December 29. a magyar kártya napja. A közhiedelemmel ellentétben, a magyar kártyának nevezett paklinak nem sok köze van a svájciakhoz, arrafelé jórészt nem is ismerik a felénk játszott játékokat. A magyar kártya csakugyan magyar találmány, első példányai 1835-36 táján készültek el Pesten Schneider József és Chwalowszky Ödön kártyakészítő mesterek műhelyeiben. A budapesti Kazinczy utcában (egykor Kiskereszt utca) járva az 55. számú ház falán olvashatjuk a mindmáig legnépszerűbb magyar találmányra emlékező sorokat. Az emléktáblát 1996-ban állította a Magyar Talon Alapítvány (a Magyar Kártyamúzeum megalapításának szándékával működő szervezet) és a Pató Pál Asztaltársaság (a magyar kártya kultikus tisztelete okán), és december 29-ét a magyar kártya napjává nevezték ki. Kártyanapot ünnepelnek más országok is, például december 28-án.
A Magyarországon, Ausztriában, Erdélyben, Szlovéniában, Csehországban, Horvátországban, Szlovákiában és Dél-Tirolban is használatos 32 vagy 36 lapos kártyacsomagot a magyarság körében magyar kártyának nevezik. Másik elnevezése a Tell-kártya. Noha svájci alakok a szereplői a magyar kártyának, Svájcban szinte ismeretlen. Német nyelvterületen Doppelduetsche Schnapskarten elnevezéssel forgalmazta a bécsi Piatnik cég, német felirattal.
A Jeles napok szerkesztősége
Leülünk körben
és beszélgetünk halkan;
Osztják a kártyát:
be rossz lapot kaptam!
Úgy oszt a bankár,
mintha a Végzet volna -
mi nézzük, nézzük
lázasan lehajolva...
(Mintha a játék
maga az Élet volna...)
Kezdjük Uraim!
- a szó szívemig pattan.
és felsóhajtok:
be rossz kártyát kaptam.
Kosztolányi Dezső: A kártyás fölfohászkodik
Ó színek színe, ördög bibliája,
fújd meg lelkembe roppant riadód.
Ó szívek szíve, züllött, furcsa szívem,
vidd az ördöghöz drága véradód.
Puffadt erszényed, mely vértől hizott meg,
az élet asztalára dobd oda,
és hogyha aludt a sors ezer évig,
mostan történjék végre a csoda.
Vesztett csaták, vér és kudarc után
más nem maradt, csak ez még és a semmi.
Ó érzitek-e, micsoda hivás:
szaladni, úszni s menni, menni, menni,
örökre folyni örök körforgásban
újhodni, veszni, hullni lefele,
csók és halál, bús kezdet és búsabb vég,
színkeverés, tánc és örök csere.
Lélekzeni parázsló oxigénben,
és nézni, hogy minden hogy folyik el,
és érezni, fejünkön a sisakkal
a harc előtt, hogy menni, menni kell?
A reggelek beáradnak szobámba
és kinyílnak előttem, mint a kártya,
hogy nézegethetem már estelig,
amíg a dáma elsötétedik.
Húzok vöröst és húzok feketét,
jó kártya ez, azt mondom, s szép a kép,
a két kezem között pörög a lap,
vakító kartonok, üres falak
között rakosgatom az életem,
hogy egyenes legyen a széleken,
mert benn ferdére állnak a királyok
és ugrálnak a bubik, mint a lángok.
Tersánszky Józsi Jenő: Két zöld ász(részlet)
Első rész, 2. fejezet
Ők ketten vezettek be aztán a huszonegy nevezetű nemes kártyajátékba is. Ez gombba ment. Anyám s nagyanyám öreg kabátjainak pitykéi és gyöngyházai meg apám hátrahagyott hutatiszti egyenruhájának ércgombjai fizették meg a tandíjat.
A játszmák fészerjökben vagy éppen az eperfa ágain folytak. De ha kedvezőtlen volt az idő, s főleg ha Pihis Mámi nem volt benn, akkor a nappali szoba asztalán is kártyáztunk.
Egyszer csak nyílik az ajtó. Hamar lekapkodjuk a kártyákat az asztalról, s a gombot be a zsebbe. De a következő pillanatban bosszúsan kaparászunk újra elő mindent. Csak a fiúk apja nyitott be. Lassan totyog felénk, s pipája úgy lóg hosszú szárán szájából, mint a harang nyelve, sárga lebernyege szárnyaihoz verdesődve. Világossárga szemöldökei, gyér haja s bajsza. Kék szemei pedig, aggastyán létére, éppoly nyugtalanok és gyermekiek, akár a miénk.
– Játszik, tata? – hívják fiai.
Előbb vonakodik, majd belemegy. De gombért kell mennie a fiókba, szobájába. Pedig mi tudjuk, hogy csak az előszobáig megy, ott vár egy kicsit az ajtó mögött s visszajön. A gombokat már az imént is zsebében hozta.
Kezdjük újra a játékot az új taggal. És mindenikünk csak azon van, hogy minél jobban csalja az öreget. Összekapunk, veszekszünk. Az öreg is éppúgy szitkozódik s átkozódik fogatlan szájával.
