1874. október 9-én alapították az Általános Postaegyesületet, melyet később Egyetemes Postaegyesületnek neveztek. Erre az eseményre emlékezünk a POSTAI VILÁGNAPpal. A 22 alapító ország között volt Magyarország is. Az egyesület célja, hogy összehangolja a nemzetközi postaszolgálat tevékenységét és továbbfejlessze a szolgáltatásokat. Az egyesület 1948-tól az ENSZ szakosított intézménye, jelenleg több mint 160 ország a tagja.
A Jeles napok szerkesztősége
Tompa Mihály: Postadal
(részlet)
Víg danára nyílik ajkam,
S merre hajtok, száz szekér
– Postasípom nyers dalára,–
Mind utat nyit, mind kitér.
Úti táskám rejtekéből
Bú, remény csak úgy repűl,
Jövetemre sok vidám arc
Elborúl, sok felderűl.
Sok szülét, rokont, barátot,
Édesen megnyugtatok;
Messze földről ennek, annak
Szíves óhajtást hozok.
A sohajtó lányka keble
Boldog érzelmekre kél,
Ha táskámban kedvesétől
Van egy édes kis levél.
A pazar fiú reménnyel
S nyugtalan vár énreám:
Mert a rég várt örökséget
Érkeztemmel kapja tán;
S mindezekre semmi gondom...!
Dudorászva dalra dalt!
Vígan hajtok, nem cserélek
Sok emberrel hívatalt.
Jékely Zoltán: Bélyeggyűjtők
(részlet)
Ültünk a lépcsőn – nyár volt, nagy meleg –
Babu, Cibla, Pipi, Laci, Pikó,
kezünkben album s tarka bélyegek:
Aszerbedzsán, Japán, Portorico,
Mauritius s más rejtélyes nevek,
megvigasztaltak minden bánatot,
s rajtuk királyok és vadállatok,
amelyekről álmodni lehetett.
Tóth Árpád: Levél
(részlet)
Ha ez a levelem megérkezik,
Édesem, gondolj rám egy kicsit.
Képzelj magad elé: szivarozgatok,
Fáradt vagyok és csendes és nagyon elhagyott.
Azt gondolom, maholnap meghalok,
S azt is gondolom, nem kár, ha meghalok.
Elküldöm neked ezt a levelet,
De nem mint régen: csevegni veled.
Kálnoky László: Postai epigrammák
Egy új levélosztályozó gépre
Nem működik a Toshiba?
Bizony sajnálatos hiba.
Saját telefonkészülékemre
Rossz bár,
de crossbar!
Csorba Győző: Levelek régi barátaimnak
(részlet)
Írok mind karácsonyibb lesz a szél
néhány hét múlva advent és ilyenkor
érzékenyebb az ember sőt érzelmesebb
szereti ha körülfogják körülbeszélik
ha el bírja hitetni magával hogy támadhatatlan
hogy érdemes élni
Írok de a feladót elhagyom
legtöbb levelem visszakapnám az iszonyú
kis cédulákkal: „Meghalt” „Ismeretlen”
Csoóri Sándor: Levelek
(részlet)
Fölkelsz, és egyszer csak eszedbe jut ez is: nemigen írsz már levelet senkinek. Se zöld tintával, se feketével.
Mintha kipusztultak volna a barátaid. Vagy mintha hó alatt élnének évek óta, és szemük nagy ólomgomb már, s hiába is írnál, olvasatlan maradna minden sorod.
Nem írsz, és nem is kapsz – hacsak hivatalosat nem. „Kérjük, szíveskedjék ezt meg ezt, erre meg erre…” Az írógép olajszaga néha hányingert okoz.
Oda tehát a nagy nekiülések izgalma is: a fontoskodás, a készülődés. Kisasszony, egy feketét, jó erőset! És azután elő a tollat, a papírt, a varázspálcát, elő a kalapból a nyulat. Elvégre minden igazi levél valóságos szemfényvesztés. Rögtönzés; kiszakadás térből és időből; áthatolás egy másikba; kapcsolatkeresés és kapcsolatápolás a pillanatba sűríthető képességeink alapján. Mert ugyan ki ír előbb piszkozatban levelet a barátjának, a szerelmének, a szüleinek? Ki ír szuszogva, szöszmötölve, fényesítgetve egy-egy szót, jelzőt, mint a kézelő gyöngyházgombját?
