Ma 2024. július 16. kedd, Valter napja van.
Július – Szent Jakab hava – Nyárhó – Áldás hava
július

Július

A római naptárban a hónap eredetileg a fantáziátlan Quintilis, „Ötödik” nevet viselte, mivel az egykori márciusi évkezdéstől számítva az ötödik hónap volt. I.e. 44-ben Marcus Antonius hízelgő javaslatára nevezték el júliusnak Julius Caesarról, aki e hónap 12. napján született.

Júliusra esett akkor is, ott is a mezőgazdasági munkák dandárja, de azért ünnep is akadt egy-kettő. 5-én volt a Poplifugia, a „Nép menekülése” ünnep, melynek eredetével az egykorú szerzők sem voltak tisztában, ezért bizonyos történelmi eseményekkel próbálták kapcsolatba hozni. Hahn István viszont a „Királymenekülés”-ünnep (Regifugium, február 24.) ellenpárját ismeri föl benne. 7-én volt a Nonae Caprotinae, a rabszolganők ünnepe. Ezen a napon az asszonyok Iuno Caprotina tiszteletére áldoztak egy vadfügefa, „kecskefügefa” (caprificus) alatt. A fügefa tejszerű nedvét mutatták be áldozatul Junónak mint kecske-, illetve fügefaistennőnek. Mind a kecskét (capra), mind a fügét (ficus) termékenység-jelképnek tekintették a régiek, az orgiasztikus szerelem szimbólumai voltak. A római szerzők ezt az ünnepet is történeti esemény emlékének tartják, összekapcsolva a Poplifugia keletkezésének vélt történeti okaival. Valójában a Nonae Caprotinae is téli termékenységünnepek ellenpárja. Pl. a decemberi Saturnaliáé, mely szintén rabszolgaünnep volt, a februári Lupercaliáé, amikor meztelen ifjak kecskebőr korbáccsal ütlegelték városszerte a nőket, hogy termékenyek legyenek. A Caprotina ünnep történeti magyarázata arra enged következtetni, hogy a kecskeistennő papnői eredetileg Bacchus férfifaló szolgálóinak, a bacchánsnőknek a módjára viselkedtek. A hagyomány szerint ugyanis a „nép menekülésekor”, miután Róma szomszédjai összefogtak a Város ellen, a római rabszolganők honleányi buzgalomból magukra öltötték úrnőik ruháit, és az ellenség táborába vonultak lelkes fogadtatásul, majd nagy mulatozást csaptak velük. Amikor sikerült leitatni őket, vezetőjük, Tutela („Oltalom”, vö. az Amalthea kecskeistennő bőréből készült oltalmazó égisszel) felmászott egy kecskefügefára, és jelt adott a közelben rejtőzködő római férfiaknak, akik az alvó ellenségen fényes győzelmet arattak. Tutela alighanem Juno mellékneve volt, és a fára mászó rabszolganő története egy ősi faistennő-ábrázolás félremagyarázása lehet.

Az ókori magaskultúrák anyaistennőinek egyik növényi alakja a tejet adó fügefélék valamelyike volt. Indiában az asvattha- és a banjanfát (Ficus religiosa, F. indica) ma is szentnek tartják, Egyiptomban Nut, Hathor vagy Ízisz szederfüge (F. sycomorus) képében szoptatta fáraó-gyermekét, a kisázsiai Adónisz anyja Szmürna, a szmürnafügefa volt. Rómában a fügét „Rumina fügefája” néven tisztelték. Rumina („Emlő”) Junónak mint a szoptató anyák és a dajkák védő istenasszonyának volt a neve, s az ő fája alatt szoptatta a mítosz szerint Romulust és Remust farkasdajkájuk. A Ficus Ruminalis kapcsolata az ikerkultusszal, világfaként való felfogása (Róma fája = a világ fája), összefüggése a mitikus „szoptatás”-motívummal az Ikreken átnyúló tejútfa révén foglalható gondolati egységbe. Idetartozik, hogy amikor a Nap a Rák csillagképben jár, az éjszakában az állatövi csillagképek közül az átellenben lévő Bak uralkodik, s hogy az ókorban július elején, miután a Nap elhagyja a napfordulót, ismét látható lett a Tejúton ragyogó, Amalthea kecske után elnevezett Capella csillag. A Caprotina ünnep a mondottakkal függ össze, kiegészítve azzal, hogy a füge virágzása júliusig tart, s ilyenkor termi első gyümölcsét.
Július 12-én Apollo tiszteletére rendeztek ünnepi játékokat, amely a nők számára a már említett két ünnep betetőzése volt. Mint Varro írja, e játékokon az asszonyok bíborszegélyű tógát ölthettek, amely egyébként a magas rangú férfiak ünnepi ruhadarabja volt. Július 23-án a vizek urának, Neptunusnak áldoztak (Neptunalia), hogy megóvja a termést a szikkasztó nyári forróságtól, most, hogy a Nap elhagyván a „nedves” Rák jegyét és a „száraz” Oroszlánba lépett.

Júliust ezért régen Oroszlán havának is nevezték. 23/24-n lép a Nap az Oroszlán jegyébe (a valóságban a Rák csillagképben jár ekkor). Közhasználatú magyar neve az Oroszlán hónap első dekádjának apostolszentje után Szent Jakab hava volt. A hónapot félmeztelen, nagy kalapú paraszt testesítette meg, amint épp sarlóját köszörüli, arat vele vagy kévét hord, netán a csűrben búzáját csépeli. Elvontabb allegóriája sárga ruhás, repülő ifjú, fején kalászkoszorúval. Jobbjában az Oroszlán jele, baljában kosár fügével, dinnyével és más gyümölcsökkel. Az oroszlánbőrös, buzogányos napisten, Héraklész/Hercules szintén a július megtestesítője volt.

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium (részlet)
 

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek
(részlet)

Caesar hónapja

A július régi római neve „Quintilis” volt, miután náluk az esztendő márciussal kezdődött, s így a július az „ötödik” (quintus) hónap volt. Amikor azonban Julius Caesar Krisztus előtt 45-ben végrehajtotta a naptárreformot, akkor az ő tiszteletére, miután ő ebben a hónapban született, róla nevezték el ezt a hónapot.


Márai Sándor: Négy évszak
(részlet)

Július

Már reggel, ébredéskor, van a levegőben valami vészhírszerű. A madarak hajnali fél három felé kezdik. Háromtól ötig vitatkoznak, készülnek a napra, az életre. Ezek a titkos órák. A város savanyú lepleibe göngyölten alszik, gyötrötten és aléltan készül a nappal harmincnégy fokos végzetére. De a kora hajnal, ez a gyöngéd, nemes és szagos júliusi hajnal az érettség egészséges és üde illatával lélegzik.

[…]

Hajnali háromkor megint künn állok az erkélyen. Hallgatom a madarakat. Arra gondolok, hogy az irodalom a mérsékelt égöv terméke. A trópusokon csak élni lehet. S még ezt gondolom, tikkadtan és honvággyal: nem is lehet rossz, a trópusokon. Nem is lehet rossz, élni, alélni az élet ötvenfokos, halálos ölelésében; élni, csak élni.

Kányádi Sándor: Nyár van, nyár…
(részlet)

Nyár van, nyár,
tikkasztó.
Kiszáradt
minden tó.
Elapadt
a patak.

Nyár van, nyár… (részlet)

Weöres Sándor: Kánikula
(részlet)

       Szikrázó
       az égbolt
aranyfüst a lég,
       eltörpül
       láng-űrben
a tarka vidék.

Radnóti Miklós: Naptár / Július
(részlet)

Nedves hajjal futkároznak
meztélábas záporok.


Radnóti Miklós: Hőség
(részlet)

És bomlik a hőség s imbolyog! hajlott
füvek közt dudoló fény kisérgeti utját;
talpát feni és csúszkálva elindul,
pára marad itt csak és szövött nyugalom.

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)

JÚLIUS

Fordul az Hold: fordul, aki magassan hág,
A fán mennél feljebb hágsz, mind gyengébb az ág:
Boldog! az ki alatt csendes kenyeret rág.


Csokonai Vitéz Mihály: A nyár
(részlet)

A nap kettőztetvén hév tüzét a Rákon,
     Magossan tűndöklik a hideg klímákon.
Hevűl a Neméa sárga oroszlányja,
     Mert súgárit a nap rá közelről hányja.

Arany János: Toldi
(részlet)

Első ének

Ég a napmelegtől a kopár szík sarja,
Tikkadt szöcskenyájak legelésznek rajta;
Nincs egy árva fűszál a tors közt kelőben,
Nincs tenyérnyi zöld hely nagy határ mezőben.
  Boglyák hűvösében tíz-tizenkét szolga
Hortyog, mintha legjobb rendin menne dolga;
Hej, pedig üresen, vagy félig rakottan,
Nagy szénás szekerek álldogálnak ottan.

Arany János: Toldi - Első ének (részlet)

Petőfi Sándor: János Vitéz
(részlet)

Tüzesen süt le a nyári nap sugára
Az ég tetejéről a juhászbojtárra.
Fölösleges dolog sütnie oly nagyon,
A juhásznak úgyis nagy melege vagyon.

Szerelem tüze ég fiatal szivében,
Ugy legelteti a nyájt a faluvégen.
Faluvégen nyája mig szerte legelész,
Ő addig subáján a fűben heverész.

Petőfi Sándor: A Kiskunság
(részlet)

Forró nyárközép van,
Kapaszkodik a nap fölfelé; sugára
Mint a lángeső, oly égető özönnel
Ömlik a pusztára…
Puszta van körűlem,
Széles hosszu puszta, el is látok messze,
Egész odáig, hol a lehajló ég a
Földdel olvad össze.

Petőfi Sándor: Kiskunság (részlet)

Kálnoky László: Július
(részlet)

A perzselő és buja nyár
kemencéjében a kopár
fennsík kigyúl, lentebb a málna-
bokrok nyújtják gyümölcsüket,
s a szunnyadó erdők felett
úszik a tölgyek barna álma.

Lombok között bujkál a fény,
zöld láng lobog a fák hegyén.
Szerszámládájukat kinyitják
a kis, hegyes fülű manók,
kezükben gyújtó és kanóc,
hogy felrobbanthassák a sziklát.

Kálnoky László: Július (részlet)

Radnóti Miklós: Július
(részlet)

Ilyen hőség sem volt itt már régen,
mesélik, még a vaj is elalélt
és olvadni készült lenn a jégen

ma délelőtt még s most beborult. Már
aprót söpör a ház előtt a szél
s körül minden figyelmesen föláll

a tolongó porban s záport remél.
A nyugágy háta is hassá dagad
és elszakad a szárító kötél.

Jékely Zoltán: Júliusi pillanat
(részlet)

Úgy áll a nap az égbolt kellős közepében,
mint az emberi lét küszöbén állhatott:
rejtelmes húrokon a nyári pillanat
így zsongott akkor is éppen.

A férfi, ki a hűs folyóvízből kiszállott,
azt hitte, így marad ez immár mindörökre:
hasrafeküdt nagyboldogan, könyökre
támaszkodott, figyelte a világot…

Innét ered talán káprázó szép hitem,
hogy ősz, tél és halál eztán számüzetett,
innét a százezer esztendős üzenet,
ha gerincem a nap tüzével süttetem.

Július
népi mondóka

Esős Illés rossz,
mert áldást nem hoz.
Jakab napja vihart szül,
Magdolna sárban csücsül.
Anna asszony reggele
már hűvös, ne játssz vele.
Mihelyt a pók széttépi hálóját,
Jön a felhő, s rögtön tartós esőt ád.

[Július]

Kapcsolódó ünnepek