1919. szeptember 6-án csendőrsortűz oltotta ki bányászok életét Tatabányán. Ennek emlékére szeptember első vasárnapja a bányászat, a bányászatban dolgozók nagy áldozatokat követelő munkájának ünnepnapja.
A Jeles napok szerkesztősége
Bodor Ádám: Bányásznap
(részlet)
Nem volt ez kimondottan bányavidék. Félig az erdőbe, félig a meredek oldalakra kúszva, mindössze egy bányászfalucska volt, de azért itt is minden évben megtartották a bányásznapot. Hét kilométerre, az alsó faluban volt a vasúti állomás, a rakodó, innen is jártak fel dolgozni, teherautókon érkezett mindig a váltás. Most a két falu között, ahol a völgy valamelyest kiszélesedett, pallót vertek át a patakon, s a két parton sátrakat és bódékat állítottak fel. Az ácsok szombat délután esőben dolgoztak, másnap reggelre sem állt el egészen. A hűvös szemerkélés ellenére a bányászok kora délelőtt elindultak lefelé az úton családostul.
[Bányászlegény, ha lemegy a bányába…]
Bányászlegény, ha lemegy a bányába,
Acélpikét akasztja bal karjára;
Jobb kezében viszi le a bakettját.
Minden percben várhatja a halálát.
Bányászlegény ha meghal a bányába,
Nincsen anyja, aki végigsirassa.
Bánatában ráborul egy barna lány,
Gyöngykönnyeket hullat a koporsóján.
[Bányászlegény, jól megrakd a csillét!…]
Bányászlegény, jól megrakd a csillét!
Az hoz néked igaz jószerencsét.
A kőszén fekete, fekete a tárna;
Feketébb a rózsám szeme párja.
Sulyok Pista ám a derék vájár:
Végigsétál a bátonyi utcán;
Ki van fényesítve, csillog a csákánya.
Balog Mari büszkén jár utána.
[A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya…]
A bányának magas tornya, sej, rászállott a gólya;
Vizet hozott a szájába bányászok számára.
Mosdjatok meg, ti bányászok, mert szenesek vagytok!
Azt csak a jó isten tudja, hogy ti föld alatt dolgoztok.
A bányásznak jól megy dolga, sej, semmire sincs gondja:
Főaknász úr a parancsot reggel felolvassa.
Fizetést is kap a bányász kétszer egy hónapba,
Nem ölég a babájának képeslevelezőlapra.
Alacsony a tárna:
Bányász, vigyázz rája!
– Aknász uram, az egekre kérem:
Segédvájár a szeretőm nékem,
Eresszen hozzája!
[A bányász lenn a föld alatt csak vájja a szenet…]
A bányász lenn a föld alatt csak vájja a szenet,
És míg a munkát végzi, nem látja az eget.
A csille lassan telik, a karja fáradt már,
A lelke fenn a földön, ki tudja, merre jár?
Lelke messze jár, hol a napsugár:
Egy kis bányász-kislány vár.
