Keress

Mikszáth Kálmán: Különös házasság 
(részlet)

A talányok embere

Szóval, ezt a sok dolgot mind tisztázni kell előbb, közbe-közbe megneheztelni, duzzogni, pörölni, kibékülni, a legkedvezőbb földi eseménynek tartani, ha az öregúr lehajlik a százfiókos almáriom legaljára, hogy ott új csutora után hajkurásszon; ezalatt nem néz ide, könnyen sikerülhet egy kis merénylet. S ha egyszer ezt a mézet megkóstolta valaki, az már azontúl el van veszve az okos dolgokra nézve. Eddig egymást nézték, egymás tekintetét keresték, kölcsönösen barangolt lelkük e mélységekben, egymás pirulásán, halványulásán éldegéltek; most jön a másik stádium, most már az öreget lesik, az öregúr a fő, mikor néz félre, mikor tekint ki az ablakon felhőket konstatálni. (Ostobaság! Vannak is most már felhők?) A harmadik stádium akkor áll be, mikor beáll az este, a lefekvés órája, és szépen el kell búcsúzni, nyugodalmas jó éjszakát kívánva, hazamenni, a Piroskát pedig otthagyni. Hát ez aztán a szekatúra! Első nap még csak hagyján, hanem már a második napon kezd valami lázadási hajlam csírázni a lélekben. S milyen gyorsan nő ez a palánta! Hogyne: hiszen a szerelem napja süti. A bűbájos helyzet tűrhetetlen állapottá fajul, és - most ugrik ki már az a kérdés, hogy mikor lesz a lakodalom?

Jókai Mór: Szeretve mind a vérpadig 
(részlet)

Mézeshetek

Egy új világot talált maga előtt az ifjú nő! – Sokkal szebbet annál, mint amit az álmok tündérei hoznak a vágytelt leányi szívek elé. – Mennyire szeretve van, azt meg sem kísérté szavakba foglalni. Az ilyesmiről a szemérmes nő még az anya előtt sem beszél. A férjének csak ez volt címe a leveleiben: „az én drágám”, „az én angyalom”.

Csögl János: Házassági ABC 
(részlet) 

Alkalmazkodás nélkül sem megy

Boldog az ember, aki ezzel az elhatározással megy bele a házasságba: „az én életem célja az, hogy a páromat boldoggá tegyem. Legyen meg hát mindenben a kedve! Én alkalmazkodni fogok hozzá száz százalékig.”

Mindenben? És nem sok ez a száz százalék? Nem lenne igazságosabb fele-fele arányban alkalmazkodni? De, igazságosabb, sőt jobb lenne. Csak éppen a gyakorlatban megvalósíthatatlan, ha kifejezetten így akartok felezni. Mert adott esetben - például ma délután kirándulni menjünk vagy moziba - vajon miként lehet eldönteni, éppen most kin van az alkalmazkodás sora? Vagy jó lenne méricskélni, hogy eddig ki alkalmazkodott többet?

Mindketten igyekezzetek száz százalékig alkalmazkodni. Ha van bennetek egy szemernyi szeretet és becsületérzés, akkor - látva a másik iparkodását - viszonozzátok alkalmazkodását. Így aztán ki fog jönni az ideális fele-fele. Egyébként sem az a boldogabb, akinek megvan a maga akarata, hanem aki átéli, hogy jó volt a párjához, hogy az most azért érzi jól magát, mert ő, a társa, nagylelkű volt. Van valami ebben az alkotás gyönyörűségéből: párunk jó közérzetét teremtjük meg engedékenységünkkel. 

Madách Imre: Az ember tragédiája 
(részletek)

Ötödik szín

ÉVA
Az a nőnek joga,
Hogy férjét védje, mégha bűnös is, 
Hát még ha ollyan tiszta, mint uram! 
És ellensége ollyan korcs, miként ti. –

Tizedik szín

ÁDÁM
Óh, nő, ha te meg bírnál érteni, 
Ha volna lelked oly rokon velem, 
Minőnek első csókodnál hivém, 
Te büszke lennél bennem, s nem keresnéd 
Kivűl a boldogságot körömön, 
Nem hordanál mindent, mi benned édes, 
Világ elé s mindent, mi keserű, 
Nem tartanál fel házi tűzhelyednek. – 
Óh, nő, mi végtelen szerettelek. 
Szeretlek most is, ah, de keserűen 
Fulánkos a méz, mely szivembe szállt. 
Fáj látnom, mily nemessé lenne szűd, 
Ha nő lehetnél; a sors semmivé tett, 
Mely a nőt báb-istenként tartja még, 
Mint istenűl tartotta a lovagkor, 
De akkor hittek benne, nagy idő volt, 
Most senki sem hisz, törpe az idő, 
S a báb-istenség csak vétket takar. –

Tizenötödik szín

AZ ÚR 
Karod erős – szived emelkedett: 
Végetlen a tér, mely munkára hív, 
S ha jól ügyelsz, egy szózat zeng feléd 
Szünetlenül, mely visszaint s emel, 
Csak azt kövesd. S ha tettdús életed 
Zajában elnémúl ez égi szó, 
E gyönge nő tisztább lelkűlete, 
Az érdekek mocskától távolabb, 
Meghallja azt, és szíverén keresztűl 
Költészetté fog és dallá szürődni. 
E két eszközzel álland oldalodnál, 
Balsors s szerencse közt mind-egyaránt, 
Vigasztaló, mosolygó géniusz.

József Attila: Flóra 
(részlet) 

2. Rejtelmek

Rejtelmek ha zengenek,
őrt állok, mint mesékbe'.
Bebujtattál engemet
talpig nehéz hűségbe.

Szól a szellő, szól a víz,
elpirulsz, ha megérted.
Szól a szem és szól a szív,
folyamodnak teérted.

Én is írom énekem:
ha már szeretlek téged,
tedd könnyüvé énnekem
ezt a nehéz hűséget.