„…Rák,…”
A június 22/23-ával [!] kezdődő csillagászati hónap névadója az Ikrek és az Oroszlán közötti jelentéktelen állatövi csillagkép, amely az időszámításunk előtti 2000 évben volt a nyári napforduló otthona. Az égi Rák (Cancer) mintájául nem a hosszúfarkú rák (Macrura) szolgált, amilyen a homár, a languszta vagy a mi folyami rákunk, hanem a rövidfarkú rákok körébe tartozó tarisznyarákok családjának (Cancridae) valamelyik tagja. A névadó nemnek (Cancer) 20 faja van, s ezek mind part mentiek és kétéltűek: vagy a sziklákon vagy a sekély árapályövben élnek. Többszörösen illő képmásai tehát az Állatöv e tipikusan átmeneti szakaszának, hiszen a Rák, e „nedves” csillagkép határos egyfelől a Tejúttal, másfelől a „száraz” Oroszlánnal, továbbá, időszámításunk előtt a napforduló „otthona” volt, s időszámításunk kezdetén a Nappal való együttállása (eltűnése) Egyiptomban a Nílus áradását jelezte. Különösen figyelemre méltó a csillagkép asztrológiai urának, a Holdnak és a rákoknak hiedelmi összekapcsolása. A természettudósok számára ugyanis bebizonyosodott, hogy a szóban forgó rákfajok életciklusa, vándorlása és szaporodása egyrészt a napi árapály ingadozáshoz, másrészt a hónapos holdváltozáshoz igazodik. Egyiptomban csak a késői korban vált általánossá a csillagkép rák-ábrázolása, korábban inkább skarabeuszhoz hasonlították (a két állat sziluettje hasonlít egymásra). A szent skarabeusz kultusza épp arra vezethető vissza, hogy csillagképe adott helyet a napfordulónak. Kheprit, a ganajtúró bogarat már a korai időkben a kelő Nap megtestesülésének tekintették; úgymond, a napgolyó is úgy gördül végig az égen, ahogy a szkarabeusz a szamár gombócát gurigatja. Amint a napisten a napkoronggal, úgy volt egylényegű Khepri a galacsinnal, amibe a petéjét tojja, s amiből a világra jön.
Földi János: Junius, az Égi jegy szerént Rák hava
A’ kies Nap Rák havára
Leg magasb tetőre ér,
A’ Nap hossza Rák módjára
Már ezentúl hátra tér.
Sípra most ólts, most kaszáltass,
Török búzát most kapáltass,
Most a’ Szőllőd ád sok bajt,
’S Méhed mikor botsát rajt.
Szatmári Juhos László: Rák
Csokonai Vitéz Mihály: A nyár
(részlet)
A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
Mert súgárit a nap rá közelről hányja.
Vévén a Szírius tőle melegséget,
Tüzes csillagával minden határt éget:
S mihelyt dögleletes fényű csillagzatja
Magát a ráfordúlt égen kimutatja,
Azonnal a tavasz szépségi hervadnak,
A kies ligetek, mezők elfonnyadnak.
Weöres Sándor: Kánikula
(részlet)
Szikrázó
az égbolt
aranyfüst a lég,
eltörpül
láng-űrben
a tarka vidék.
Babits Mihály: Nyár
(részlet)
Esik a nap!
Szakad a súlyos, sűrü zápor
zuhogva istenigazából.
Állok, s nyakamba hull a lángderűs ég!
Óh gyönyörűség!
Részeg darázs
ráng körülöttem tág körökben,
ide röppen és oda röppen:
visszatérő csapongás, lenge hűség...
Óh gyönyörűség!
Hangos virág
kiált, bíbor szinekkel esdve,
hogy jöjjön már a bíbor estve,
hogy halk pohárka harmatok lehűtsék:
Óh gyönyörűség!
Ezüst berek, zöld víz, bolond madárdal,
ős asszony-illat: izzadt nyárfaszag,
s az égről tajték- s habfelhő fogával
vén csontokon az ifjú nyár kacag.
Horgászbotommal gázolom a tócsát,
tündérek várnak, vagy hideg halak?
Maroknyi, édes örökkévalóság,
egy pillanatra megtaláltalak!
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
JÚNIUS
Fordul az Hold: fordul a kettős szív, s hány lest.
Hízelkedő szókban van proteusi test,
Sok fekete mérget gyakran sárga méz fest.
Kosztolányi Dezső: Negyven pillanatkép
Mondd, láttad-e a pusztát nyári délben,
mikor kövéren sárgállik nyugalma
és sárga minden, mily hideg-fehéren
villan ezüst-szikrát a sárga szalma?
József Attila: Nyár
(részlet)
Jön a darázs, jön, megszagol,
dörmög s a vadrózsára száll.
A mérges rózsa meghajol –
vörös, de karcsú még a nyár.
Mint asztalon a sárga tál,
itt van a nyár, itt van a nyár.
Színültig rakva, gazdagon
beérő méreg, egy halom
virág, gomolyog, mint a füst
az illata, arany, ezüst.
Üvegpohár, hasadt gyümölcs,
Gauguin-csendélet, árva, bölcs.
És ikrasúlyú, sűrű méz,
azt hiszem ennyi az egész.
S külön kupacban egymaga,
a tűz, a víz, a réz, a fa.
Tompa Mihály: Nyárban
(részlet)
Meg van áldva, felruházva
Kalászfővel a barázda:
Meg is zendül ott maholnap
Éneke az aratóknak.
Várjatok még, hadd viselje
A jó föld a koronát;
Melyet ugy is munkadíjúl
Az embernek odaád.
Hegyek, halmok tája zöldűl
Szőlőfának levelétűl;
Telik szemje drága nedvvel,
Melyet a szív óhajt, kedvel.
Bő szüret lesz, széled a bú...
A borsajtó csikorog;
Harsány zajtól riadoznak
A tetők, a hegysorok.
Csoóri Sándor: Június forrósága
(részlet)
Nyárközép. Körös-körül kitartóan tüzel június. Bárhova lép az ember, túlzás nélkül azt hiheti: befűtött kemenceszáj előtt halad tovább. És rögtön azt is, hogy nincs vége a kemencének. Mindenfelé pörkölődik a fű, az akáclevél, s a porban talált sastoll is meleg.
Sokan elátkoznák az ilyen holttengeri napokat. Behúzódnak előlük az árnyékba, isszák védekezésül a sört, a hideg fröccsöket, és hűtik magukat gyors zuhanyokkal.
