Keress

Karthauzi Névtelen: Nagy siralom és bánat

Az kegyes Szent László királ teljes minden lelki jószággal, szentséggel és Úristennek malasztjával múlék ki ez gyarló világból, menvén az mennyei halhatatlan örök királi dicsőséges életnek társaságában ő birodalmának tizenkilencedik esztendeiben. Azt látván és hallván, nemcsak Magyarországban, de mind egész keresztyénségben nagy siralom és bánat támada ilyen kegyes királnak halálán, és három esztendeig ez országban szép öltözet, táncjárás és fény, vigasságtétel sem láttaték, sem hallattaték.

Miért kedéglen még ő életében meghagyta vala, hogy Biharváraddá vinnék temetni ő testét halála után, az magyarországi fejedelmek kedég látván az időnek alkolmatlan és messze voltát, félének rajta, hogy az szent, kegyes királ testének romlása ne lenne az nagy buzgó hőségnek miatta, tanáccsal élvén, közelségnek okáért térének Fejérvár felé, holott az szent királok teste nyugoszik vala. És mikoron az szálláson elnyugodtak vóna, nem alszik vala sem az Úristen, sem az bódog szent. Embernek tanácsa és akaratja nem olyan, mint az Úristené! Kelének fel reggel, hogy tovább mennének. Láták hát, hogy nincsen ott az szekér, sem az szent test. Megszomorodának rajta, és futosván tétova, és kérdezősködvén, ha ki látta vóna. De mikoron Várad felé tértenek vóna, láták hát, minden emberi segödelem nélkül Várad felé mégyen az szent test mind szekerestől. Látván az nagy isteni csodát, dicsérik Úristent.

Csete István: Két szent király
(részlet)

Tisza melléke! Erdély! Havasalfölde! Szerencsés földek, ha meg tudnátok gondolni az Isten ajándékát Szent László királyban; hányszor szentelt meg titeket véres nyomdokival! Annak igaz fegyvere hányszor szabadított meg a kegyetlen pogányság markától! Oh Kolozsvár! Oh Torda! Szent királynak veréjtékivel megáztatott tartományok! Oh források! Oh híves patakok! kik máig is beszélitek Szent László Istenét, és annak dücsőségét hirdetitek nékünk, valamely tartományon általmegyünk, e kútfőt, amaz forrássát, patakot Szent László király imádsága fakasztotta! Kiáltják a templomok, a dekrétomok, a győzedelmek és victoriák helyei a Krisztus jó illatját, aki által Szent László országot keresett és gyűjtött Istennek azokban, akik üdvözölnek, s azokban is, akik elvesznek, és máig nem hisznek. Rendkévül való csudákkal és jelekkel (melyek között én magát Szent László királyt feljebb böcsülendő csudának tartom, méltán is) akarta a nagy gondviselő Isten a magyar koronának másik sarkát megvilágosítani: mert e mái innepnapra is méltán alkalmaztathatjuk Szent Leó pápa szavait kicsiny változással, de nagy igazsággal: Ut quam glorificatus est Danubius proto-rege Stephano, tam illustris fieret Tibiscus Ladislao. A kegyelmes Isten engedte Magyarországnak e két nagy világosságot, hogy amennyivel felmagasztalta a Duna melléki tartományt első Szent István király érdemivel; annyi garádicsokkal ékesítené a Tisza földét László király szentségével.

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium
(részlet)

 László királyunk, a magyar lovagkor példaképe, népmondáink hőse, alighanem a legnépszerűbb magyar szent. Amíg István és Imre életüknek szinte megismételhetetlen egyszerisége miatt inkább az állammisztikában, illetőleg az oltáron éltek tovább, addig Lászlóban a harcos nomád férfieszmény és európai lovagideál ötvöződvén eggyé, a magyarság küzdelmes századaiban Mihály arkangyal, továbbá Dömötör, Móric, György, Jakab mellett, követendő példaképpé és szent patrónussá válik.

A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.

A László név a szláv Vladislav' úrfi, uralkodó fia' származéka. A moldvai csángók ajkán Vaszili. A nevet bizonyára lengyel édesanyja, Richeza választotta. Karácsonyi János gyanítása szerint ez talán az egyházi Dominicus, illetőleg Herrmann lengyel tükörszava. Máig tartó népszerűségét nemcsak keresztneveink hatalmas száma, hanem a belőle önállósult családnevek is tanúsítják: László, Laczi, Laczkó, Lacza, régi Laczkfy, Lászlóffy.