Keress

Arany János: Toldi szerelme
(részlet)

Ötödik ének

1
Rozgonyi Piroska föltette magában,
Hogy megtöri szívét fájdalmas igában,
Ketté szakad ámbár, és ha könyez vért is:
Feleségűl mégyen Lőrinchez azért is.
   Toldi bosszújára, maga bosszújára,
Szűzet megalázó lovagok csúfjára.
Halni ha lehetne, oh! halni szeretne:
Szűnjön meg az élet, csak a becsület ne!
2
De könnyü halálhoz nincs semmi reménység:
Játszik piros arcán az ifju egészség,
S úgy védi magát a viruló ép élet:
Soha öngyilkosság eszébe se rémlett.
   Ám rózsa lehervad: hervadjon el ő is;
Virági lehullnak: úgy hulljon el ő is;
Kell lassan emésztő szél, köd, aszály, féreg:
Neki a házasság legyen ilyen méreg.
3
Legyen neki undor, ami másnak tetsző,
Ami élet másnak, neki életvesztő,
Legyen neki átok, ami másnak áldás,
Neki nem jegyváltás, de halálra-váltás;
   Menyasszonyi fátyol neki szemfedője,
Menyasszonyi ágya neki teritője,
Maga magát százszor azon elsirassa…
Ezt ha nem gondolta, ezt érzé Piroska.
4
De mikor az első indúlat alább szállt,
Kereste szegény szív a fogódzó nádszált,
Azt keresé titkon, éjente-naponta,
Hogy mi után áhit, még neki se’ mondta.
   Nem érti Piroska, mi vonja Budára,
Enyhülve miért vár s gondol ez útjára;
Mit maga sem sejt ő: arra van a lejtő,
Minden ohajtását édesdeden ejtő.
5
Ott van, ki szeresse, ott az, ki gyülölje:
Nincs távol, akárhol, maradása tőle;
Mint az Akastyán hegy, griffmadarak honja,
Száz mérföldnyirül is maga felé vonja.
   Hadd lássa hidegnek, vagy lássa betegnek.
Büszkén dacolónak, vagy szíve-szegettnek;
Ne szeresse, szánja, mellőzze, utálja:
Ő pedig elhaljon – de szeme láttára!
6
Csak előtte haljon, a lelkire haljon. –
De hát az a nádszál nem lebeg ott, vajjon:
Ha talán a bántást a lovag megbánta,
S édes szerelemre fordulna iránta?…
   Oh te dacos, bús szív, mely halni akarnál,
Tudod azt, árúló! ki van az udvarnál;
Nyom téged, igen nyom, Toldi lovag bűne,
Mikor a bocsánat egy szódba kerűlne.