Ma 2025. május 20. kedd, Bernát, Felícia napja van.
Casciai Szent Rita
május 22.

CASCIAI SZENT RITA (1380 körül – 1447. május 22.) az itáliai Umbrio régióban, Cascia közelében született. Szülei sokáig imádkoztak gyermekért, és egy égi hang, amely azt mondta, Rita – igazgyöngy legyen a gyermek neve –  adta hírül nekik, hogy kívánságuk teljesül.  Kisgyermekkorától kezdve szorgalmasan, engedelmesen dolgozott, és már nagyon korán megfogalmazódott benne a vágy, hogy apáca szeretne lenni. Ezt azonban szülei nem vették figyelembe, és feleségül adták egy faragatlan, kegyetlen emberhez, aki Rita jósága, Istenszeretete példáját látva, az egész falu csodálatára, megtért. Férjét azonban megölte egy korábbi ellensége, majd mindkét fia is meghalt, szülei sem éltek már, amikor jelentkezett az Ágoston-rendi apácák casciai kolostorába, de mivel özvegy volt, többször is elutasították. 1407-ben azonban csoda történt: Keresztelő Szent János, Szent Ágoston és Toletinói Szent Miklós bevitték őt egy éjjel a zárdába. Itt is szorgalmasan dolgozott, imádkozott, és osztozni szeretett volna Jézus szenvedéseiben. Egy nap ima közben azt érezte, hogy Krisztus töviskoronájából egy tövis a homlokába szúródik, amelynek helyén fájdalmas, elfertőződött sebhely keletkezett. Egy római zarándoklat idejére a sebhely csodálatos módon eltűnt – azonban a szenvedés, fájdalom megmaradt. Az aszkétikus életmód miatt ereje egyre fogyott. Halála előtt – amelyet egy, emberkéz nélkül megkonduló harang jelzett – még januárban azt kérte egyik rokonától, hogy hozzon neki rózsát a családi birtokukról, így azt gondolták, félrebeszél. Mégis elment a rokon, és talált a rózsabokron egy szál virágzó piros rózsát – ünnepén rózsát áldanak ma is.  A „romolhatatlan” szentek közé tartozik, soha nem temették el, mivel a halála után teste épen maradt, sőt, szebbé vált, és egy tűzvészből is érintetlenül került ki, miközben koporsója elégett. Közbenjárására csodás gyógyulások történtek. 1626-ban boldoggá, 1900-ban szentté avatták. A reménytelen ügyek szentjének is nevezik.

A Jeles napok szerkesztősége

Kapcsolódó ünnepek