböző rendeltetésű és irányú vágányok, a váltók, a mozdonyforgatók és jelzőberendezések eleven és pontosan átlátható rendszerként élnek a fejemben. Ismereteimet nem kis részben annak köszönhetem, hogy a pályamunkások és a vasutasok között elég nagy volt a szociális feszültség. Ha ugyanis sikerült egy pályafenntartó brigád közelébe kerülnünk, akkor egész napra nyert ügyünk volt. Ittuk vízzel fölhigított borukat, ettük kenyerüket, szalonnájukat, és élveztük azt a tartózkodó szeretettől áthatott atyai pártfogást, amivel ezek az általában középkorú, családjuktól távol élő, majdhogynem süketnémának tetsző férfiak körülvettek bennünket. Ha munkafelügyelők jöttek, vagy valamilyen mérnökcsoport, akkor legföljebb morogtak, hogy gyerekeket tán mégse kéne emberek a munkahelyre hozni. Rajtunk kívül talán csak a hivatásos bűnözők tudják, hogy milyen egyszerű egy teherpályaudvaron szabadon mozogni. Az irányítók szorgos, célszerűen haladó hangyákat látnak a toronyból. Se a hangyák számát, se a hangyák színét vagy méretét nem ellenőrzik. És nyugodtan ki lehet válni a bolyból. El kell kerülni a váltóőrök bódéinak közelségét, a lődörgésre utaló elengedett mozgásokat és a pályafelügyelőkkel való véletlenszerű találkozást.

Moldova György: Akit a mozdony füstje megcsapott…
(részlet)

Ha meg akarja tanulni a vasutat, Ferencvárosban kell kezdenie. A Fradi az ország legnagyobb pályaudvara; ha leállna, megbénul az egész magyar vasút Záhonytól Hegyeshalomig.

Gyurkó László: Családi regény
(részlet)

Nagyapám, miközben napszámosból mozdonyfűtővé küzdötte föl magát, vagyis igazi vasutas lett, ami számára rang volt, nem is akármilyen, alighanem elnyerte valamelyik főnöke bizalmát, vagy egyszerűen beépült a vasút bonyolult hierarchiájába. Az Államvasút nagy úr volt az országban, szinte külön birodalom; saját egyenruhával, rendfokozatokkal, törvényekkel.

Balogh Edgár: Tíz nap Szegényországban
(részlet)

Még így is földtelen a lakosság ötven százaléka. A vasúti munka élteti csak a községet. A földtelenek és törpebirtokosok egyszerűbb munkát kapnak a vasútnál. Vonalmunkások, fékezők, kocsirendezők. Azelőtt a vasútnál is többen jutottak munkához. Lassankint a vasútnál is érezhető a magyarok kiszorulása. De az, aki a vasútnál van, jól megél. A vasutasok igyekeznek is félretenni, és földet vesznek, mert még mindig a földben bíznak a legjobban.

Moldova György: Az Őrség panasza
(részlet)

Ha az ember arra gondol, hogy a vasút minden emberi kapcsolat egyik legfontosabb jelképe és segítő eszköze, és hogy ezt a vidéket, de Zalát is a vasút emelte ki a középkorból, elfogja a szomorúság, és valami végső pusztulás érzése.

– A túloldalt is megszűnt a vasút – mondja egy öreg vasutas, aki kaszálgat az egykori töltésoldalban. – Most odaát is autóbusz jár, de nem engedik rá a töltésre, és a bazaltot sem vitték el, mert hátha még szükség lesz rá. Ez fontos vonal lehetne, ha rendbe hoznák, a legrövidebb úton kötné össze Pozsonyt Zágrábbal.

Én a vasútnál ezerhatszáz forintot kerestem, nyolc évig vesztegeltem egy fizetési osztályban, az utolsó évben emeltek harminc, és aztán újra hetven forintot, de azt már nem sokáig élveztem. Negyven évet és százhúsz napot igazoltak a nyugdíjnál, csak most érzem, hogy mekkora strapa volt, egy fél év nyugdíj alatt tíz kilót híztam.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 22. A vasút felé
(részlet)

              S lent, a mély
pályán, ahol fekete és fehér
gőzöket fújtak vas-szörnyetegek
(félig ördögök, félig istenek),
vas-sínek száguldtak a végtelen
felé, s ameddig csak látott a szem,
vasak lihegtek, csikorogtak és
többet bírtak, dolgoztak, mint az egész
város: vasak rohantak vasakon,
vasak és tüzek, vasak és korom,
vasak, halottak és félelmesek,
s még félelmesebb, élő emberek.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 23. A nagyhídon

Néha megálltam a híd közepén.
Lent vágányok, tolatás. Feketén
dübörgött messziről a gyorsvonat,
affölé álltam. Hősi pillanat
volt ez, csábított a képzelt veszély!
Kis agyamat feszítette a vér.
És a gép jött. Ismertem savanyú,
fojtó füstjét; de valami iszonyú
parancs lökött, hogy ott maradjak és
ne győzzön rajtam undor, reszketés:
éreztem: korlát, vashíd megremeg,
villámló kráter fölött lebegek,
füst, korom burkol, vízgőz, kattogás,
ég-föld egyetlen omlás, csattogás –
de kibírtam!… Hálisten, semmi baj,
tovaszáguldott a vonat, a zaj,
s én, bár szívem rémülten dobogott,
büszkén megvártam még egy vonatot.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 54. Vasbika

Időnkint elutaztunk, vasutas
család könnyen mozoghat… Látom az
adorjánházi vagy a csöglei
utcát, Veszprémben, meg az elemit,
ahol Jolánka néni tanitott,
szigorú nő, de igazságos. Ott
folyt a Tapolca: állok a hidon
s nagykarimás, piros búr-kalapom
tükrözi a víz… Máskor meg anyám
operálták a pesti klinikán,
s felhoztak: az egész városból csak egy
kép maradt a fejemben: a sinek
végén, a Keletin, mint hős, derék,
önfeláldozó, végső, szörnyü fék,
valami áll, vad fejét leszegi
s két ütközőjét szembeszegezi
a befutó mozdonnyal; micsoda
erő volt a neve is: Vas-bika!

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 197. Utazni!

Utazni! El! El! Csak úgy, céltalan!
Verseket súgott a részeg iram…
„Szállok!”… Leengedtem az ablakot,
s míg sín s kerék szédűlten kattogott,
kihajoltam a szélbe. A vonat
eggyé vált velem, s belül mind vadabb
ujjongás vitt, röpített, őrjitett:
forgó tájak zsúfolták szememet,
és nem tudtam betelni semmivel,
földdel, virággal, ég ligeteivel,
bakterházakkal, ringó, suhanó
állomásokkal, mennybemutató
templomtornyokkal: óriás szivet
adott a vágy a magamé helyett
a világot ölelni… Vitt a gyors,
én meg, ahogy a sín üteme szólt,
skandáltam – mit? A semmit. Szavakat.
Végtelen, üres anapesztusokat.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 25. Apám a gépen
(részlet)

Szőrkucsmában, botosban, fekete
bundában látom ma is: száz pihe
táncolja körül s az árnyaival
tolongó táj: téli éj a vihar-
lámpa fényében. Most a híd felett
halad, már a síneknél. Zöld jelek
vezetik, és pirosak. Vastagon
vakolja a hó. A vágányokon
kísérteties tehervonatok
szelik s mutatják, mozgó ház-sorok.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 314. Egymás burkai

S milyenek vagyunk nektek mi? Ha ti
burkok, mi nyilván fordítottjai,
feszültség, bélés, töltés, homorú
tükrötökben tükrözve domború
párhuzamosság: a vér s hús szeme,
a tapintás két gömbfelülete
egymásra zárúl, s ikertükre, vak
káprázata visszára látja, vagy
egyszerre úgy is látja – mit? – magát
s a másikat: villámtükörcsaták
gyúlnak a belső éjben, s ez az a
varázslat, az a geometria,
amely miatt mint felhő boritasz,
mint szárnyas égbolt, s ugyanakkor az
én gyönyöröm is mint teljes burok
borulhat a tiédre: Itt meg Ott
nincs többé, s mint a világegyetem,
csap szét bennünk valami végtelen.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 196. Délutáni gyors

Hogy nem vesztem el Bécsben, biztatott,
s úgy kezdtem használni a vonatot,
mint olcsó, házi fuvart. Apa már
főmozdonyvezető volt s Pestre járt,
én meg, főkép nyaranta, minden ok
nélkül, csak azért, mert utazhatok,
fel-felléptem a gyorsra, délután
kettőkor, s a zöld fülke pamlagán
Dosztojevszkit olvastam, Karcagig,
Kisújszállásig. Akkor egy kicsit
mászkáltam a könyvpavillon körűl,
a perronon; (egyszer, véletlenűl,
így vettem meg Tóth Árpád kötetét,
a Lomha gályán-t;) azután a szép
pesti ellengyors hamar befutott,
s estére séta zárta a napot,
otthon, az erdőn, s vers és szerelem –
Mégse tetszett sehogy az életem.

Szabó Lőrinc: Tücsökzene / 227. A Mozdonyfűtők Otthonában

Végre eszembe jutott valami,
a Mozdonyfűtők Otthona: az is
vasutas dolog, talán befogad.
„Mostanság, a sok küldöttség miatt,”
mondta a gondnok, „nincs helyünk, de ha
megfelelne a gyűlési szoba…”
Megfelelt, meg! Zöldposztós asztalon,
hanyattfekve, párnám a kofferom,
vacogtam át az első éjszakát,
tűnődve, hogy lesz, mint lesz ez tovább:
kint egy-egy teherautó robogott,
matrózdal zendűlt, sortűz ropogott,
később úszni kezdett az emelet,
asztalom repült a város felett,
álmodtam, felriadtam, és megint
tovább lebegtem… Aztán odakint
hangos jóreggelt kívánt valaki…
S én mentem Pestet meghódítani.

Kapcsolódó ünnepek