Ma 2024. december 14. szombat, Szilárda napja van.
Advent
november, december

Az egyházi év az adventi idővel kezdődik, közelebbről pedig advent első vasárnapjával. Ez nincs egy meghatározott naphoz kötve, de első alkalma mindig a karácsony előtti 4. vasárnap. Tehát az adventi idő négy teljes hét.
(…)
A négy adventi vasárnap csak abban különbözik egymástól, hogy az első alkalommal megterítjük az Úr asztalát. Ettől eltekintve az egész adventi idő a Krisztus jövetelére figyelmeztet (advenio = jövök, eljövök; adventus = megérkezés, Krisztus érkezése).
Az adventnek négyes tekintetét kell figyelembe venni. Először: Krisztus az, akinek eljöveteléről jövendöltek főként az ószövetségi próféták; az egész Ószövetség könyve végeredményben nem egyéb, mint Krisztusra irányuló előremutatás. Másodszor: Krisztus az, aki a prófétai jövendölések szerint valóban eljött, megérkezett karácsonykor. Harmadszor: Krisztus az, akit az állandó mában, a mindenkori jelenben naponta várni kell, hogy újból minden napon megérkezzék; a jövetelvárás tehát legyen a szív állandó történése. Negyedszer: Krisztus az, aki a maga idejében eljön ítélni eleveneket és holtakat, amint ezt az Apostoli Hitvallás tanítja.

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok (részlet)

Bálint Sándor: Karácsony, húsvét, pünkösd
(részlet)

Az adventi időszak az előkészület, várakozás, reménykedés ideje, amelyet régebben böjttel is megszenteltek. Ezért emlegetik a szegedi öregek kisbűt, tápaiak ádventbűt néven. Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombaton pedig húsételtől való megtartóztatás. E böjtöket az ország több vidékén az öregje, így a bokortanyák evangélikus tirpák népe is tartotta. A zajos mulatságtól is tartózkodott, csak a disznótorok családias hangulatában olvadt egy kissé föl.
Régen ádvent kezdetét éjféli harangszóval jelezték, amelyet hazánkban egyes helyeken (így a budai cisztercita plébániatemplomban) felújítottak.
Az advent igazi szakrális ízét, meghitt hangulatát a hajnali mise vagy angyali mise, a régiségben aranyos mise, liturgikus szóval roráté adja meg, amely még a középkori hazai liturgia maradványa.
 A hívek a hajnali sötétben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Hagyományőrző helyeken alig veszik észre, ami pedig egyébként nehezükre esik: a korai fölkeléssel, a hóval, faggyal járó áldozatot. A havat különben még a templomba menés ideje előtt illik elsöpörni, de ezért e korai munkáért sem zúgolódik senki.

Juhász Gyula: Rorate
(részlet)

A kéklő félhomályban
Az örökmécs ragyog,
Mosolygón álmodoznak
A barokk angyalok.

A gyertyák rendre gyúlnak,
A minisztráns gyerek,
Mint bárány a mezőben
Csenget. Az árny dereng.

Adventre valo Sanctus
(részlet)

Rorent Coeli desuper; Nubes pluant Justum:
Panditur Virginaliter, dabitque terra Christum.
Harmatoznak az egek kévánt igassággal;
gazdagodnak az földiek Lelki nagy buzgósággal.

Szabó T. Anna: Leskelődők

Langyos ködbe balzsamozva
mint az őszi csillagok
néznek - titkon sejted őket -
gyermekarcú angyalok.
Érthetetlen, hallhatatlan
csöndbe mártott dallamok -
ködbe burkolózva állig
láthatatlan angyalok.

Leselkedők

Jankovics Marcell: Mély a múltnak kútja
(részlet)

Ha a neki szentelt ünnepek számát illetően ez nem is tűnik fel, hiszen csak egy Mária-ünnep fémjelzi: a dec. 8-i Szeplőtelen Fogantatás emléknapja, advent mégis a „nehézkes Mária” időszaka. Ez mindenekelőtt a liturgia szimbolizmusában ölt formát, mely adventet a hajnalhoz hasonlítja: mert miként a hajnali derengés előre jelzi a naptámadatot, úgy advent is a napisten – akarom mondani – a Jézus Krisztus születésére való várakozás, felkészülés jegyében telik. Erre utal, hogy az időszak hagyományos liturgikus színe a lila és a rózsaszín (az utóbbi advent 3. vasárnapján). Mindkettő a hajnalpírt idézi. Nagyböjt színei is a lila meg a rózsaszín (az utóbbi nagyböjt 4. vasárnapján, az ún. rózsavasárnapon), és pedig ugyanezért. A húsvéti föltámadás is napkelte értelmű, úgy is ábrázolták (Grünewald vagy Kolozsvári Tamás például). A Mária körüli adventi figyelemre utal, hogy advent jellemző szertartása a – Szeplőtelen Fogantatás napja kivételével – december 16-ig kifejezetten az Ő tiszteletére tartott hajnali mise: a rorate.

Pilinszky János: A várakozás szentsége
(részlet)

Az ádventi várakozás lényege szerint: várakozás arra, Aki van; ahogy a szeretet misztériuma sem egyéb, mint vágyakozás az után, aki van, aki a miénk. Persze, erről a várakozásról és erről a vágyódásról csak dadogva tudunk beszélni. Annál is inkább, mivel Isten valóban megtestesült közöttünk, vállalva a lét minden egyéb súlyát és megosztottságát. És mégis, túl idő és tér vastörvényén, melynek – megszületvén Betlehemben – maga a teremtő Isten is készséggel és véghetetlen önátadással vetette alá magát. Ádvent idején mi arra várakozunk és az után vágyhatunk: ami megtörtént, és akit kétezer esztendeje jól-rosszul a kezünk között tartunk. Vágyódunk utána és várakozunk rá, azzal, hogy Isten beleszületett az időbe, módunkban áll kiemelkedni az időből.
Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart.

Rakovszky Zsuzsa: December
(részlet)

Birtokba venni miért kívánjam
e meddő és sötét időt? E nyirkos és
villanyfények között imbolygó délutánban
kinek érzékei ne sejtenék meg az év
legmélyebb pontját – a várakozás idejét,
az átmenetét? A közt vagy átjárót két ismeretlen
tér közt… A vonulást a kiszáradt medren át.

Babits Mihály: Három angyal

Három, három, három, három, három angyal szállt felém.
Egyik fehér, mint a felhő, másik könnyű, mint a fény.
Harmadik úgy hullt a földre az égből egyenesen,
mint egy könny szemből a szívbe, nedvesen és nehezen.
Hogyan óvjam meg az elsőt, hogy ne kapjon foltokat
ujjaimtól? hogyan tartsam szorosan a másikat,
hogy ne tudjon elröpülni? és az utolsót hova
rejtsem el, hogy senki, senki meg ne lássa őt soha?
Óh jaj, késő! már az első hószin angyal csupa folt!
És a másik messzeszállott, aki olyan könnyű volt!
Harmadikat szégyenemre látja az egész világ,
mert gyászomban széjjeltéptem lelkem őrző fátyolát.

Reményik Sándor: Kegyelem

Először sírsz.
Azután átkozódsz.
Aztán imádkozol.
Aztán megfeszíted
Körömszakadtig maradék-erőd.
Akarsz, egetostromló akarattal –
S a lehetetlenség konok falán
Zúzod véresre koponyád.
Azután elalélsz.
S ha újra eszmélsz, mindent újra kezdesz.
Utoljára is tompa kábulattal,
Szótalanul, gondolattalanul
Mondod magadnak: mindegy, mindhiába:
A bűn, a betegség, a nyomorúság,
A mindennapi szörnyű szürkeség
Tömlöcéből nincsen, nincsen menekvés!

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.

Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem

Ez a magától: ez a Kegyelem.

Babits Mihály: Psychoanalysis Christiana
(részlet)

Ki farag valaha bennünket egészre,
ha nincs kemény vésőnk, hogy magunkat vésne,
ha nincs kalapácsunk, szüntelenül dúló,
legfájóbb mélyünkbe belefúró fúró?

      Szenvedésre lettünk mi.

Szenvedni annyi, mint diadalt aratni:
Óh hány éles vasnak kell rajtunk faragni,
míg méltók nem leszünk, hogy az Ég királya
beállítson majdan szobros csarnokába.

    Krisztus urunk, segíts meg!

François Villon: Orléansi Máriát dícsérő ének
(Le dit de Mariie d'Orleans) – részlet

„jam nova progenies coelo demittitur alto...”

Ó, boldogul fogant kis ág
Nem volt meddő a szent ima
Felséges liliomvirág,
Nekünk adott Isten Fia!
Ó, Áldott nevű Mária
Irgalmasságnak kútfeje!
Be jó szemünknek látnia,
Hogy béke száll a födre le!
A gazdagoknak: béke vagy;
A szegényeknek: oltalom;
A hamisoknak réme vagy,
Te újon sarjadt hatalom!
Hittel hiszem és jól tudom
Anyádnak méhe bűntelen
Fogant s viselt sok hónapon
Ó, földre szállott Kegyelem!
Mészöly Dezső fordítása

Orleansi Máriát dicsérő ének

Kosztolányi Dezső: Reggeli áldás
 (részlet)

Most kávé kellene. Pillés és enyhe kávé
    és egy nyugalmas, fekete szivar.
Hogy oly lázzal, mely ezer éjszakáé,
azt mondjam a kelő reggelnek: ávé,
    az ébredés lázadt szavaival.
Künn köd. Regényes, reggeli roráté.

Ady Endre: Az Úr érkezése

Mikor a lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép, tüzes nappalon,
De háborus éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjuságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Az Úr érkezése

 

Babits Mihály: Az elbocsátott vad (részlet)
(részlet)

Nem hiszek az Elrendelésben,
mert szabad vagyok: oly szabad,
mint a bolond bogáncs a szélben
vagy vad bozót között a vad.
„Vezessen Hozzád a szabadság!”
így kérem olykor aki vár,
mert nem annak kell az imádság,
ki Istent megtalálta már.

Jékely Zoltán: Angyalfia

Habár csak egy-egy pillanatra érzem igazán,
valami mégis itt lüktet közöttünk
s fájó örömmel ostromol meg újra:
a Legnagyobb Szív, mely embert éltetett.

Ez a fény is Belőle árad, végső fokon,
s mégha tükrözés is csupán két gyermekszemen:
engem is átjár és betölt. Maga a Kegyelem.

Hogy mégsem hallhatom s érezhetem örökké:
tisztátalan kevélységem a vétkes.
Sárból kunkorodó hüllőfejére
nem győzök elégszer rátaposni!

Babits Mihály: Adventi köd
(részlet)

És lesz-e még
hogy fölfakad
a borulat,
s küld-e a nap
egy sugarat,
mint vért a seb,
vagy megfuladt
a köd alatt?

És lesz-e még
lángja elég
hevítni, mint
valaha rég
e földi lét
fagyát s az ember
vak életét
valaha még?

Rónay György: Advent első vasárnapja
(részlet)

Meg akartál rajtam teremni, rossz fán;
Nem voltál rest naponta jönni hozzám.
Ajtóm bezártam. Ágam levetett.
Éjszakámból feléd fordítom orcám:
boríts be, Bőség! Irgalom, hajolj rám!
Szüless meg a szívemben, Szeretet! 

Karácsonyi készülődés, karácsonyfaárus

Pilinszky János: Hitünk titkairól 
(részlet)

Ádvent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”.
Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Hubay Miklós: Advent Magyarországon, 1995 (részlet) 
(részlet)

A Stille Nacht, heilige Nacht andalító dallamára ébredek. Utána jó néhány amerikai karácsonyi dal. Gospelek. Egyik szebb, mint a másik. Egy idegen énekesnő magyarul elénekli a Mennyből az angyal…-t. Elfogadhatóan jó magyar és hozzá kedvesen amerikaias kiejtéssel.
A hanglemezboltok karácsonyi kínálata ez most a rádióban. A karácsonyi magyar népénekek nagy kincstárából, úgy látszik, ezúttal semmit se kínálnak. „Csordapásztorok, midőn Betlehemben…” „Most kinyílt egy szép rózsavirág…”
Mi is van még? Sepri ki az én lelkemből a valamikor oly drága dallamokat a Nagy Amnézia.

Csoóri Sándor: Aranyvasárnap

   Aranyvasárnap… Mit vegyek neked?
Nyitva az ég, nyitva a boltok.
  Egy kis életet kellene még, ha lehetne,
     tűlevél-szagút, hiszen karácsony közeledik
s néhány napos napot az esztendőből
  és engesztelhetetlen, nagy téli esőt,
     amely veled együtt a földbe mosna.
Amíg te éltél s a gesztenyelombokat
     itt bókoltattad a fejem körül,
          nem is volt halál –
S ó, az a szörnyű helycsere mit tett velem!
  Te sehol, a halál pedig a zöld befőttes üvegek
    homályos domborulatán is körbesétál,
       előmászik a könyveimből,
          mint kenyeresruhából éhes hangya,
       jön a sötétség vele,
a düh, a szégyen,
jön a tolongó semmi a lépcsőházból,
hálóinged helyett a szemfedőd –
Úristen, most tudom csak, hogy mindenki őrült,
       akit a halál megérint
         és szájába kihűlt hajszálat kever –
Te is csak beszéltetsz engem
  végig a Mártírok útján magamban,
csöpög fejemre a háztetőkről a lúgos hólé,
  csöppre csöpp, mint az elítéltre. 

Kapcsolódó ünnepek