Ma 2025. május 14. szerda, Bonifác napja van.
A rejtvényfejtők napja
február 3.

2007 óta február 3. a magyar rejtvényfejtők napja annak tiszteletére, hogy ezen a napon jelent meg először 1957-ben a Füles magazin. A hetilap mindig vasárnap jelent meg, mert abban az időben ez a volt a hét egyetlen munkaszüneti napja. Az ünnepnapot – a Rejtvényfejtők Országos Egyesületének (ROE) kezdeményezésére és az akkori oktatási és kulturális miniszter hozzájárulásával – hagyományteremtő szándékkal hozták létre, és a kezdeményezés ki is állta az idő próbáját.
Amikor a Füles először megjelent, és még utána is hosszú ideig, alig akadt a magyar sajtóban politikamentes lap. Ezért – és persze népszerűségének köszönhetően is – 1957 és 1987 között a kortárs magyar irodalom olyan kiválóságai írtak a számára, mint például Heltai Jenő, Devecseri Gábor, Somlyó György, Darvas Szilárd, Örkény István, Karinthy Ferenc, Királyhegyi Pál, Kolozsvári Grandpierre Emil és Fehér Klára. A lap állandó szerzője volt a legendás bűvész, Rodolfo is. A legnevezetesebb képregényrajzolók Korcsmáros Pál és Zórád Ernő voltak. Számos rejtvény- és rovattípust Magyarországon a Füles honosított meg. Ilyen a Poénvadászat, az Olasz módra, a Futballmeccs a rejtvénypályán, és a Plusz egy vicc rejtvény, valamint az úgynevezett rejtvénycikk, amely az ismeretterjesztés sajátos műfaja. A Fülesben jelent meg először sudoku feladvány is.
A magyar rejtvényfejtők napján a ROE rejtvényfejtő versenyt szervez. A mai világban is sokan vannak Magyarországon, akik szeretik a rejtvényeket, akik minden évben egyre növekvő létszámban csatlakoznak az ünnepnapi rendezvényhez. Jóllehet a rejtvényfejtés alapvetően még ma is megmaradt papíron, ceruzával és radírral végzett szellemi sportnak, de már megjelentek a számítógépeken, okostelefonokon is játszható játékok.
Magyarországon 1925. január 22-én jelent meg az első „keresztszórejtvény” a Ma Este című hetilap hasábjain Kristóf Károly (1904–1994) tollából. Magyarország igazi rejtvénynagyhatalomnak számít, hiszen sok országban jellemzően a sudoku mellett csak hagyományos és skandináv keresztrejtvényeket tartalmazó kiadványokat lehet vásárolni, míg Magyarországon a több száz rejtvénymagazin között számos, speciális típusú feladványokat tartalmazó újság is található.

A Jeles napok szerkesztősége

Jules Verne: Sándor Mátyás 
(részlet) 

I. A postagalamb

Ezt mondván, Sárkány vett egy vékony kartont. Kiszabta a másolatot, és egy négyzetet kapott, amely pontosan egyezett a rostély méretével, és nem felejtette el a kis keresztet sem a felső részéről. Azután fogott egy vonalzót, és felosztotta harminchat egyenlő nagyságú négyzetre.
A harminchat négyzetből kilencet megjelölt a másolat alapján, azután zsebkése hegyével kivágta, kilyukasztotta, hogy megjelenjenek az üres kockákban azok a szavak, betűk vagy egyéb jelek, amelyekre a rostélyt ráhelyezik.
Zirone szemben ült Sárkánnyal, s tágra nyílt, mohón csillogó szemmel nézte, hogy mit művel. Ez a munka azért is érdekelte, mert tökéletesen értette e levelezésben használt titkosírás rendszerét.
– Leleményes kis szerszám - mondogatta -, szerfölött leleményes, ez még egyszer jó szolgálatot tehet nekem is! Ha elgondolom, hogy mindegyik üres kockában egymillió is megbújhat...
– Még több is! - felelte Sárkány.
Munkája befejeztével Sárkány felállt, és a kivágott kartont elhelyezte tárcájában.
– Holnap már jókor reggel Torontálnál leszek - jegyezte meg.
– Akkor jaj a pénztárának!
– Az üzenetet ő őrzi, de a rostély nálam van!
– És ezúttal be kell adnia a derekát!
– Be is adja!
– Nos, vacsorázhatunk?
– Most már lehet.
– Vacsorázzunk!
És Zirone, akinek mindig jó étvágya volt, nekilátott a vacsorának, amelyet szokása szerint kitűnő fogásokból állított össze.

Kosztolányi Dezső: Barkochba 
(részlet)

–Tárgy és személy együtt?
– Igen.
– Képzelt személy?
– Nem.
– Élő?
– Erre sem felelhetek.
– Nem él? Meghalt?
– Erre sem felelhetek.
–Hogyhogy? Se él, se hal? Talán élőhalott?
– Nem.
– Ahá, már értem – mondja Scholz. – Te ebben a pillanatban nem tudod, hogy él-e az illető – teszi hozzá, de érzi, hogy valami nincs egész rendben.
Életének nehéz és szép játszmáira gondol. Arra gondol, hogy tavaly farsangkor megfejtette a színvakságot és azt a lyukat is, melyet egy szög üt a falba, s arra gondol, hogy nemrég kitalálta Kund Abigél anyai öreganyját, szóval egy költött és nem létező személy költött és nem létező hozzátartozóját, akit a költő se tartott érdemesnek megálmodni, s éppígy kitalálta azt a pusztán föltételezett elmeorvost, aki esetleg megállapította vagy megállapíthatta volna ugyancsak Kund Abigél örültségét.