THÉK ENDRE (Orosháza, 1842. november 1. – Budapest, 1919. június 8.): nagyiparos, a kézműves hagyományokon alapuló, századfordulós magyar nagyüzemi bútorgyártás megteremtője. Az elemi iskola után asztalos szakmát tanult. A békéscsabai Langi-féle műhelyben állítólag Munkácsy Mihállyal egyidőben inaskodott. Ezután először a fővárosba, majd 1860 körül Párizsba ment, ahol hosszabb időt töltött a műbútorgyártás tanulmányozásával. Franciaország fővárosa akkoriban a klasszikus bútorművészet fellegvára volt, ahol a historizmus még erőteljesen a kézművességre támaszkodott, szemben Angliával és az Egyesült Államokkal, ahol az asztalosságot a bútoripar mennyiségi szemlélete formálta át. Az Újvilágba készülve kapott hírt a kiegyezés megvalósulásáról, ami eredeti elképzeléseinek megváltoztatására késztette. Hazatérve Budapesten szerény műhelyt nyitott. Néhány évvel később megvásárolta az Üllői úton működő Tauszig-üzemet, melyet később több száz főt foglalkoztató, gőzgépeket alkalmazó gyárrá fejlesztett. Üzeme 1885-re Magyarország legnagyobb és legjobban berendezett bútorgyárává vált, melynek működését az 1890-es években zongoragyártásra is kiterjesztette, s ezzel lerakta az alapját az első nagyobb szabású magyar zongoragyárnak. Gyára készítette az Operaház, a Tőzsde, a Kúria, a Károlyi- és a Wenckheim-palota berendezését is.
Munkáiban a korai eklektika képviselője, a régi francia és angol bútorstílusok követője volt. Emellett azonban a gyár nevéhez fűződik a Rippl-Rónai József által tervezett budai Andrássy-palota ebédlőberendezésének elkészítése is, amely a magyar szecessziós belsőépítészet legjelentősebb együttese.
Az alapító 1919-es halála után a gyár hanyatlása megkezdődött. A reprezentatív közintézmények építése Trianon után megszűnt, ezért a főváros egyre szűkebb teret adott a gyár fő profilját jelentő tevékenységnek. Az üzem először egy szerényebb telephelyre, a Tűzoltó utcába költözött, majd 1938-ban végleg bezárt.
Magyar Szabadalmi Hivatal (Forrás: Évfordulóink 1992. MTESZ (Vadas József); Magyar életrajzi lexikon; MEK)
Ez az oldal a Magyar Szabadalmi Hivatallal együttműködésben készült.
Dr. Tóth Sándor: Szemelvények a faipar 19. századi technikatörténetéből
(részlet)
Thék Endre épület- és bútorasztalos (1842-1919)
Thék Endre neve az eddig említetteknél ismerősebben cseng; számos reprezentatív középület, palota asztalosmunkái készültek el üzemében, közéleti szereplése is jelentős volt, életútja is jobban feltárt.
Az 1842-ben Orosházán született (nem Békéscsabán, mint ahogy ez sok forrásban tévesen olvasható), a pesti, bécsi, párizsi mestereket megjárt asztalos, hazatérése után jelentkezett egy Üllői úti asztalosműhelyben és elmondta elképzeléseit a tulajdonosnak, Taussig Józsefnek, aki az ambiciózus fiatalembert fantasztának tartotta és kidobatta. Még meg is parancsolta szolgájának, hogy ezt a „rajongó bolondot” ne eressze be többé a gyárba. Thék saját vállalkozást alapított és annak szisztematikus felfejlesztése után megvette a Taussig-féle műhelyt...
Vállalkozása 1885-re az ország legnagyobb és legjobban felszerelt bútorgyárává vált, legalábbis ezt olvashatjuk számos forrásban.
Itt álljunk meg egy pillanatra a (bútor) „gyár” kifejezésnél. A mai értelemben vett gyár gyáriparszerű termelést, szakosított (csereszabatos) alkatrészgyártást és nagysorozatok készítését jelenti. Annak idején a 20 főnél nagyobb üzemeket már gyárnak nevezték (ahol többségében nem gyáripari termelés, folyamatos gyártás valósult meg, hanem elkülönített műhelyekben végezték az egyes megmunkálási fázisokat - ez volt a műhelyrendszerű gyártás. Ez egyedi gyártásra, legfeljebb kis sorozatok készítésére volt alkalmas. A műhelyrendszerű gyártásra legjobb példa lehet a Kölber Tesvérek Kocsigyára, ahol több kézműipari szakma - kovács, lakatos, asztalos, fényező, kárpitos stb. - elkülönített műhelyeiben készített részegységekből, alkatrészekből az összeszereléskor alakult ki a végtermék: a hintó).
Forrás: Természettudományos, műszaki és orvostudományi fejlődés a hosszú 19. században. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége Tudomány- és Technikatörténeti Bizottsága - Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, Budapest, pp. 199-203. (http://real-eod.mtak.hu/4308/1/Tanulmanyok_2011_27_Toth_Szemelvenyek_a_faipar_19_sz.pdf)
