A Boldogságos Szüzet a legnagyobbnak tartják a szentek között: ő a „kegyelemmel teljes”. Szűz anyasága öröktől fogva ott volt Isten megváltó tervében, s amikor elérkezett az idő, anya lett a szűz és fia született, Jézus.
Mária születését és gyermekkorát csak apokrif források mondják el. Az Egyház tanításában négy dogma szól ISTEN ANYJÁról, azaz aki üdvözülni akar, annak ezt a négy alapigazságot el kell fogadnia Máriáról:
Mária Isten Anyja. A dogmát az efezusi zsinat fogalmazta meg 431-ben. Ünnepe január 1. Mária szűzen foganta és szülte Szent Fiát, szüzessége örökre megmaradt. Mária szeplőtelenül fogantatott, azaz az eredeti bűn nem érintette őt. E dogmát 1854-ben hirdette ki IX. Pius pápa. Mária szeplőtelen fogantatásának ünnepe december 8-a. Halála után Mária fölvétetett a mennybe, anélkül, hogy teste romlást látott volna. Ezt a dogmát 1950-ben hirdette ki XII. Pius pápa.
A Jeles napok szerkesztősége
Mennyországnak királynéja…
Mennyországnak királynéja,
irgalmasságnak szent anyja.
Tengernek ezer csillaga,
üdvözlégy szép szűz Mária.
Légy segítője népednek,
az elveszett bűnösöknek.
Kísérője istenednek,
anyja lettél teremtődnek.
Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybementele
(részlet)
Csillag-pályák asszonya, Mária,
Oltalmazd Máriát, édesanyámat,
Szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.
Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből
[AVe MARIA, bóldog Isten Annya…]
(részlet)
AVe MARIA, bóldog Isten Annya;
te benned termet váltságunk arannya.
Téged dicsirni nyelvem meg nem únnya.
Ave MARIA.
Gratia plena, vagy malasztal tellyes,
mert te szent méhed Istenséggel ékes.
Hogy nagy Pátronánk azért nékünk lehess.
Telek József: Mária Európa megmentője
Arra a rettenetes romlásra, arra az egész Európát rettentő végső szorongatásra emlékeztetlek benneteket, mely legutóbb az 1683. esztendőben, Bécs várasának ostromlásakor, váratlan történik vala. A IV. Mahomet török császár hadivezére ugyanis, összehódítván, háromszázezer török, tatár, jancsár és eretnek vitézekből álló tábort, minekutána azzal magyar hazánkat soha el nem felejthetetlen rablásokkal keresztül s kasul kóborlaná, végre osztán Bécs várasa környékét is megszállá, annak bástyáit éjjel s nappal, tüzet okádó dandárokkal képtelen ostromlá, és magában teljességgel elvégzé vala, hogy a keresztény névnek egész Európában romlást szerzene, sőt annak szikráját is kioltaná. Oh boldog Isten, minémű félelem, sírás, jajgatás s böjtölés nevekedett e mostoha időben a keresztény tartományokon! Már Bécsnek reménsége csak egy gyenge hajszálon függ vala; már a török, tatár és egyéb vad pogány nemzetek Róma ellen és minden északi határok ellen vérszopó fegyvereket bátran köszörülik vala. De mindazonáltal ezekben a végső szorongatásokban is találkozott a kereszténységnek, mint régen a zsidó népnek, egy hatalmas istápja, egy szabadító Esztere, akinek oltalma alatt: Arcus fortium superatus est, et in firmi accincti sunt robore. Az erősek kézíja meggyőzettetett, és az erőtlenek felövedzének erősséggel. Ki volt a kereszténységnek ez a hatalmas istápja és Isten után szabadító Esztere? Nem más, megismérte a keresztény néppel az akkori I. Innocentius nevő szentséges pápa, hanem az Úr Jézusnak szent Anyja, a mindenkor szeplőtelen Szűz Mária.
[Szentséges Szűz Mária…]
Katolikus népének
Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.
Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy Mária, bűnösöknek szószólója.
[OH szép Jesus, ez új esztendöben, légy Hiveidben…]
(részlet)
Oh szép Jesus ez drága nevedért, kely-fel népedért:
Oh Mária, Jesus erejével, tégy jót népeddel:
Hogy ez új esztendöben minden ügyeinkben,
Lehessünk Jesus drága kedvében.
Oh szép Jesus, kik áldgyák nevedet, tarts hiveidet:
Oh Mária, Jesusnak szent Annya, országunk tornya:
Uj esztendö részében, kezdetin s' végében,
kérj, hogy vegyünk jót testben, lélekben.
[Fehér galamb szállt a házra, …]
magyar népdal
Fehér galamb szállt a házra,
Édesanyám, isten áldja!
Tudom is, hogy fáj a szíve,
De azér(t) csak isten véle!
Galamb száll a háztetőre,
Édesanyám, isten véle:
Köszönöm a nevelését,
Eddig való szívességét!
Ó, kegyes Szűz Mária!
(részlet)
Ó, kegyes Szűz Mária!
Te vagy szép tiszta rózsa.
Bűn nélkül fogantatál
Mert mennyből te adattál.
Anyádtul mikort születél,
Istentül úgy tiszteltetél,
Hogy méhében megszenteltetél,
Szeretettel épültetél.
Szűz Mária, ékes viola,
Bűnösöknek vigassága!