Keress

Csokonai Vitéz Mihály: Az ősz
(részlet)

Már a víg szüretnek örűl minden ember,
    Mellyel örvendeztet bennünket szeptember,
Októbert ekképpen bíztatja előre,
    Hogy nektár lesz a bor, és máslás a lőre.
Setétűl a gohér a piros vesszőkön,
    Barna színt vér vissza a többi szőlőkön;
Amelyeknek általvilágló kristályja
    Nézőjét már édes nektárral kínálja.
Rajtok királyságot mutogatni akar
    A véres bársonyba kevélykedő bakar.
A sárgálló almák s a piros körtvélyek
    Legörbedt anyjoknak emlőjén kevélyek.
Elterűltek fájok alatt a berkenyék,
    A kövér noszpolyák, a borzas gesztenyék.
Megterhelte az ősz a fáknak ágait,
    Vastagon ráfűzvén gazdag áldásait.
Csak az a baj, hogy már hívesek a szelek,
    Néha egy kis hideg és dér is jár velek.
Mert már a Mértéket hogy Fébus elérte,
    A napot az éjjel egyenlőnek mérte.

Már hát elérkezett a víg október is,
    Mely után sóhajtott Bakhus ezerszer is.
Itt van a víg szüret, s mustos kádja körűl
    A szüretelőknek víg tábora örűl.
Melybe hordogatja a megért szőllőket,
    Víg tánccal s lármával nyomja benne őket.
Kellemes zúgással omlanak cseppjei,
    Jó kedvvel biztatnak zavaros levei.
A sajtó örvendő lármával csikorog,
    Oldalán a piros nektár zúgva csorog.
A lucskos parasztok szurtos képpel járnak,
    Neki, neki mennek e teli zsajtárnak.
Az ideit szűri, issza a tavalyit,
    Jövő esztendőre tartja majd a mait.
Az új bornak örűl, de ótól kurjongat,
    Mert marka is teli kulacsokat kongat.
Tántorgó lábával s reszkető karjával
    Mégis sok hordókat tőlt édes mustjával,
S míg a zúgó léhón lefelé foly a must,
    Azalatt a hordó mellett iszik víg tust.
Haragszik a gyermek Bakhus a hordóba,
    Míg egyrészét ki nem szedik a lopóba.
Mérgébe tajtékját túrja a szájára,
    Kiüti fenekét, s elfut utóljára.
Rips, raps, a szőllők már puszta támasz megett
    Gyászolnak, hajdani díszek mind oda lett.
Sok mustos kólika, sok hasrágás, salva
    Venia, a tőkék mellé van plántálva.
Itt van már november didergő hónapja,
    Hideg szele a fák ágait megcsapja,
Meghalva elhullnak a sárga levelek,
    Játszadoznak vélek a kegyetlen szelek.
Az ajtónál álló télnek hideg zúzza
    A zőld ligeteket s mezőket megnyúzza.
Hideg esső csorog, csepeg egész éjjel,
    A fázékony Auster havat is hány széjjel.
A borongós égnek sűrű felhőzése
    Házba zárt szívünknek kedvetlenedése.
Jer, barátom! minden únalmat űzzünk el
    Az új boron vídám beszélgetésünkkel.

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)

OCTOBER
Fordul az Hold: fordul a jó borból friss vér.
A szőlőmívesre visszafordul a bér,
A keserű munka édes jutalmat nyér.

Virág Benedek: Szüretelő

Höss! höss! Kapáltam s vérrel izzadtam napot
Napestig éhen: úgy szereztem e kevést.
Akkor te seregély, te babuk, a sűrű liget
Árnyékai alatt édesen hivalkodál.
S fogyasztod-e te is mustomat dongó darázs?
Nem elég, ha szabad a böngézés? Nem, mondanak:
Mi ég madarai mindenkor szabadok vagyunk.

Babits Mihály: Őszi pincézés
(részlet)

Csöndes a tanya, nincs dolog.
Szunnyad a must a csömögén,
s a pince tikkadt melegén
pihennek boldog óborok.

A sárga murci bugyborog;
ébred a must a csömögén,
mint Lélek a holt víz felett.

Ó pinceszáj, illatos kripta!
Igy leng e bús présház felett
a Feltámadás drága titka.

Ady Endre: Szüret az Athoszhegyen
(részlet)

Két fráter hordja föl a bort,
Roskadjon ma az asztal,
Teljünk be ma, testvéreim,
Alleluja, alleluja,
Mámorral és malaszttal.

Milyen csodás az őszi ég,
Ez a bor Krisztus vére
S a csillagok: kis angyalok.
Alleluja, alleluja
S ragyog Mária képe.

Ady Endre: Szüret
(részlet)

A lombhulláskor vigaszunkra
Eljön a víg szüret megint,
Lesz már, ami fölmelegítsen,
Ha kissé hűsebb szél legyint.
A szőlőskertek vígan vannak,
Aki most búsul, mind bohó,
Egy jelszavunk legyen szüretkor:
A dáridó, a dáridó.

Ady Endre: Elillant évek szőlőhegyén
(részlet)

Tort ülök az elillant évek
Szőlőhegyén s vidáman buggyan
Torkomon a szüreti ének.

Ónos, csapó esőben ázom
S vörös-kék szőlőlevelekkel
Hajló fejem megkoronázom.

Illyés Gyula: Szüret-búcsúztató
(részlet)

Gazdag szüret volt. Ujra: „tőgyként
csüngtek a fürtök”! Reszketeg
állnak sárban a kifejt tőkék,
ridegbe hagyott tehenek.
Emlékszel? Régvolt évek őszén,
ha lomb lehullt, táj kopaszult:
hogy kitünt minden hegyi ösvény!
Mily messze nyilt és nyúlt az út!
 

Illyés Gyula: Szüret után
(részlet)

Ez a szüret, az enyém. Amíg
ti itt atyáink földjét kapa-szóra,
én ezért róttam tenger halmait,
a vad városokét, épp úgy hajladozva!

Adnék kóstolót, ám, ami nekem
vigasz és mámor, nektek még ma lőre.
Ti forrtok, értek, haj, míg derüsen
bölcselni tudtok, bólogatni tőle –

Babits Mihály: Szüret előtt

Sötétzöld színű és tömött a tő,
egy-egy vörös levéllel néha tarka;
édesen lankad, érve csüggedő,
kékes fürtjével a nemes kadarka.

Oly mézes-forró s drágán töppedő,
mint szenvedélyes szerető vad ajka; –
s várakozásban ég a hegytető,
s mosolyog a Nap, a lángtejü dajka.

Várakozásban ég a hegytető,
benn a présházban locsolják a kádat –
ó méla napfény, lankadt dajkaság!

Méla Halál, te nagy Szüretelő,
jöjj, hozd a kést, puttonnyal kösd a hátad,
és halkan nyisd a Pince ajtaját!

Babits Mihály: Ősz, kripta, ciprus, szüret, tánc, kobold
(részlet)

Van szüret minden őszben! Idd a bort,
sajtold a szőlő véradó husát
és táncos lábbal könnyedén tipord,
mert minden lázban van még ifjuság.
Szüretre hívlak! fogd fel a csuport,
fogd fel a mustot, mely a kádba forr!”
Igy súgsz és táncolsz bennem ó kobold,
oly könnyü lábbal, mint a könnyü bor.

Juhász Gyula: Október
(részlet)

Szüret tüzei égnek,
Szólnak szüreti nóták
S a szőlőhegyek hátán
Venyige lombja pirkad
És megszépül csöndesen
Az egész mulandóság.