1994-ben az ENSZ május 15-ét A CSALÁD NEMZETKÖZI NAPJÁvá nyilvánította. A felhíváshoz Magyarország is csatlakozott. A kezdeményezés a figyelmet a családra, a társadalom legfontosabb „intézményére” irányítja.
A Jeles napok szerkesztősége
Arany János: Családi kör
(részlet)
Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.
Komjáthy Jenő: Otthon
(részlet)
Amért van békés otthonom,
Ne mondj boldognak engem!
Felhők borítják homlokom,
Mély gyász borong szivemben
Köröttem boldog kedvesim:
De vannak elhagyottak;
A hideg éjben gyermekim
Künn fáznak, künn zokognak.
Reviczky Gyula: Családi fészek
(részlet)
Áldott a kis családi fészek,
Hol anya gondja melegít,
Hová bünbánva visszatérhet
A tékozló fiú megint.
Hol a viharcsapkodta lélek
S a szilaj, átkos szenvedélyek
Egy hű sziven megnyugszanak...
Családi fészek, áldalak!...
Lesz hogy térdig lekopna lábam
lesz hogy térdig kophatna mégsem
lesz hogy lábam se lesz már
s lesz hogy már ti se lesztek
Anyám kertben sirdogál,
tépi a gazgyökeret,
palántákat menteget,
engem ő már nem gyomlál.
Apám napot tapogat,
megfürödne a borban,
mint a kulacs a tóban,
füstöl, sóhajt nagyokat.
Van egy kotlónk, szédelgő,
nagymama fészekben ül,
imázva elszenderül,
jajunkat kikölti ő.
Szekerünk leáll szegény,
a két leány kerékfék,
követelnek kelengyét,
ránkröhög a vőlegény.
Kisöcsém legtöbbet ér,
ott ficánkol a palánk
tetején akár a láng,
s vénekkel bölcsen beszél.
Én a begyes kan galamb
utolsónak maradtam,
nem mondhatom szavakban
mért vagyok én rossz galamb.
Petőfi Sándor: Egy estém otthon
(részlet)
Borozgatánk apámmal;
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer –
Az isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem láta már,
Úgy megvénült azóta –
Hja, az idő lejár.
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a szinészetről is
Sok más egyéb között.
Kosztolányi Dezső: [Az én családom nagy, erős volt]
(részlet)
Az én családom nagy, erős volt.
Egy fergetegre meg nem ingott.
Dörögtek háza kapujában
a hintók.
A nő szelíd, a férfi harcos
hívő, hatalmas, pénze-vesztő
s az élete vidám-viharzó
menyegző.
Petőfi Sándor: A téli esték
(részlet)
Áldja istenét, kit istene megáldott,
Adván néki meleg hajlékot s családot.
Milyen boldogság most a jó meleg szoba,
S meleg szobában a barátságos család!
Most minden kis kunyhó egy tündérpalota,
Ha van honnan rakni a kandallóra fát,
S mindenik jó szó, mely máskor csak a légbe
Röpűl tán, most beszáll a szív közepébe.
Legkivált az esték ilyenkor mi szépek!
El sem hinnétek tán, ha nem ismernétek.
A családfő ott fenn ül a nagy asztalnál
Bizalmas beszédben szomszéddal s komával,
Szájokban a pipa, előttök palack áll
Megtelve a pince legrégibb borával;
A palack fenekét nem lelik, akárhogy
Iparkodnak… ujra megtelik, ha már fogy.
Hétfő, szerda, csütörtök,
Kati mint a kisördög.
Bajusza van lekvárból,
kilóg a hasa a nadrágból,
minden holmit szétrámol.
Jön,
megy,
dörömböl.
Nem telik ki nagyobb lárma
három szekér töröktől.
Apám meghalt, anyám beteg.
Értük miért is szenvedek?
Hisz tőlük annyira vagyok,
mint szememtől a csillagok.
Meghalt szegény. Egy éve holt.
Milyen kicsiny halála volt!
Hogy enyhítsek beteg szivén,
öt krumplicukrot vittem én.
Hideglelős, idegbeteg,
és rajta nem segíthetek.
Nem érdemelt a fájdalom,
hogy valahonnan származom.
Így, igazság, ne langyoskodj,
kesernyés magvad megropog,
fogam közé rejtve magát,
még ízelem neved: család.
S az oktalanság nászait
tagadni újra megtanit,
míg friss világot mér velem,
a tisztaság, s az értelem.
Juhász Ferenc: Apám
(részlet)
Este, mint egy szelíd család
ültük körűl a nagy asztalt,
a hat kéz, a három barát,
lefekvés elől marasztalt.
Mutogató kezünk beszélt,
néha kísértük csak szóval,
ékesebb volt az a beszéd,
mint a leggyönyörűbb szózat!
Tenyér, ujj, ököl mutatta
a szív-küldte szép szavakat.
Meggörbűltek, hajlongtak a
mondatok kő-súlya alatt.
Kosztolányi Dezső: Az apa
(részlet)
Mily gyorsan távolodsz a nagy időben
tőlem, fiam.
Már idegesen kelsz föl az ebédtől,
eltűnsz, szaladsz.
Újságot olvasol, amikor beszélek,
kurtán felelsz.
Barátaiddal vagy. Üres a szobád.
Üres a lelkem.
Nem látod arcomon botor szerelmem.
Nem veszel észre.
Szabó Magda: Régimódi történet
(részlet)
Jablonczay Lenke és Szabó Elek lánya 1917. október 5-én születik meg, a gyermek félórás, mikor ötven szál piros rózsából csokrot hoznak Szabó Mária Magdolna kisasszonynak címezve, az apja névjegyével. „A varázsló – gondolja Jablonczay Lenke. – A koldus kalifa. Megesküdött, hogy nem nyúl az otthon hagyott pénzhez, de nyilván nem tartotta meg, vagy pedig kölcsönkért megint.” És Jablonczay Lenke eltűnődik, mennyit érhet az ő versenyzongorája, és van-e ilyen általános nyomorban még ember, akit ilyen értékes hangszer érdekel. Ki tudja, mit talál, mire hazaér a kislánnyal a Domb utcára? Ha végképp nem lesz semmijük, majd eladja a két megmaradt ékszert meg a zongorát.
Csáth Géza: Szombat este
(részlet)
Szombat este, ó, az mindig a legszebb. E napon ugyanis nincsen meleg vacsora – hús, főzelék vagy tészta, amit sorban meg kell enni – hanem sok minden. És ehetünk, amit akarunk. Akár teát, amelyet nagymama főz a nagy réz szamováron, a pohárszék melletti kis asztalon. Akár tojást: és akkor szólni kell Évának, a szakácsnőnek, hogy mennyi kell. Akár apró halakat, amelyeket apa hoz haza egy dobozban. Szóval, pompás az egész. Az asztalon egy nagy tálban pirított kenyér van, és egy másikban vaj és túró, a harmadikban főtt burgonya.
Ilyenkor apa és anya is, mintha jobban örülnének. És ők is, legalább azt hiszem, szeretnék, hogy mindig ilyen vacsora legyen, mert ez sokkal-sokkal jobb és kedvesebb, mint a többi napi rendes vacsorák.
Nagymama ilyenkor csak teát iszik. Bordó színűre főzi, és mialatt fő, a csészéjében cukrot éget hozzá rummal. A rum lilás rózsaszínű lángocskákkal ég, és kicsapkod néha a csésze szélén túl is, a nagymama meg leteszi a szemüvegét, és mosolyogva nézi; közben cukrokat dörzsöl a citromhoz. Apa halat eszik először, de azután behozatja a paprikát, a sót, a borsot, a mustárt, a köménymagot, a kaprit és a petrezselymet. Mindenikből szed egy keveset, sok túrót és vajat vesz hozzá, azután pedig a vastag, ezüst tejeskanállal szétkeveri az egészet. Pompás ez kenyérre kenve. Én és Dezső mindenből eszünk sorba. Anyikától kérünk, ő mindent ad. Ha apa így szól: Én nem bánom, de ezek a gyerekek betegek lesznek – akkor ő megkéri: Dehogy lesznek, vigyázok én.
Reviczky Gyula: Nyár
(részlet)
Az élet és természet egykép
Bevált sok dús igéretet.
Virágból lesz gyümölcs a fákon,
S ábrándokból lesz férfitett.
A fészek-épitési gondot
Majd kárpótolja víg család.
Ki ifjan gyüjtött lelki kincset,
Élvezni fogja kamatát.
De a kinek életvetését
Megcsípte dér, elverte jég,
S gyümölcsfájáról életének
Hullatja bőven férgesét: -
Kinek szivét, mint puszta tarlót,
A nap kopárrá égeti:
A szép nyár ragyogó egével
Csak lassu fonnyadás neki.
Tompa Mihály: Itthon vagyok…
(részlet)
Házi üszköm melegítő lángja mellett,
Keblemen a szomorú fagy ugy felenged!
Csordultig van az én szivem, annyit érzek,
Örömében olyan boldog, olyan részeg!
S nem is tudom: félig alva, félig ébren
Pihenek a szeretetnek hiv ölében;
Két karomon ami kedves, kis családom;
Mi reményem, vágyam van még a világon?
Kis fiamat az ölembe teszi anyja,
S hosszan nyugszik mindkettőnkön pillanatja …
Nem tudok én mit mondani, nem tud ő sem,–
De beszél a mosolygó ajk s könyező szem.
Majd ha lelkem szomorítják ujra gondok,
Vagy élettel és világgal meghasonlok:
Akkor nyájas, kibékitő gondolattal,
Ez a könyű, ez a mosoly megvigasztal.
Zárd magadba, lelkem! ezt a boldogságot,
Mely ez édes szép órában rád szivárog;
Mint a cseppet a világnak kelyhe szokta,
Tartogatván hév napokra, bus napokra.
