Augustus császár a naptárban
Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.
(…)
Az „augustus” szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett „Kaiser”, „császár” és „cár” formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a „sérthetetlen császári felség” jelzőjéül használta az „Augustus” nevet, a császárnék pedig az „Augusta” nevet kezdték viselni. A név maga mégis az „augusztus” hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.
Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet)
Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)
Augusztus
Augusztust tüzes ifjú jelenítette meg lángszínű ruhában, szárazságtűrő virágokkal ékesítve. Jobbjában a Szűz jelét tartotta – augusztus 24-én kezdődik a Szűz hava –, baljában kosarat a hónap terményeivel. A kánikulára utal másik megjelenítése: folyóból kilépő meztelen férfi, amint éppen iszik. Mezőgazdasági munkák szerint: éghajlattól függően arató, cséplő, netán már az őszi szántást végző paraszt, vagy hordót, sajtárt, prést javítgató vincellér. Jelképezhette Ceres (Démétér) – ő volt ugyanis a Szűz olümposzi védnöke –, kalászkoszorúval a fején, karján kévével, kezében sarlóval, amint kígyófogatát hajtja. Triptolémosz áll mellette, fáklyával világít az istennőnek leánykereső alvilági útjában.
(…)
Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A „Kisasszony hava” elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a „nagyboldogasszony” még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.
Augusztus
népi mondóka
Ha Domonkos forró,
kemény tél várható.
Lőrinc-napja, ha szép,
sok a gyümölcs, és szép.
Bertalan szép idővel,
az ősz is nekünk kedvel.
Sűrű eső augusztusban,
Jó mustot ád a hordóban.
Radnóti Miklós: Naptár / Augusztus
(részlet)
A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.
Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)
AUGUSTUS
Fordul az Hold: fordul az erszény is, úgy költs,Erre a hónapra esik „az Úr színe változása… annak emlékezetére, hogy halála előtt Krisztus átalváltozott. Alkalmatossága pedig az volt, hogy ama dicsőséges magyar vitéz Hunyadi János Nádor Fejérvárat a török ellen nemcsak megtartotta, hanem Muhamet császárt is alatta megverte 1456. esztendőben, mellyel az egész keresztyénséget megörvendeztette. Szentelik augusztus 6. napján” ezt az ünnepet. Ehhez a török elleni győzelemhez kapcsolódik a déli harangszó, amint majd később látni fogjuk.
Ugyanerre a hónapra esik még „Nagy Boldogasszony” napja, amelyet „B. Szűzmária mennybemenetelének emlékére Augusztus 15. napján” tartanak. „Ezt az ünnepet a görögök hívják Szűzmária elaluvása ünnepének, mert úgy tartják, hogy rendes és csendes halállal megholt”.
Végül augusztus utolsó vasárnapján ünnepeljük magyarnyelvű református egyházunkban az „újzsenge”, illetve az „újkenyér” gondviselés-ajándékozta hála-alkalmát. Felbecsülhetetlen evangéliumhirdetési és hallgatási lehetőség a lelki és a testi kenyér összefüggésében. Számba vehetjük anyagi javainkat, s az úrvacsorai asztal körül tehetünk bizonyságot a mennyei Atya gondviselésének kifogyhatatlanságáról és páratlanságáról. Ő mindenkire felhozza a maga napját, de a hívők serege meg is köszöni gyermeki háládatossággal az imádság teljesítését: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Máté 6,11; 6, 33; János 6, 22 skk.).
Augusztus
Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfaja ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek.
Szabó Lőrinc: Augusztus
(részlet)
Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen Nyár, s a lankás búzaföldek, erdők és folyamok ringató mozdulatlansága konok megadással tűri az egek lángoló villanyzuhanyát.
A Föld szíve majd kicsattan; a gyilkos forróság barna sebeket mart a homokba. Megállt az élet és áll az idő. A kétségbeejtő döbbenésben robbanásig feszül a reszkető, ideges csönd.
És hull a fény… Nagy sárga foltok zuhannak át a kék teren. Izzó öntvények folynak a fénybedermedt tavak mélyén; a vakító víztükrökön szinte hallani a tűzzápor monotón kopogását.
Nap hasonmásai, Nap fiai,
nagy aranypillás napraforgók,
vége bókolni, körbe hajlani!
Lenyakazódtok.
Lenyakazódtatok. Még jár a nap.
Fejeteket az őszi fénybe
most rakják száradni: a nagy
Atya elébe.
Nincs több hajlongás, forgás, bókolás.
Mindegyőtök egy nagy meredt szem.
Nézhettek föl már. Nincs vigasztalás.
Nincs felelet sem.
Feléd fordítjuk szüntelen az arcunk,
bálványunk, éltetőnk, tüzes korong!
Hasonlítunk hozzád. Talán miattunk
aggódsz, ha fényed felhők közt borong.
Szánd tányérképű rokonaidat
rövidre szabott életük miatt!
Számlálhatatlanok évmillióid,
s kóróvá száradunk mi őszutóig.
Kosztolányi Dezső: [A napraforgó, mint az őrült]
A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.
Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.
Tán csak az én öregedő fejemnek
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes terítéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóizű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkőfejüket nem bírják már a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.
Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel
Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángtól vörös az égnek alja
és égni kezd az óriás pokol.
Az ember ébred – a láng sustorog –
fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.
És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.
Véres sarokkal, bőszen ront előre
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.
Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan,
s csorogni kezd a vére bíbora.
Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem,
rég kialudt, halott szivet takar.
Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,
szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.
