Ma 2025. július 18. péntek, Frigyes napja van.
Szent Borbála napja – Bányásznap Magyarországon
december 4.

Szűz a toronyban

Szent Borbálát (december 4.) pogány apja, Dioscurus is azért záratta toronyba, hogy kérők ne férkőzhessenek hozzá. A toronynak volt ugyan két ablaka, de Borbála apja távollétében rávette az építőket, hogy vágjanak a falba egy harmadikat is, apjának adott későbbi magyarázata szerint azért, mert a Szentháromság világosította meg a lelkét (attribútuma a három ablakos torony vagy annak makettje). Ezen át becsempészett magához egy papot, aki megkeresztelte. Amikor ezt apja megtudta, a pappal együtt megszökött. Egy sziklahasadékban rejtőztek el, Dioscurus azonban rájuk talált, mert egy pásztor elárulta őket. (Ezért később úgy bűnhődött, hogy juhai sáskákká váltak.) Az apa megkorbácsolta a leányát, majd átadta a római hatóságoknak. Azok megkínozták, orcáját tüzes fáklyával verték, de nem tudták hitét megtörni. Végül is az elvetemült apa fejezte le saját kezűleg (†306). Az ő büntetése sem maradt el, szörnytette színhelyén villám sújtotta halálra.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium  (részlet)

IV. decemb. Szent Borbararól
(részlet)

SZent Borbára ellen, fel-gyuladván Attya;
Bálványhoz hirtelen Leányát ragadgya:
Arra kénszeriti, S' kéri hogy imádgya,
az Bálvány Istent.

[IDvez-légy Szüz Szent Borbála…]
(részlet)

IDvez-légy Szüz Szent Borbála,
Szüzesség liliom-szála:
Piros vérrel festet Rósa,
Kit Mártyromság meg-mosa.

Jacobus de Voragine: Szent Borbála
(részlet)

Volt egy nemes, szászföldi gróf, aki elfogta egy ellenfelét, egy toronyba záratta, és súlyos büntetés terhe mellett meghagyta családjának: se ételt, se italt ne adjanak neki, hogy minél előbb éhen haljon. Miután már jó ideje étlen-szomjan maradt a fogoly, gyászos és panaszos hangon kérlelte a toronyőrt, hogy adna neki egy kevés kenyeret a dicsőséges szűz, Borbála iránti tiszteletből, hogy éhen ne haljon. Az őr ügyet sem vetett a kiáltozásra és könyörgésre, amaz pedig így feküdt ott egy darabig, és senkinek nem válaszolt. Az őr úgy vélte, hogy már meghalhatott, és kérte urát, hogy adjon engedélyt a tetem kihozására, mielőtt oszlani kezdene. Kötelet kötöttek a fogoly nyakába, felhúzták a torony tetejére és a magasból levetették. Miután földet ért, rögtön felegyenesedett, s mindazok, akik ott voltak, láttára hanyatt-homlok menekülni kezdtek. Ő pedig kedvesen intette őket és kérte, hogy az Istenért el ne szaladjanak, inkább jöjjenek közelebb. Miután odaléptek, megkérdezték, hogyan lehetséges ez, és hogy lehet, hogy még él. Így felelt nekik: „Borbála, a szent szűz, minden viszontagságom során megoltalmazott, és mikor kidobtak a toronyból, szentséges kezével fogott fel. Nem halhatok meg, csak meggyónva, szentáldozással megerősítve, és az utolsó kenetet fölvéve.” „Honnan ez a kegyelem?” – kérdezték. Mire ő: „Minden év minden egyes napján böjttel és imádsággal tiszteltem Borbálát, és megszerezte nekem Istennél ezt a kegyelmet, hogy szentségek nélkül nem halhatok meg.” Mihelyt megkapta a szentségeket, kilehelte a lelkét.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)

December 4. [Borbála]

A nagylánnyá serdült Borbálának megesett a szíve a szegény bányászok küzdelmes életén. Egy vasárnap, amikor lement a táróba, vagyis tárnába, nagy recsegést hallott. Ezt intő jelnek vette és kérte édesapját, hogy a bányászok más vasárnap ne dolgozzanak. Ez azonban kérlelhetetlen maradt. Reggel Borbála könyörgött a bányászoknak, hogy be ne menjenek a táróba. Hallgattak rá. Nemsokára a táró csakugyan beszakadt, de emberélet nem pusztult el.

Borbálát az apja férjhez akarta adni egy gazdag legényhez, de hiába. Erre a lányát egy hatalmas kővel agyon akarta csapni. Ez félelmében a bányászokhoz menekült. Az apa itt is üldözte, azonban eltévedt, majd valami mélységbe zuhant. A lány megmenekült, és azzal hálálta meg szeretett bányászainak segítségét, hogy egész életén át megmaradt jótevőjűknek. Mindig megsejtette és megmondta, hogy hol éri őket veszedelem.

A nagylánnyá serdült Borbálának megesett a szíve a szegény bányászok küzdelmes életén. Egy vasárnap, amikor lement a táróba, vagyis tárnába, nagy recsegést hallott. Ezt intő jelnek vette és kérte édesapját, hogy a bányászok más vasárnap ne dolgozzanak. Ez azonban kérlelhetetlen maradt. Reggel Borbála könyörgött a bányászoknak, hogy be ne menjenek a táróba. Hallgattak rá. Nemsokára a táró csakugyan beszakadt, de emberélet nem pusztult el.

Borbálát az apja férjhez akarta adni egy gazdag legényhez, de hiába. Erre a lányát egy hatalmas kővel agyon akarta csapni. Ez félelmében a bányászokhoz menekült. Az apa itt is üldözte, azonban eltévedt, majd valami mélységbe zuhant. A lány megmenekült, és azzal hálálta meg szeretett bányászainak segítségét, hogy egész életén át megmaradt jótevőjűknek. Mindig megsejtette és megmondta, hogy hol éri őket veszedelem.

Fejes Endre: Rozsdatemető
(részlet)

Szent Borbála napján az egész családot meghívta az ünnepélyre. A laktanya udvarán zenekar játszott, egy katona felolvasta a szent Borbála tekercset, afféle tréfás verses mondókát, mely őrvezetőtől zászlósig kifigurázott néhány közismerten goromba kiképzőt, a legénység és a tisztek harsány derülésére.

Bodor Ádám: Bányásznap 
(részlet)

Nem volt ez kimondottan bányavidék. Félig az erdőbe, félig a meredek oldalakra kúszva, mindössze egy bányászfalucska volt, de azért itt is minden évben megtartották a bányásznapot. Hét kilométerre, az alsó faluban volt a vasúti állomás, a rakodó, innen is jártak fel dolgozni, teherautókon érkezett mindig a váltás. Most a két falu között, ahol a völgy valamelyest kiszélesedett, pallót vertek át a patakon, s a két parton sátrakat és bódékat állítottak fel. Az ácsok szombat délután esőben dolgoztak, másnap reggelre sem állt el egészen. A hűvös szemerkélés ellenére a bányászok kora délelőtt elindultak lefelé az úton családostul.

MAGYAR NÉPDALOK

[A gallai zöld erdőben születtem; …]
(részlet)

A gallai zöld erdőben születtem;
Anyám sem volt, mégis felnevelkedtem;
Úgy nőttem fel, mint erdőben a gomba.
Bányász lettem még húszéves koromba.

[A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya; …]
(részlet)

A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya;
Vizet hozott a szájába bányászok számára.
Mosdjatok meg, ti bányászok, mert szenesek vagytok!
Azt csak a jó isten tudja, hogy ti föld alatt dolgoztok.

[Jaj, de mély az Albert-akna beszálló! …]

Jaj, de mély az Albert-akna beszálló!
Tetejében ül két fekete holló;
Mind a kettő kiterjeszti a szárnyát, de a szárnyát.
Bányászlegény ölelgeti babáját.

Jaj, de mély az Albert-akna belseje!
Köröskörül oszlopokkal van tele;
Nem nézhetek ki belőle semőrre, de semőrre:
Sem a derűs, sem a borús időre.

[Nincs is annál betyárosabb élet, …]
(részlet)

Nincs is annál betyárosabb élet,
Ha az ember bányászkislányt szeret:
Bányászkislány zörgeti a gépet.
Húzd rá, cigány, ez a bányászélet!

 [Bányászlegény, ha lemegy a bányába, …]

Bányászlegény, ha lemegy a bányába,
Acélpikét akasztja bal karjára;
Jobb kezében viszi le a bakettját.
Minden percben várhatja a halálát.

Bányászlegény ha meghal a bányába,
Nincsen anyja, aki végigsirassa.
Bánatában ráborul egy barna lány,
Gyöngykönnyeket hullat a koporsóján.

[Nagybátonyi gyerek vagyok, …]
(részlet)

Kilenc zsandár kísér engem
A bátonyi főutcán.
Véletlenül betekintek
A szeretőm ablakán.

És onnan is azt kiáltja:
– Bányászlegény, gyere be!
Adj egy csókot, egy utolsót,
Kacsintsál a szemembe!

[Bányászlegény, jól megrakd a csillét! …]

Bányászlegény, jól megrakd a csillét!
Az hoz néked igaz jószerencsét.
A kőszén fekete, fekete a tárna;
Feketébb a rózsám szeme párja.

Sulyok Pista ám a derék vájár:
Végigsétál a bátonyi utcán;
Ki van fényesítve, csillog a csákánya.
Balog Mari büszkén jár utána.

[Mikor én a bányába elmentem, …]

Mikor én a bányába elmentem,
Először is csillésnek szegődtem.
Nehéz volt a lapát meg a csákány;
A fekete széntől megijedtem.

[He bevágom a csákányom a szénbe, …]
(részlet)

A bányába keresik az aranyat,
Nem az ágyon, se nem a meggyfa alatt,
Mert ha azt a meggyfa alatt keresnék,
Bányászlegényt sehol meg nem becsülnék.

Kapcsolódó ünnepek