Ma 2024. június 24. hétfő, Iván napja van.
Apák napja
Father's Day
június harmadik vasárnapja

Az Egyesült Államokban kezdeményezték először az apák megünneplését a század elején. A nyugat-virginai Fairmont templomában 1908 júliusában tisztelegtek először az apák előtt, majd 1909-ben a megemlékezés túllépte a templom kapuit. 1972-ben Richard Nixon amerikai elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését. Ma már a világ számos helyén minden év júniusának harmadik vasárnapján köszöntik a gyermekek édesapjukat. Az APÁK NAPJA magyarországi meghonosítására 1994-ben a Borsod megyei United Way indított mozgalmat Miskolcon.

A Jeles napok szerkesztősége

Esterházy Péter: Harmonia Caelestis
(részlet)

Miért is főnév az én édesapám, mért nem ige, mely köztudottan a legmozgékonyabb és-lendületesebb minden szóféleség közt? Vajon nem gyilkosság édesapám főnévvel édesapám, való megnevezése ezen ige ellen? És ez az ige nem volna-e százszor (vagy száztízszer) szivárványosabb és személyesebb, mint a főnév, édesapám? Édesapámra vonatkozó antropomorf elképzelések, jelképek éppen ezt a személyességet volnának hivatva közvetíteni. De az élő létezést, a levést, hogy édesapám egy élő lév, nem tudja kifejezni. Ha volna ez az ige, akkor édesapám lehetne az, amelyben élünk, mozgunk, amelyből merítünk s a magunk igéjét megteremtjük. Kérésre egy ízben apám azt válaszolta, vagyok, aki vagyok. Erről az önmeghatározásról már sokat bölcselkedtek, hogy pl. édesapám nem akarta prédára adni a nevét, fölmerült a pater absconditus kifejezés is, a rejtezkedő apa, illetve hogy a válasz a kérdezőre utal vissza, vagyis, hogy érje be avval, amit kap, lássa be korlátait, tegye, mit apám mond. Volna azonban egy értelmezés, amely abból indulna, hogy édesapám fogalmazásában a „lenni” igét értelmezhetjük jövő idejűként is. Ekkor édesapám szavai ezek volnának: Vagyok, kinek majd mutatkozom. Tehát az, hogy ki édesapám, nincs lezárva. Édesapám mutatkozni fog, újra, újra.

Petőfi Sándor: Fiam születésére
(részlet)

Ide, ide fiamat kezembe,
Hadd szorítsam a szivemhez őt!
Mintha volnék újonnan teremtve,
Hogy éltemnek ifju lombja nőtt!

Üdvezellek, lelkem szép kis ága,
Üdvezellek, édes magzatom!
Sírásodnak bánatos zajába
Beleolvad örvendő dalom.

Kis parányom, milyen nagy örömmel
Állok itt és nézem képedet!
Kell-e még pap? örömkönnyeimmel
Keresztellek én meg tégedet.

Petőfi Sándor: Egy estém otthon
(részlet)

Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!

Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.

Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.

Jékely Zoltán: Apa-váró

Kapuban állva, kisfiu, mezítláb,
piszkál lábujjal százlábut, gilisztát;
hosszan bámul pókhálót, hangyajárást,
hogy könnyebbé bűvölje azt a várást…

És végre csengő, áldott kis-harangszó,
megváltón s meg-megszázszorozva hangzó,
hogy elfeledkezik minden bajáról!
Mert a Kollégjum kapuja kitárul,

s az utca végén, fölnyesett, nyakigláb
akácok alján ott-terem, akit várt,
és jön-jön, hosszú léptekkel sietve,
hóna alatt száz dolgozat-füzettel.

Olyan nagy már, az árnyékból kibomlón,
mint egy órjás, tán ő maga a templom;
elől keskenyre gyűrt vadászkalapja
magasabb, mint a nagy torony sisakja –

És elborítja, mint valami felleg:
mily pöttöm ő roppant alakja mellett!
S most lehajol s félkarral ölbekapja:
mint az Isten, olyan erős az Apja.

Kosztolányi Dezső: Tanár az én apám

Tanár az én apám. Ha jár a vidéki
városban, gyermekek köszöntik ősz fejét,
kicsinyek és nagyok, régi tanítványok,
elmúlt életükre emlékezve, lassan
leveszik kalapjuk. Mint az alvajárók,
kik másfelé néznek. Hentesek, ügyvédek,
írnokok, katonák s olykor egy országos
képviselő is. Mert nagy az én családom.
Nagy az én családom. Kelettől nyugatig,
nyugattól keletig. Nagy a mi családunk.
Mikor vele megyek, fogva öreg karját,
vezetve az úton, a szívem kitágul,
s szívek közt énekel elhagyatott szívem.
Az én édesapám az emberek apja
s én az emberek testvére vagyok.

Kosztolányi Dezső: Apám

Két pár cipője volt és két ruhája.
Zord volt. Nem is mertünk fölnézni rája.
De néha este ellágyult, megolvadt,
nyitotta nékünk az ablak kilincsét
és megmutatta mesebeli kincsét,
az őszi égbolton a tiszta holdat.

Nagy László: Apám
(részlet)

Ujjától nőtt a zöld palánta,
derékhajlásért dohány a bére,
dohánylevélből koszorúját
ráfonhatja hideg fejére.

Görnyed a tűznél, hólé-marta,
vörös bakancsa kifűzve tágra,
fejénél táncos azúr-szálak
nullákat nyílnak, ez a virága.

Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn
(részlet)

Az apám még vidám legény volt,
Dalolt, hogyha keresztre nézett,
Én meg az apám fia voltam,
Ki unta a faragott képet
S dalolt, hogyha keresztre nézett.

Két nyakas, magyar kálvinista,
Miként az Idő, úgy röpültünk,
Apa, fiú: egy Igen s egy Nem,
Egymás mellett dalolva ültünk
S miként az Idő, úgy röpültünk.

Szabó Lőrinc: Karácsonyi beszélgetés a gyermekről
(részlet)

– Tizennyolc éve vagyok apa, tizenkét éve pedig duplán az vagyok. Két gyermekem sok örömöt, sok meglepetést adott. Érzéseket, amelyek nélkül nem teljes az élet ismerete. Különösen kicsiny, még egészen civilizálatlan korukban tanultam tőlük sokat és érdekeset. (Később inkább már csak hasznosat.) Így aztán Wordsworth híres verssorának, hogy „a férfi apja a gyermek”, lassanként kettős értelme lett számomra: a gyermekem nemcsak a saját őse, „apja”, de „apám”, vagyis nevelőm, alakítóm énnekem is. Két gyermekem érlelt férfivá.

– Hogy mit tanultam tőlük? Néhány megíratlan, összefoghatatlan, sőt tulajdonképpen hihetetlen fejezetét az embertannak. Dolgokat, amelyek csak gyakorlatból ismerhetők meg. Ilyen a szülői érzés; ilyenek a legalsó ösztönréteg megnyilatkozásai, amelyek valósággal az ősembert idézik vissza minden újszülöttben; s ilyen az a tapasztalattömeg, amelyet a család kis kollektívumáért küzdve az élet sok-sok területén szükségképpen megszerzünk.

Kapcsolódó ünnepek