Hétfájdalmú Szűzanya, Mária felmagasztalt anyai fájdalmáról való megemlékezésre jellemzően éppen a Szentkereszt felmagasztalásának ünnepét követő napon, búcsúnapjának megülésére pedig a rákövetkező vasárnap kerül sor.
Mária hét fájdalmát az egyházi év – mint láttuk – fájdalmaspénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi liturgikus rendjében mindig megmaradt jövevénynek. Ezért volt szükség önálló ünnepre, amely az emésztő anyai fájdalomnak egyszerre archaikus és szakrális képzetvilágát dicsőíti meg.
A kultusz eredetét a kutatásnak még nem sikerült teljesen tisztázni. Aligha tévedünk, ha kibontakozását nem korábban, hanem a keresztesháborúk Szentföld-élményében és a nyomában születő passiómisztikában keressük. Felvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a franciskánusak, majd önállóbban a szerviták buzgólkodnak.
Költészetünk legrégibb és legszebb középkori emléke az Ómagyar Máriasiralom, amely már a XIII. században tanuskodik népünknek még napjainkban sem lankadó tiszteletéről.
A Szűzanya fájdalmainak kultuszát az evangélium tekintélye alapozza meg, amikor Simeon szavaira emlékezik: S a Te lelkedet is tőr járja át, hogy kinyilatkoztassanak sok szívből a gondolatok (Lukács 2,35). Menekülnek Egyiptomba: Heródes keresi a Gyermeket és meg akarja ölni (Máté 2,13). Nem találja a tizenkét éves Jézust: Atyád és én bánkódva kerestünk (Lukács 2,48). Mária ott áll a keresztfa alatt: Jézus keresztje mellett ott állott édesanyja (János 19,25). Mindez azonban Mária fájdalmának csak négy evangéliumi megnyilatkozása. A másik háromról: a Szűzanyának a keresztvivő Jézussal való találkozásáról, a keresztről való levételről, illetőleg halott Fiának ölében való megpihenéséről és a temetésen való részvételéről csak a tiszteletre méltó ősi hagyomány tud. Erről nagypénteknél bővebben is szólottunk. Mindenesetre ezzel kerekedik a szakrális számszimbólika szellemében 7-re a Szűzanya keserűsége.
Ómagyar Mária-Siralom
(részlet)
Eredeti olvasás szerint:
Ó én ézes urodum,
Eggyen igy fiodum!
Sirou anyát teküncsed,
Búabeleül kinyuhhad!
Szemem künyüel árad,
Én junhum buol fárad.
Te vérüd hullottya
Én junhum olélottya.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keserüen kinzatul,
Vos szegekkel veretül.
Uh nekem, én fiom,
Ézes mézüül!
Szegényül [szégyenül?] szépségüd,
Vírüd hioll vizeül.
Sirolmom, fuhászatum --
Tertetik kiül
Én junhumnok bel bua,
Ki sumha nim hiül.
Végy halál engümet,
Eggyedüm íllyen,
Maraggyun urodum,
Kit világ féllyen!
Ómagyar Mária-Siralom
(részlet)
Mai értelmezés szerint:
Ó én édes uracskám,
Egyetlen egy fiacskám!
Síró anyát tekintsed,
Bújából kinyujtsad [kihúzzad]!
Szemem könnytől árad,
És keblem bútól fárad.
Te véred hullása
Én keblem alélása.
Világ világa,
Virágnak virága!
Keservesen kínzatol,
Vas szegekkel veretel.
Ó nekem, én fiam,
Édes mint a méz! [Édesb méznél?]
Szegényül [szégyenül?] szépséged,
Véred ürül [patakzik] vízként.
Siralmam, fohászkodásom --
[ezekkel] Terjed [mutatkozik] kívül
Én keblemnek belső búja,
Mi soha nem hűl [enyhül].
Végy halál engemet,
Egyetlenem éljen,
Maradjon uracskám,
Kit világ féljen!
Telek József: Hétfájdalmú anya
Halljátok, rendre számlálja Staniburstus Urunk szenvedéséről írt könyvének 16. cikkelyében: Krisztus Urunk, úgymond, hogy minket megváltana, hatvankét ezer könnyhullatásokat onta. A Getszemáni kertben kilencvenhétezerháromszáz és öt csöpp véres verítéket ejte. Megostoroztatásakor hatezerhatszáz és hatvanhat ütéseket véve. Arculcsapást száztizet, a nyakán százhúsz ütést, a fején nyolcvanötöt, a hasán harmincnyolcat, a vállain hatvankettőt, negyvenet a karjain. Nincs még vége. Lássátok, mit tűrt légyen az orcáján: büdös turhákkal az orcája harminchétszer rútíttatott. A szája harmincszor üttetett. Lábbal rugdaltatott hetvenszer. A földhöz ide s tova csapatott harmincszor. Hajánál fogva hurcoltatott háromszázszor. Mégsincs vége, koronáztatáskor a tövisektől háromszáz sebeket vett. A mi bűneinkért és üdvösségünkért zokogott kilencszázszor. Halált okoztató kínokat szenvedett százhuszonhétszer. Mint halállal tusakodó volt tizenkilencszer. A Pilátus tanácsházától fogva, a Kálvária hegyére felvivén a keresztet, háromszázhuszonegy lépést tett. És így, ennyi kínok után méltán erejétől megfosztatván, a Kálvária hegyén ismég harmadszor, a kereszt alatt földre esett, leroskadott, a szúrós kövektől szentséges orcáján seb-újulásokat vett, és koronás prófétával, Dáviddal siralmasan panaszolkodott: Ego enim sum vermis, et non homo, opprobrium hominum, et abjectio plebis; én pedig féreg vagyok, és nem ember, emberek gyalázatja és a nép megvetése. Azaz amint a földön csúszó-mászó féreg, minden tekintet nélkül lábbal tapodtatik, úgy ő a földre leesvén, minden könyörületesség nélkül a gonosz hóhérok lábaival tapodtatott, rugdaltatott, rongáltatott.
Ezeket én csak szóval beszélem, csak elmével szemlélem, mégis már a szív dobog mellyemben, a vér reszket minden ereimben. Mit szóljak hát a fájdalmas Szűz Anyának, Máriának keserűségiről, aki minden lépésében jelenlétével kísérte, minden szenvedésében szemeivel szemlélte a keresztet hordozó Krisztust? Itt, itt valóban általjárta az ő lelkét a fájdalmak s háborúságok tőre.
Ave dulcis mater Christi
(részlet)
IDvez-légy Christus Szent Annya,
Kit bánat meg-szomoríta:
Hogy Simeon mondta vala,
Szent Fiad hogy menne kínra.
Emlékezzél e' bánatról,
Visely gondot vég-óránkról:
Nyerjed, Fiadnak kínnyáról,
Gondolkodgyunk haláláról.
Jaj, jaj, gyermekemnek drága piros vére!
Az egész világnak ki löl drága bére,
Mely rút s mely gyalázat ma tégedet ére,
Kiért a lelkemhez nagy fájdalom fére.
Jaj, édes szülöttem, mindeddig féltélek!
Mint a két szememet, téged őrizélek,
Kicsiny valál, mikor szaladva vivélek,
De ugyan hollóknak torkában ejtélek.
Oh szerelmes fiam, ártatlan bárányom!
Lelkem szerént való legdrágább aranyom,
Ily nagy gyötrölmidben az halál majd elnyom,
Már mitévő legyek, elmém vetem s hányom.
Hajnal Mátyás: Stabat mater
(részlet)
Áll az keserves Anya,
Keresztfánál siralmába,
Látván függni szent Fiát.
Kinek megepedett szívét,
Töredelmes és bús lelkét
Hegyes tőr általjárta.
Oh, mely keseredett igyben,
Akkor vala gyötrelemben
Egyetlenegynek Anyja.
Ki sír vala és kínlódék,
Retteg vala és sínlódék
Szent Fiának nagy kínján.
S vajon van-é, ki ne sírna?
Krisztus anyját hogyha látná
Ily nagy keserűségben?
S ki tűrhetné, hogy ne szánná
Ez szent Anyát, hogyha látná
Fiával ily nagy kínban?
Verseghy Ferenc: A' keresztfa mellett álló Szűz Anya
Kesergő Annya Megváltónknak
ím! a' keresztfa mellett áll,
hol bűneinkért Alkotónknak
szent szívét gyötri a' halál.
Átjárja tőr gyanánt mellyének
szűz rejtekét a fájdalom.
Könyár gyanánt forr bús szemének
méllyébűl a' sok siralom.
Oh! mint zokog, mély sóhajtási
mint tépdesik szét jajjait,
midőn fájdalmas pillantási
Fiának láttyák kínnyait!
A' szűszorító ájúlások
mikint öldöklik kebelét,
midőn a' kínos haldoklások
Jézusnak végzik életét.
Nincs, a' ki sírva ne fakadgyon,
e' Szűznek látván bánatit.
Nincs szív, melly búra ne olvadgyon,
ha megfontollya kínnyait.
Szenvedni láttya Ő népének
gonosszágáért szent Fiát,
érkezni végét életének,
mély sebre nyílni oldalát.
Nyerd, szűz Anyánk! szent szerelemnek
szikkadhatatlan kútfeje!
hogy minket is e' gyötrelemnek
átjárjon üdvöz ereje.
Nyerd, hogy Fiadnak békítése
hálákra győzze szívünköt;
halála, szörnyű szenvedése
megüdvözítse lelkünköt.
[Szentséges Szűz Mária…]
Katolikus népének
Szentséges Szűz Mária, szép liliomszál.
Ki mindenkor szépen, úgy virágoztál,
Hogy szűz lévén meggyümölcsöztél.
Imádd Jézust értünk, akit te szültél.
Szép liliomszál, szüzek virágja.
Könyörögj érettünk, istennek anyja.
Ó mely ékes vagy Mária, bűnösöknek szószólója.
Mennyországnak királynéja…
Mennyországnak királynéja,
irgalmasságnak szent anyja.
Tengernek ezer csillaga,
üdvözlégy szép szűz Mária.
Légy segítője népednek,
az elveszett bűnösöknek.
Kísérője istenednek,
anyja lettél teremtődnek.
Halleluja, …
Weöres Sándor: Hetedik szimfónia – Mária mennybementele
(részlet)
Kóda
Csillag-pályák asszonya, Mária,
Oltalmazd Máriát, édesanyámat,
Szememtől elszakadt útján
ne érje bánat.
Aki hallottad ezt a dalt,
egy szilánkját annak a dalnak,
melytől a világ szíve szakad meg:
aki hallottad ezt a dalt:
ocsudj lomha szörnyeidből
