Ma 2024. július 16. kedd, Valter napja van.
Augusztus – Kisasszony hava – Nyárutó – Új kenyér hava
augusztus

Augustus császár a naptárban
Az augusztus régi neve a rómaiaknál „Sextilis” volt, mert a hatodik (sextus) hónapja volt az esztendőnek. Ez a neve maradt meg még a Julius Caesar-féle naptárreform után is. Amikor azonban Augustus császárnak Krisztus előtt 7-ben az időközben újra felszaporodott szökőnapok miatt újabb naptárrendezést kellett végrehajtania, akkor ennek a hónapnak a nevét is megváltoztatta: miután életének legtöbb szerencsés eseménye ebben a hónapban játszódott le, azért a saját felvett nevével jelölte meg ezt a hónapot.
(…)
Az „augustus” szó voltaképpen az „augur”-ra megy vissza, vagyis a madárjósra („avi-ger”), akinek jóslata szerencsét jelent. Célzással a császár példátlanul szerencsés pályafutására, a szenátus „a legszerencsésebb” (augustus) jelzőt találta a legmegfelelőbbnek. Ettől fogva csakugyan ezt a nevet használta Gaius Octavianus Julius Caesar. S ugyanúgy, ahogy Caesar nevéből általában rangjelzés lett „Kaiser”, „császár” és „cár” formában, ugyanúgy lett az Augustus nevéből is rangjelzés: ettől fogva minden uralkodó a „sérthetetlen császári felség” jelzőjéül használta az „Augustus” nevet, a császárnék pedig az „Augusta” nevet kezdték viselni. A név maga mégis az „augusztus” hónapnév formájában maradt meg leginkább elevenen az emberek nyelvhasználatában.

Supka Géza: Kalandozás a kalendáriumban és más érdekességek (részlet)

Jankovics Marcell: Jelkép-kalendárium
(részlet)

Augusztus

Augusztust tüzes ifjú jelenítette meg lángszínű ruhában, szárazságtűrő virágokkal ékesítve. Jobbjában a Szűz jelét tartotta – augusztus 24-én kezdődik a Szűz hava –, baljában kosarat a hónap terményeivel. A kánikulára utal másik megjelenítése: folyóból kilépő meztelen férfi, amint éppen iszik. Mezőgazdasági munkák szerint: éghajlattól függően arató, cséplő, netán már az őszi szántást végző paraszt, vagy hordót, sajtárt, prést javítgató vincellér. Jelképezhette Ceres (Démétér) – ő volt ugyanis a Szűz olümposzi védnöke –, kalászkoszorúval a fején, karján kévével, kezében sarlóval, amint kígyófogatát hajtja. Triptolémosz áll mellette, fáklyával világít az istennőnek leánykereső alvilági útjában.

(…)

Augusztus régi magyar neve Kisasszony hava, Szűz hava egyképpen utalnak a hónap asztrológiai jegyére és a nagy augusztusi Mária ünnepre, Nagyboldogasszony napjára. A „Kisasszony hava” elnevezés nyilván abból az időből való, amikor a „nagyboldogasszony” még Szent Anna volt. A tulajdonképpeni Kisasszony (Kisboldogasszony) napja ugyan még a Szűz havába, de már szeptemberbe esik.

Augusztus
népi mondóka

Ha Domonkos forró,
kemény tél várható.
Lőrinc-napja, ha szép,
sok a gyümölcs, és szép.
Bertalan szép idővel,
az ősz is nekünk kedvel.
Sűrű eső augusztusban,
Jó mustot ád a hordóban.

[Augusztus]

Radnóti Miklós: Naptár / Augusztus
(részlet)

A harsány napsütésben
oly csapzott már a rét
és sárgáll már a lomb közt
a szép aranyranét.

Augusztus (részlet)

Gyöngyössi János: Az esztendőben elé forduló 12 hónapok alá az 1766-ik esztendőre
(részlet)

AUGUSTUS

Fordul az Hold: fordul az erszény is, úgy költs,
Elfogy, s majd megtelik, ha van, amit belé tölts.
Oh csalárd Planéta! sok lett általad bölts.

Tőkés István: Hétköznapok – ünnepnapok
(részlet)

Augusztus

Erre a hónapra esik „az Úr színe változása… annak emlékezetére, hogy halála előtt Krisztus átalváltozott. Alkalmatossága pedig az volt, hogy ama dicsőséges magyar vitéz Hunyadi János Nádor Fejérvárat a török ellen nemcsak megtartotta, hanem Muhamet császárt is alatta megverte 1456. esztendőben, mellyel az egész keresztyénséget megörvendeztette. Szentelik augusztus 6. napján” ezt az ünnepet. Ehhez a török elleni győzelemhez kapcsolódik a déli harangszó, amint majd később látni fogjuk.

Ugyanerre a hónapra esik még „Nagy Boldogasszony” napja, amelyet „B. Szűzmária mennybemenetelének emlékére Augusztus 15. napján” tartanak. „Ezt az ünnepet a görögök hívják Szűzmária elaluvása ünnepének, mert úgy tartják, hogy rendes és csendes halállal megholt”.

Végül augusztus utolsó vasárnapján ünnepeljük magyarnyelvű református egyházunkban az „újzsenge”, illetve az „újkenyér” gondviselés-ajándékozta hála-alkalmát. Felbecsülhetetlen evangéliumhirdetési és hallgatási lehetőség a lelki és a testi kenyér összefüggésében. Számba vehetjük anyagi javainkat, s az úrvacsorai asztal körül tehetünk bizonyságot a mennyei Atya gondviselésének kifogyhatatlanságáról és páratlanságáról. Ő mindenkire felhozza a maga napját, de a hívők serege meg is köszöni gyermeki háládatossággal az imádság teljesítését: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma” (Máté 6,11; 6, 33; János 6, 22 skk.).

Márai Sándor: Négy évszak
(részlet)

Augusztus

Megtérnek a tengertől, a hegyek közül, az idegen, nagy városokból, ahol minden olyan különös, a reggeli teához sült szalonnát adnak, s az emberek nem veszik le kalapjukat, ha belépnek egy üzletbe, s a hölgyeknek nem csókolnak kezet: megtérnek a világból, lelkesen és hadarva adnak elő, két kézzel csomagolnak ki kagylót, melyben a tenger zúg, egy nő szemének emlékét, amint Velencében a vaporetto fedélzetén visszanézett, újfaja ruhafogast, amilyet nálunk nem ismernek.

Szabó Lőrinc: Augusztus
(részlet)

Tikkadt, tikkasztó napverésben trónol fölöttem a diadalmas és könyörtelen Nyár, s a lankás búzaföldek, erdők és folyamok ringató mozdulatlansága konok megadással tűri az egek lángoló villanyzuhanyát.

A Föld szíve majd kicsattan; a gyilkos forróság barna sebeket mart a homokba. Megállt az élet és áll az idő. A kétségbeejtő döbbenésben robbanásig feszül a reszkető, ideges csönd.

És hull a fény… Nagy sárga foltok zuhannak át a kék teren. Izzó öntvények folynak a fénybedermedt tavak mélyén; a vakító víztükrökön szinte hallani a tűzzápor monotón kopogását.

Illyés Gyula: Napraforgók

Nap hasonmásai, Nap fiai,
nagy aranypillás napraforgók,
vége bókolni, körbe hajlani!
Lenyakazódtok.

Lenyakazódtatok. Még jár a nap.
Fejeteket az őszi fénybe
most rakják száradni: a nagy
Atya elébe.

Nincs több hajlongás, forgás, bókolás.
Mindegyőtök egy nagy meredt szem.
Nézhettek föl már. Nincs vigasztalás.
Nincs felelet sem.

Kálnoky László: Napraforgók

Feléd fordítjuk szüntelen az arcunk,
bálványunk, éltetőnk, tüzes korong!
Hasonlítunk hozzád. Talán miattunk
aggódsz, ha fényed felhők közt borong.
Szánd tányérképű rokonaidat
rövidre szabott életük miatt!
Számlálhatatlanok évmillióid,
s kóróvá száradunk mi őszutóig.

Kálnoky László: Napraforgók (részlet)

Kosztolányi Dezső: [A napraforgó, mint az őrült]

A napraforgó, mint az őrült
röpül a pusztán egymaga,
a tébolyító napsugárban
kibomlik csenevész haja.
Bolond lotyó – fejére kapja
a sárga szoknyáját s szalad,
szerelmese volt már a kóró,
a pipacs és az iszalag,
elhagyta mind, most sír magában,
rí és a szörnyű napra néz,
a napra, úri kedvesére,
ki részeg, s izzik, mint a réz.

Aztán eszelősen, bután
rohan a gyorsvonat után.

Kosztolányi Dezső: A napraforgó, mint az őrült (részlet)

Ágh István: Napraforgóünnep

Tán csak az én öregedő fejemnek
rémlik, micsoda szorongás szivárog
a napraforgók sárga magasába,
közben a fényözön tányéronként kimérve
gőzöl az út hosszában, völgyből a dombra,
jaj az ittas darázsnak, biztosan azért tombol,
csapong megátalkodva a mézes terítéken,
elveszik nemsokára exhumált deszkaszínben,
a reves szürkeségben, sóizű kórón,
bár akad némi ványadt zöld folt a levelesben,
nagy malomkőfejüket nem bírják már a szárak
mozdítani, csak állnak, úgy dőlnek meg keletnek,
elévült dicsőségben, rongyosan és sötéten.

Kosztolányi Dezső: Augusztusi reggel

Kékül az ég, az éjjel haldokol,
pihennek a házak még csendben alva,
de már lángtól vörös az égnek alja
és égni kezd az óriás pokol.

Az ember ébred – a láng sustorog –
fájdalmasan liheg, kikél az ágyból,
beteg a fénytől, nincs nyugalma, lángol,
fejét paskolják a lángostorok.

És nő a fényár, zúg a virradat,
a tűzpokol harsog, dübörg, dagad,
az árva ember fetreng benne főve.

Véres sarokkal, bőszen ront előre
és este elnyúlik az ugaron,
mint egy agyonhajszolt, véres barom.

Kosztolányi Dezső: Nyárutó

Mint egy szegény, sebesült katona,
a piszkos ősz járkál a mély aranyban,
a sebkötőit is letépi halkan,
s csorogni kezd a vére bíbora.

Olyan alélt, hogy semmit se akar,
a napba bámul búsan és fehéren,
mellén a sok-sok vitézségi érem,
rég kialudt, halott szivet takar.

Egy kőre dől, s már-már aludni vágyna
álomtalan álmot egy régi ágyba,
de nincsen út, mely arra vinne már,

szivében kínok és fájdalmak üszke,
s még hallja, amint fujja-fujja büszke
aranykürtjét a nyár, a messze nyár.

Kapcsolódó ünnepek