Keress

Csokonai Vitéz Mihály: A főldindúlás
(részlet)

Csak alig rendűlt meg a főld mély ürege,
       Azonnal minden szív írtózva rettege.
Megrázott oszlopi fundamentumának
       Rettentő zúgással egyberoskadának. –
Már reszkető háta béfelé omladoz,
       A Tartarus gyémánt boltjáig hasadoz;
Melyből sustorékol sűrű kénkő langja,
       Mint mikor fellobban az Etna barlangja.
Bömböl a főld belől, s küszködik magával,
       Kívűl ekhóztatja a romlást lármával.

Kálnoky László: A veszély álarcai
(részlet)

Mi is hasonlíthatunk egy napon
eltaposott féregre és bogárra.
Tompa lelkű, aki sohase várja,
ődöngve, félelemtől félvakon,
éjszakai, ijesztő tájakon
a láthatatlan, álombeli taglót,
mely súlyával mindenkit fenyeget,
kirajzolódni készül s az egek
szintjén, alacsony boltozat alatt lóg.

József Attila: (Indiában, hol éjjel a vadak …)
(részlet)

Hiába szörnyedt el a nép,
s kérlelték vének és papok:
„Ami égi, ne hozd a földre!”
A kapu pántja kérte a napot.

Feszült a létre a felhő szélihez.
Megbillent az, a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyű szekérbe.
A hámost szétszedték dalos madarak.

S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyult a város;
kicsordult a nap lángos özöne.

Petőfi Sándor: A Tisza
(részlet)

Pár nap mulva fél szendergésemből
Félrevert harang zugása vert föl.
Jön az árvíz! jön az árvíz! hangzék,
S tengert láttam, ahogy kitekinték.

Mint az őrült, ki letépte láncát,
Vágtatott a Tisza a rónán át,
Zúgva, bőgve törte át a gátot,
El akarta nyelni a világot!