Wolfgang, magyar megfelelője Farkas bencés, Regensburg püspöke, 971 táján misszionáriusként hazánkban is járt. Boldog Gizellát, Szent István feleségét ő nevelte. Kultusza főleg a XV. század folyamán a felső-ausztriai Sankt Wolfgang bencés apátságból ágazott ki, amely sírja révén búcsújáró hely is volt. Tisztelete az egész német–római birodalmat, de hazánkat is meghódította.
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Fába szorult féreg
Wolfgangnak Farkas a magyar megfelelője. E totemisztikus eredetű, ősi magyar személynév a közelmúltig kedvelt volt nálunk, különösen a nemesi családok körében. (L. még a katolikus naptárban a 30-i Luperkusz, magyarul Farkasd napját. Luperkusz „őse” az etruszk pásztoristen, Lupercus lehetett. A név „Farkasűzőt” jelent.) Szent Wolfgang tiszteletével, a Farkas név kedveltségével éles ellentétben „farkas komának” régen nem volt semmi becsülete. Csúfosan (le)szerepel az állatmesékben, nevei szitkot, megvetést köpködnek (l. bestye, csikasz, fene, féreg, lompos, ordas, toportyán), a róla szóló háriádák és rémtörténetek babonás rettegésről árulkodnak (l. német werwolf = „farkasember”). A farkas a pásztorembernek persze ellensége, rendszerint azonban csak télen, „farkasordító” hidegben, amikor a ragadozó a saját vadászterületén nemigen talál élelmet. Nem annyira kártékony tehát, hogy ez kielégítően megmagyarázná azt a dühöt és félelmet, amivel az ember módszeresen irtotta őket, ahol érte.
Ki üvölt, mi üvölt?
Farkas.
Ne üvölts, ne üvölts,
hallgass!
De bizony üvöltök:
ó-hó!
Szemembe ment a
porhó.
Bendőmben nincsen
semmi,
jó volna valamit
enni.
Üvöltök velőt-
rázón,
üvöltök, mert én
fázom.
Üvölts hát, üvölts, ne
hallgass,
fázó, éhező
farkas!
Petőfi Sándor: A farkasok dala
Süvölt a zivatar
A felhős ég alatt,
A tél iker fia,
Eső és hó szakad.
Kietlen pusztaság
Ez, amelyben lakunk;
Nincs egy bokor se', hol
Meghúzhatnók magunk.
Itt kívül a hideg,
Az éhség ott belül,
E kettős üldözőnk
Kinoz kegyetlenül;
S amott a harmadik:
A töltött fegyverek.
A fehér hóra le
Piros vérünk csepeg.
Fázunk és éhezünk
S átlőve oldalunk,
Részünk minden nyomor…
De szabadok vagyunk!