Magyarországon 1996 óta Szent Adorján napján ünneplik A BÜNTETÉS-VÉGREHAJTÁS NAPJÁt. Az afrikai születésű, Nikodémiában élt katonatiszt keresztény hite miatt szenvedett vértanúságot.
A Jeles napok szerkesztősége
Moldova György: Szabadíts meg a gonosztól!
(részlet)
„Az Igazságügyi Minisztérium felügyelete alá tartozó Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának telefonszámai nem szerepelnek a budapesti távbeszélő névsorban, és a székház Steindl Imre utcai bejáratánál is csak egy alig észrevehető tábla hirdeti az épület rendeltetését. A testület sem reklámozza magát, akinek dolga van vele, az megkeresi majd.”
Engem sem hívott ide senki, én jelentkeztem, hogy könyvet akarok írni a börtönökről, talpaltam, tárgyaltam, összeköttetéseket vettem igénybe, hogy megkaphassam ezt a lehetőséget. Most, hogy el kellene kezdenem a munkát, mégis megtorpanok, nézem a kovácsoltvas keretű, üvegezett nagy kaput – egy ablakszem közepén kis kerek lyuk tátong, úgy tűnik, mintha egy pisztolylövés nyoma volna. Eltölt a szorongás, irtózásom a zárt helyektől, a félelem, hogy soha nem ismert szenvedésekkel kell találkoznom, úgy érzem, jobb volna visszafordulni és beüzenni, hogy meggondoltam magam, aztán mélyet sóhajtok, és lenyomom a kilincset.
Csukás István: Baltóver hadova
Frájer voltam, huszonnyolcas,
nem ismertem, mi a córesz,
bibáb volt a hangulatom,
fickómban begyűrve a steksz.
Ahány lubnya, fürdős hergelt,
bukott az édesgyökérre,
s jött a dekás, dzsalni kellett,
a balhénak sitt a vége.
Az ürgét a krehácsából
felültettem a felhőre.
Jó messzire csaltuk, mivel
bikás volt a bárcás bőrre.
Brúnó apó kunyhójától
majd elállt a szívverése,
bólogatott s akrem szúrtam.
S a balhénak sitt a vége.
Ajánlás
Óberhén húsz mázsa a knassz.
Princem, mért is csúsztam pléhre?
Cserpákom kong, brúgóm száraz.
A balhénak sitt a vége.
„Fog fájni?” – ezt kérdezte a pribéktől,
olyan szakértőn, mint mi a fogorvost
húzás előtt. De erre nem feleltek.
Jobb karját a bal combjához kötözték,
úgyhogy belégörnyedt s máris vezették.
Viharosan emelték a bitóra,
föl-föl a magasba. Várta már a hóhér,
hátul a létrán, óriás-fehér
zsebkendőjét kibontva, hogy halálos
verejtékcsöppjeit vele itassa.
Nyakát betette a hurokba s hagyta,
hogy ennen-teste súlya ölje meg,
a test, melyet kínnal szült édesanyja.
Dolgoztak a serény, ügyes legények,
sebes csigákkal. Halvány arca mostan
egyszerre elpirult, sötétvörös lett,
mint hogyha a fülébe holmi trágár
viccet susogott volna fönn a hóhér
s ő szégyelné ezt és azt, ami történt.
Moldova György: Bűn az élet…
(részlet)
A nyolcadik kerületi rendőrkapitányság Pogány József utcai épületében Dénes alezredes, a kapitány fogad – udvarias, de rosszkedvű, középkorú férfi, abból a fajtából, mely már nem reménykedik csodákban. Kávét főzet a titkárnőjével, beletelik egy kis időbe, amíg a csészéket behozzák, addig nem illik elővenni a jegyzetblokkot és rátérni a számokra, csak úgy általában kérdezősködöm:
– Miért épp a nyolcadik kerület vált az ország bűnügyileg legfertőzöttebb részévé?
A kapitány eltöpreng, mintha saját magának is igyekezne megmagyarázni, hogy juthattak idáig a dolgok:
– Ebben a tekintetben a Józsefváros már a múlt században is olyan volt, mint most. Itt találkoznak az ország különböző részeit összekötő közutak, két pályaudvar is működik itt, tehát a fővárosban nálunk alakult ki a legnagyobb átmenő forgalom, ami eleve kedvez a bűnözésnek. A fogdánkban tartott tíz őrizetes közül legalább hat nem ebben a kerületben lakik.
