Adventtel kezdődik az új egyházi év, a karácsonyra való csendes előkészület ideje. Az advent első vasárnapját megelőző vasárnapon köszönti a katolikus egyház Krisztus király ünnepét. Krisztus királyságának liturgikus ünneplése viszonylag új keletű – XI. Piusz pápa rendelte el a megemlékezést 1925-ben. A gondolat maga azonban nagyon régi, az első keresztény közösségek idejére vezethető vissza. A filippiekhez írt levélben idézett himnusz a feltámadás révén dicsőségbe emelt Krisztus méltóságát a királykoronázás jellegzetes mozzanataival írja le. A fölmagasztalás megfelel a trónra ültetésnek: a minden nyelv megvallja a koronázáshoz kötött ünnepi üdvözlésnek, a térdek meghajlása pedig a hivatalos hódolatnak (Fil 2, 6–11). Amikor az első keresztények a megdicsőült Jézust Uruknak szólítják és hittel vallják, hogy ő az Úr, a kifejezés mögött az uralkodói méltóság nyer hangsúlyt (Úr = Küriosz). Az evangéliumok is érzékeltetik, hogy a Jézus keresztjére rakott felirat: ő a zsidók királya, bár eredeti szándéka szerint az elítélés okát jelzi, mégis komoly igazságot fejez ki a hívő szemlélő számára. Az ünnep szentleckéjében Szent Pál egy őskeresztény himnuszt idéz a kolosszei hívek bátorítására. A himnusz az első strófájában Krisztusnak a teremtésben való részvételét magasztalja: minden benne, általa és érte lett teremtve, az egész világ benne létezik. A második versszak a megváltás rendjében fejti ki Jézus egyedülvaló jelentőségét azzal, hogy rámutat: mindent visszavezetett az Atyához, egyetemes békességet szerezve. Ez a szemléletmód szinte misztikus magasságokba emelkedve szól Jézus uralmának titkáról.
A Jeles napok szerkesztősége
Biblia – Lk 23, 35–43 –Jézus a kereszten
Szent István Társulati Biblia
A nép bámészkodott, a főtanács tagjai gúnyolódtak: „Másokat megmentett – mondták –, most mentse meg magát, ha ő a Messiás, az Isten választottja.” Gúnyt űztek belőle a katonák is, odamentek és ecettel kínálták: „Ha te vagy a zsidók királya, szabadítsd meg magad!” – mondták. Feje fölé görög, latin és héber nyelvű feliratot tettek: „Ez a zsidók királya.” Az egyik fölfeszített gonosztevő káromolta: „Nem te vagy a Krisztus? Szabadítsd meg hát magad és minket is.” A másik rászólt: „Nem félsz az Istentől? Hisz te is ugyanazt a büntetést szenveded. Mi tetteink méltó jutalmát kapjuk. De ő nem csinált semmi rosszat.” Aztán hozzá fordult: „Jézus, emlékezzél meg rólam, országodban.” Ezt válaszolta neki: „Bizony mondom neked, még ma velem leszel a mennyben.”
Biblia – Mt 25, 31–46 – Az utolsó ítélet
Szent István Társulati Biblia
„Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”
Biblia – 1Kor 15, 20–28 – A halottak feltámadása
Szent István Társulati Biblia
De Krisztus feltámadt a halálból elsőként a halottak közül. Mivel egy ember idézte elő a halált, a halottak is egy ember révén támadnak fel. Amint ugyanis Ádámban mindenki meghal, úgy Krisztusban mindenki életre is kel. Mindenki, amikor sorra kerül: először Krisztus, majd az ő eljövetelekor mindnyájan, akik Krisztushoz tartoznak. Azután következik a vég, amikor is (Krisztus) átadja az Istennek, az Atyának az uralmat, miután minden felsőbbséget, hatalmat és erőt megsemmisített. Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.