KERESZTES SZENT JÁNOS (Fontiveros, 1542. június 24. – Ubeda, 1591. december 14.) édesapja korán meghalt, így gyermekkora szegénységben telt. 1563-ban lépett be a karmelita rendbe. Teológiai tanulmányait a salamancai egyetemen végezte. Avilai Szent Teréz tanácsára maradt karmelita szerzetes és szigorú reformintézkedéseket szorgalmazott. Több kolostort is alapított. Az avilai rendház spirituálisa volt 1572 és 1577 között. A rendi reformokat ellenzők börtönbe juttatták 1578-ban. Elmélkedéseiből születtek a lelki irodalom klasszikus alkotásai: Út a Kármel hegyére, A lélek sötét éjszakája, Lekipáros ének, A szeretet eleven lángja. Segovuiában lett perjel 1588-ban, majd Ubedába került a rendi reformokkal kapcsolatos véleménykülönbségek miatt. 1591. december 14-én hunyt el.
Csontjait 1593 óta Segoviában őrzik. 1675-ben boldoggá, 1726-ban szentté avatták.
A Jeles napok szerkesztősége
Keresztes Szent János: A Kármel hegyére vezető út (A lélek sötét éjszakája)
(részlet)
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsőn át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égő láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidőben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesitettél
Vőlegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vőlegénnyel!
