Keress

Arany László: A vak király
(részlet)
 

Hol volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt, volt a világon egy vak király. Mindenféle orvosok-doktorok próbálták meggyógyítani, de mindhiába, egyik sem ment semmire. Maga a király tudott volna ugyan egy orvosságot szemének, de azt senkinek sem mondta meg, hogy mi; akárki kérdezte tőle, csak azt felelte, hogy mihaszna mondja meg, mikor úgyse tudják megszerezni.
Volt ennek a királynak három egészen felnőtt legény fia. Ezek egyszer összebeszéltek, hogy akárhogy, mint, de kitudják az apjoktól, hogy mi az az orvosság, s megszerzik neki. Bement hát hozzá a legöregebbik, megállt az ajtóban, elkezdett beszélni, mondván:
– Felséges király atyám! Én most azért jöttem, hogy megkérdezzem felséges király atyámtól, mitől gyógyulna meg a szeme, mert mi hárman összebeszéltünk, hogy azt az orvosságot ha az életünkbe kerül is, megszerezzük.
A király erre nem szólott egy szót se, hanem volt előtte az asztalon egy nagy kés, azt felkapta, úgy vágta a fia felé, hogy alig tudott előle félreugrani, a kés megállott a diófa ajtóban. Erre a királyfi úgy megijedt, hogy mindjárt kiszaladt a házból.
Másnap a középső királyfi ment be, de az is éppen úgy járt, mint a bátyja, ez is kiszaladt a szobából.
Harmadik nap a legfiatalabb királyfin volt a sor; a bátyjai be sem akarták ereszteni, hogy ha ők ki nem tudták venni az apjokból, biz ez sem sokra megy, de a királyfi nem tágított, hanem bement. Mikor elmondta, hogy miért jött, ehhez is hozzávágta az öreg király a nagy kést, de ez nem ugrott félre, hanem megállt, mint a pecek, kicsibe is múlt, hogy belé nem ment a kés, a sipkáját kicsapta a fejéből, úgy állt meg az ajtóban. De a királyfi még ettől sem ijedt meg, kihúzta a kést az ajtóból, odavitte az apjának.
– Itt van a kés, felséges király atyám, ha meg akar ölni, öljön meg, de elébb mondja meg, mitől gyógyulna meg a szeme, hogy a bátyáim megszerezhessék.

Csukás István: Süsü, a sárkány
(részlet)

Hol volt, hol nem volt, a vad ürömföldön túl, de a bogáncsos réten innen, ott, annál az irdatlan magas hegynél, honnan már a madár is visszafordul, volt a sárkányok birodalma. Pontosabban senki se tudja, hogy hol, hiszen emberfia nem jár a sárkányok között, hogyan is merészkedne a tüzet fújó, lángot okádó szörnyetegek közé! De hogy arrafele van valahol, azt mindenki tudja, ha máshonnan nem, a nagy ordítozásból, bömbölésből, mormogásból és tűzfújásból!

A sárkányok királya az irdatlan hegy legbelsejében lakott kilenc gyerekével. A királynak három feje volt, a gyerek sárkányoknak szintén, kivéve a legkisebbet, annak bizony már csak egy feje volt! Csúfolták is eleget ezt az egyfejű legkisebbet, akit éppen ezért Süsünek hívtak, meg talán azért is hívták Süsünek, mert egyéb másban is elütött a testvéreitől. Szelíd volt, mint a bárány, félénk volt, mint egy kecskegida, jámbor volt, mint egy kolduló barát. Amúgy persze külsőre pontosan olyan behemót nagy volt ő is, mint a többi sárkány! De csak külsőre! Belül meg, mint egy kisegér.

(…)
Ó, ha rózsabimbó
lehetnék!
Rám szállnának szépen
a lepkék!
Kicsi szívem vélük
dobogna!
Nem lennék ilyen nagy
otromba!
Ezt a vágyam senki
se érti,
se gyerek, se nő és
se férfi
Senki, senki itt a
világon,
mi is az én titkos
nagy álmom!

Kormos István: Mese a két kicsi ökröcskéről
(részlet)

Volt egyszer egy szegény asszony, annak egy legényke fia, furfangos, eszes gyerek, eleven, mint a csík. Azt mondja egyszer a szegény asszony a fiának:
– Szaladj, fiam, hozz az erdőről egy öl fát, hadd süssek kenyeret!
Azzal feltarisznyázza egy szem hamuban sült pogácsával; az vállára kapja a fejszét, s megy az erdőre. Ott nekiáll a fáknak, vágja istenesen. Mikor már eleget kidöntött, megtörli a homlokát, leül éhesen, s nyúl a tarisznyába. Alig harap a pogácsába, valahonnét előtte terem egy ősz öregember, s azt mondja neki:
– Hallod-e, fiam, adj nekem abból a pogácsából, három napja nem ettem!
A fiú kettétöri a pogácsát, felét az öregnek nyújtja, s esznek ketten. Evés után megint megszólal az ősz öregember:
– No, fiam, mivel jó szívvel voltál hozzám, én is adok neked valamit. Sunyd be csak egy kicsidég a szemed.
Besunyja nevetve a legényke, s mire kinyitja, ott áll előtte két kicsi fekete ökör, akkorák, hogy alig látszanak ki a fűből. Nagyot kurjant örömében, de akkor azt mondja az ősz öreg:
– Ohó, majd elfelejtettem, hogy szekér is kell az ökrök után. Sunyj még egyszer!
Megint suny a legényke, s egy szempillantás alatt ott a szekér is; az a két kicsi fekete ökör meg ott áll a szekér előtt befogva. Most örül meg csak igazán a legényke! Fordul az ősz öreg felé, de az úgy eltűnt onnét, hogy se híre, se pora nem maradt. Akkor nekiáll, s hányni kezdi föl a szekérre a kivágott fát. Hanem egyszer csak megtorpan, erős töprenkedésbe esik.
– Hajhaj! Hogyan bírják el a sok fát azok a csöpp jószágok? – kérdi maga elé.
Akkor hátrafordul az egyik kicsi ökör, s megszólal szakasztott emberi hangon:
– Sose törődj azzal, kis gazdánk! Elbírunk mi százszor annyit is, csak jól rakd meg!

Mészöly Miklós: Mese a vörösbegyről meg a két harkályról
(részlet)

Volt egyszer, hol nem volt, volt egy kerek erdő, s benne annyi temérdek fa, mint pihe a dunyhában, csak még annál is több eggyel.
Ebben az erdőben élt Kip és Kop, a két harkálycsemete. Rettentő büszke volt mind a kettő, s még ingyen sem repültek olyan fára, ahol más is ült. Ha meg őmelléjük merészkedett valaki, azt mindjárt elkergették, mintha a kerek erdő minden fája az ő kényükre nevekedett volna.
Hogy, hogy nem, egyszer egy kicsi vörösbegy éppen arra a jegenyefára szállt, amelyiken Kip és Kop koma ült.
Szegényke nem akart egyebet, csak hintázni, fütyörészni kicsit, meg a begyét melengetni a napon.

Nemes Nagy Ágnes: Az óriás zsebkendője
(részlet)

Élt egyszer régen, valahol az Óriás-hegy alatt, egy ember meg egy asszony. Szegények voltak, a kunyhójuk alig volt nagyobb egy vakondtúrásnál, de ők azt se bánták – csak lett volna gyermekük. Hanem bizony gyerek az nem volt. Addig-addig búslakodtak, emésztették magukat, míg egy napon azt mondta az ember:
– Én fölmegyek az óriáshoz tanácsot kérni.
Megijedt erre az asszony, de nem szólt, csak lehajtotta a fejét úgy, hogy még a szép, nagy, fekete kontya is félrebillent, aztán sütött útipogácsát, föltarisznyázta az urát, s útra bocsátotta.
Az meg ment, ment, fölfelé a hegyoldalon. Szép volt az út eleinte, a rét csupa de csupa kikerics, mintha lila tóban gázolna bokáig – mert éppen ősz felé járt az idő. Bizony az ember le is hajolt volna virágot szedni, ha nem röstellte volna az efféle haszontalanságot. Egy maroknyi akáclevelet leszakított azért, amint ment át a ligeten, zsebébe gyűrte, egyet pedig a szájára tett, s azon át zümmögött, rezegtetett valami nótát.
Ment egy nap fölfelé, ment másnap; addigra elmaradt az akác, elmaradt a kikerics. Nem volt más, csak fenyő, mindenütt csak fenyő – azután az se.
Harmadnapra leesett a hó. Először csak ritkán hullott, nagy, tenyérnyi pelyhekben, azután sűrűn, mintha fehér cérnával varrnák össze az eget a földdel. Sötét lett, fehér sötét; az ember az orráig se látott.

Arany László: A macska és az egér
(részlet)

Ez a macska egyszer tejet evett egy tálból; odamegy egy kis egér, csak nyalogatja, csak nyalogatja a tál szélét. Mondja neki a macska:
– Ne bolondozz ám, egér pajtás, ne nyalakodjál, mert majd bekapom a farkincádat!
A kis egér nem hitte, csak nyalakodott, a macska bekapta a farkincáját. Rítt-sírt a kis egér, kérte a macskát, adja vissza neki a farkincáját, de az nem adta.

Heltai Gáspár: 57. mese
(részlet)
A bolháról és tevéről

Egy balha eluná magát egyhelyen és monda. Rossz dolog csak egy helyen lakni; bizony én is idegen földre megyek és országokat akarok látni. Látá kedig, hogy az áros emberek a tevékről egy gazdánál leraknák marhájokat, hogy ott nyugodnának és reggel ismeg útokra mennének. Elméne ezokáért a balha és a szőres farmentringbe bújék és ott hallgata. Mikoron kedig más országba jöttenek volna a letételnek helyére, kibújék a balha a farmentringból és leszekkelék a földre és monda a tevének: Ím leszekkelem, hogy tovább ne nehezítselek meg. Mert eddig is nagy terhedre voltam tenéked. Mosologni kezde a teve és monda: Aminthogy annak előtte nem terhöltél engemet, azonképpen mostan is nem könnyebbítöttél. Egy énnékem, ha farkam alatt lész, akar nem, te marcana féreg.