Keress

Takáts Gyula: Vikár Béla emléktáblájánál
(részlet)

A magyar Kalevalá-val legnagyobb költőink sorába lépett! Közel fél évszázada adta ki ezt a művét a Magyar Tudományos Akadémia. Azóta többször is megjelent. Ám a magyar olvasó és irodalom még mindig nem birkózott meg e hatalmas alkotással. Hatása költőink körében, szépségének titka olvasóink között egyre gyarapodik, de a Kalevala még ma sem közkincse irodalmi szellemünknek.

Takáts Gyula: A Kalevala és Vikár
(részlet)

Most múlott húsz éve, hogy meghalt Vikár Béla. Halálának évfordulója egybeesett a Kalevala első megjelenésének 130. esztendejével. E két nevet együtt kell említenünk irodalmunkban. Együtt attól az esztendőtől, amikor 1909-ben a Magyar Tudományos Akadémia kiadásában megjelent a Vikár fordítású magyarrá lett Kalevala. Köztudomású az is, hogy Kosztolányi ezt a fordítást Arany János Hamlet fordításával egyenlő értékű remeklésnek tartotta. De hiába volt a kettős évforduló. Alig esett szó róluk. Mégis meg kell említenünk, hogy a pécsi Janus Pannonius Múzeum emléktáblát helyezett el a volt pécsi főreáliskola falán a fordítónak, a hajdani diáknak emlékére, és közös kiállítást rendezett Vikár és a Kalevala címmel. Ezt a kiállítást Vikár szülőmegyéjében a Rippl-Rónai Múzeum is bemutatta Kaposváron. Emlékezzünk meg írásban is róluk, hiszen irodalmi vonatkozásában érdekes kérdéseket rejtenek, és választ sürgetnek.

Kalevala
(részlet)

A világ kezdete és Vejnemöjnen születése
Egymaga ér az éjjel hozzánk,
A nap egymaga köszönt ránk,
Egymaga termett Vejnemöjnen,
Nőtt a nótafa oly fönnen,
Kave asszony kebeléből,

Ilmatár anya öléből.
Vala ím egy szűz, ég leánya,
Kave, szép teremtő tündér,
Nagy szentségben élt az égben,
Mind szüntelen szüzességben -
Égi szérűsudvarokon,

Egyarányos avarokon.
Idejét már unja igen,
Egész élte oly idegen,
Olyan egyedüli, árva,
Örök szüzességre szánva -
Égi szérűsudvarokon,

Puszta széles parlagokon.
Immár alább ereszkedik,
A habokra helyezkedik,
Le a tenger tág terére,
Véghetetlen víz ölére;
Ihol szélvész támad elő,

Tenger tükrit fölkeverő,
Nagy habokat hányó-vető.
Szél a szűzet elringatja,
Végtelen vízeken hajtja,
Környül a kéklő víz mezején,
Tajtékzó habok tetején;

Szélfúvás teherbe ejti,
Tenger dombossá teremti.
Hordja méhe magzatterhét,
Nagy hasának nehéz teljét,
Hordja hétszáz álló évig,
Kilenc emberöltőn végig,

Mégse szülhet, nem fiazhat,
Nem lesz meg a létlen magzat.
Kacsa jön, kecses madárka,
Kóvályogva, karingálva,
Földet néz, hol fészkelhetne,
Helyet, hol lakása lenne.

Száll keletre, napnyugtára,
Száll északi, déli tájra,
Fészekföldet csak nem kaphat,
Helyet, bárha legrosszabbat,
Fészkét, ahol felüthesse,
Lakát hova helyheztesse.

Orbán Ottó: Vejnemöjnen, Kosztolányi
(részlet)

Réz Pálnak

Idézlek, vén Vejnemöjnen,
S téged, daliás Kosztolányi,
Kik vakon feküsztök a földben,
Ébresztő, föl, aranyat csinálni!
Verset, mint élő korotokban,
Mikor dalotokban bűverő volt!
S a koporsódeszka roppan,
Kelnek a holtak, mint a kelő hold.

Bella István: Tudsz-e még világul?
(részlet)

Anyám, édesanyám,
fölnevelő dajkám,
földnevelő dajkám,
az éj közepéből
véled hogy is szóljak?

Ha virágul szólok,
csak virágod érti,
ha levélül szólok,
lengő lombod érti;

szólhatnék mezőül,
csak a fű figyelmez,
égi legelőül,
csak eső, földpára,

s a füvező tenger,
meg a napnyüves hó,
s az a fönnen járó
űrlegelő csillag.

Weöres Sándor: Harminc bagatell
(részlet)

Északi varázslók
Jeges Pác, tüzes Pác,
világ végén állnak,
a világ két végiről
összekiabálnak.
A jeges Pác mondja: – Víj!
A tüzes Pác mondja: – Hú!
Reng a levegő,
reszket a csillag,
mikor a messzeségeken át
ők ketten hajba kapnak.